Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2009. 3. sz.
 
 
 
 

 

FALUDI ÁDÁM

 

Iniciálék

 S.F. Mester légrajzaival

 

 

 

Szirénem, rákom, pókom, kereplőm, szonátám, húrom, pillantásom!


Ló és bárány beszéde, kitinfrakkomon jupiterfény, szentjános bogarak lámpása világítja meg alpakka nadrágom és éjfekete lakkcipőm. Egy nagy üvegharang alatt, középen áll a láthatatlan dobogó, a háttérben az örök ármányfonál tekeredik, de a hangok mindegyre megszakítják szálait, mielőtt végleges alakot ölthetne a fonadék. Nem én hegedülök a láthatatlan dobogón, hanem a ló és a bárány beszélgetését vezénylem velem. A ló meghal, a madarak kirepülnek, az üvegharang alatt pedig addigra fogy el az utolsó lélegzetnyi levegő is, amikor végre megérted az ármányt és a beszédet, meg a hitványság hatalmát. Tóparti anziksz a fehér báránytól a fekete báránynak; szirénem, rákom, pókom, kereplőm, szonátám, húrom, pillantásom! 

 


Az embrió lelkét látjuk, nincs nála menetjegy

 

Angyalszárny kirántva, kiált be a vendéglős menet közben a konyhára, és meg nem áll, igyekszik folyamatosan mozgásban maradni, nehogy utolérjék a gondolatai. Egy méterrel halad a gondolatai előtt, erre az előnyre reggel nyolc és kