MOGYORÓSI LÁSZLÓ

Kegyelet

Ha kertes házunkat nem őrzi kutya, és mi nyitva hagyjuk télen is a pinceablakot a lent tárolt krumpli és alma frissen tartása végett, ezen a környéken nem kerülhetjük el, hogy beköltözzön hozzánk egy kóbormacska, vállalva az elüldözésére tett megújuló kísérleteinket, melyeknek végül lelkiismeretünk szab gátat, míg egyszer azon kapjuk magunkat, hogy az állat követelőző nyávogása közepette tejet töltünk a számára rendszeresített tálkába.
      Nehezebb dolga van egykori munkatársunknak, aki valamikor szintén bejáratos volt portánkra, közös munkánk színhelyére, de most nehezére esne besétálni a jól ismert udvarra, mert épp leamputálták érszűkületes lábát. Családját régen elhagyta egy nőért, „én szeretem Veronkát!” – mentegetőzött, de a nő csak a pénzét szedte el, aztán kitette a szűrét, mehetett a hajléktalanszállóra, gyermekei meg sem ismerték, ha szembejöttek vele az utcán.
      A férfi most minket hív fel a kórházból, menjünk érte, kéri a régi ismeretség jogán, de a kérdésre, hogy onnan hová vigyük, nem tud megnyugtató választ adni. Albérletet szeretne keresni, minket azonban nem elégít ki a magyarázat, mert mi van, ha nem talál azonnal, ami jelenlegi állapotában nem is olyan valószínűtlen? A kórházba már nem veszik vissza, s hogy az utcán hagyjuk egy rokkant hajléktalan ismerősünket, az ellen lelkiismeretünk tiltakozna. Ennek jobb elejét venni, ezért közöljük vele, hogy készséggel rendelkezésére állunk, ha már van biztos helye, egy cím, ahol várják. Erre ő azt hajtogatja, hogy szállítsuk volt főbérlőjéhez, egy prostituálthoz, aki annak fejében biztosított számára korábban szállást, hogy iskolába hordta a gyerekét, s felügyelt rá, míg ő a szomszéd szobában kuncsaftjaival foglalkozott. Munkaerőpiaci értékének ilyetén csökkenése után számunkra nyilvánvaló képtelenség, ami számára talán magától értetődik, hogy sikerül egyáltalán bejutnia régi lakhelyére, ezért megújuló meggyőzési kísérleteit ismételten hárítjuk. Végül elfogy az aprópénze, és megszakad a vonal, de másnap és harmadnap is felhív, s mi kénytelenek vagyunk eljátszani hálátlan szerepünket a könyörtelen forgatókönyvű, meddő szócsatákban.
      Aztán egy napon mentőautó áll meg otthonunk előtt, s a mentős közli, hogy a kórházból elbocsátott beteget kérésére lakcímünkre szállították. Mi felvázoljuk előtte helyzetünket, szűkös anyagi viszonyainkat, helyszűkénket, melyek lehetetlenné teszik, hogy magunkhoz vegyük ezt az embert, aki nem hozzátartozónk, nem rokonunk, mégcsak barátunknak sem éreztük soha, mikor jobb híján neki öntöttük ki szívünket. A mentős megértéssel fogadja magyarázkodásunkat, amire jogtalanul kényszerítettek minket, és visszaszállítja a kórházba egykori kollégánkat, aki egy hónap múlva járókerettel meglátogat minket, ekkor már albérletéből jön, melynek a szomszédságában lévő illegális italmérésnek rendszeres vendége, tőlünk is elfogadja az italt, aki nemrég még száraz alkoholista volt, újra dohányzik. Néha látjuk még távolról az utcán mankóval közlekedni, meg-megpihenni egy kerítésnek, házfalnak dőlve, majd egy év múlva halálhírét halljuk, s csak az akadályoz meg bennünket, hogy elkísérjük utolsó útjára, hogy temetésével egyidőben rokonunk sírjánál kell lerónunk kegyeletünket.
     

Levélbarátság 

Ne kezdj fiatal lánnyal levelezni! Eleinte lelkes lesz, naponta küld e-mailt, rajongva mesél kedvteléseiről, önmagáról, az őrületbe kerget ostoba kérdéseivel. Éretlen, de már korántsem gyerek, nem csak hamvas, de szép is, ezért te arra gondolsz, hogy maholnap nagykorú lesz hivatalosan is. Próbálsz lépést tartani vele, veretes körmondatokban válaszolsz a leghülyébb kérdéseire is, szabatosan, határozottan, de sohasem tolakodva, hiszen mindenképp várnod kell néhány hónapot, mire jogilag is felnőtt lesz, és senki nem vetheti a szemedre, ha találkozót beszélsz meg vele. Néha kételyek gyötörnek: talán mégiscsak túl fiatal, nem tudja még, mit akar, mit vár, mit várhat az élettől, saját magát sem ismeri még. Úgyhogy jobbnak látod, ha igyekszel nem tulajdonítani túlzott jelentőséget ennek a levélbarátságnak, hagyod, hogy ő kezdeményezze a levélváltásokat, néha nem is válaszolsz, mikor kételyeid úrrá lesznek rajtad. De ő újra ír. Mindenesetre próbálod a súlytalanság állapotában tartani a kapcsolatot, ne fájjon majd, ha vége szakad.
     
Aztán egy napon kezdenek elszaporodni leveleiben azok a felnőttes sorok, amiknek hiánya miatt nem volt nehéz eddig megőrizned tartózkodásodat. De ezek a felnőtt levelek már egyre-másra késnek, elmaradoznak, s te rádöbbensz, milyen fontos is számodra ez a lány, aki mentegetőzik: témazárókra, szalagavatóra, OKTV-re, szavalóversenyekre, érettségire, felvételire készül, nincs ideje írni, de kér, hogy légy türelemmel, míg véget érnek ezek a sűrű napjai. A nyáron újra kell indítani a megszakadt levelezést, mint egy lefulladt motort, de csak néhány levelet tudtok váltani, mert neki ki kell pihennie a mögötte álló nehéz évet, utazgatásokkal, nyaralással. Mikor felkerül vidékről a fővárosba, és beleveti magát az egyetemi életbe, még ritkábbá válnak levélváltásaitok, akárcsak már az első ZH-k írásakor és a vizsgaidőszakban. Ezúttal ezek miatt nincs ideje, hogy találkozzatok, a gimiben is kellett az átlag, nem gondolta, hogy itt is ennyire számít majd, de ugye megérted, mennyire fontos ez most neki. A diplomaosztójára téged is meghív, persze alig tudtok pár udvarias szót váltani az őt ünneplők gyűrűjében, alig mersz már rápillantani is, most látod először megismerkedésetek óta. A doktori iskola sokkal több idejét elveszi, mint sejtette volna, itt a tanulás mellett publikálnia, konferenciákra járnia, tanítania is kell. Egy leveledre, melyben – mint néhányszor már kapcsolatotok során – újra megpendíted, hogy ilyen hosszú levélbarátság után talán sort keríthetnétek egy személyes találkozóra is, azt válaszolja, hogy nemrég közelebbi kapcsolatba került egy kollégájával, azt a kevés szabadidejét vele tölti. Egy év múlva már az esküvői előkészületekről ír lelkesen, és persze csak röviden és sietve, de ugye megérted, hogy most Vele szeretné tölteni minden szabad percét. Néha küld egy képeslapot valami turistaparadicsomból, egzotikus országból, mert férjével ki szeretnék élvezni az életet, amíg még nincs gyerek. Szülés után újból megértésedet kéri, a csecsemő az első hónapokban éjjel-nappal sír, egész napos törődést igényel, levelezésében a legszükségesebbekre kénytelen szorítkozni, és később is mindent meg akar adni neki mint szülő, munka mellett is, természetes, hogy csak ritkán és csak röviden van ideje írni. Az iwiw üzenőfaláról értesülsz arról, aminek időpontját egy hónapokkal korábbi e-mailjéből hozzávetőlegesen kiszámoltad, hogy megszületett második gyermeke, a kislány mellé egy kis vasgyúró, tudatja minden ismerősével, hogy jól vannak. Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond – meg kell értsd, hogy csemetéi növekedésével még kevesebb ideje jut, hogy írjon neked. De egyszer ők is végleg kirepülnek a családi fészekből, s ekkor derül ki, hogy már csak ők tartották össze megromlott házasságát, a férje meg is csalja, megalázza női mivoltában, ebben a helyzetben végképp képtelen levelet írni. A válás után e-mailek sorában vigasztalod, nagyon hálás érte, hogy valaki mellette áll ezekben a nehéz napokban, írja, s te úgy gondolod, talán nem elítélendő és számító magatartás a részedről, ha annyi év után újra rákérdezel, nem lenne-e kedve egy vacsorához veled valami hangulatos helyen. Nagyon kedves vagy, válaszolja, de épp tegnap volt egy ilyen étteremben egy figyelmes, talpig úriember férfival, akivel néhány napja ismerkedett meg egy baráti összejövetelen. A férfi ügyvéd, egy belvárosi iroda társtulajdonosa, mellette újra szépnek és fiatalnak, újra nőnek érzi magát.
      Türelmes ember vagy, vártál rá, mikor még kamasz, mikor még egyetemista volt, s házassága idején is mindig készen álltál, hogy ha netalántán elválna (amit persze sohasem kívántál, csak mint minden eshetőségre, erre is fel voltál készülve), neki új társa, gyermekeinek pedig apja helyett apja légy. S a remény lángja tovább pislákol benned. Egy évtized telik el, mikor ritka levélváltásaitok során értesülsz róla, hogy második férjét eltemette, most már az emlékezés tölti ki napjait. Megöregedett, belefáradt az életbe. De te mindig olyan jó voltál hozzá, ugye megérted...
     
Ne kezdj soha fiatal nővel!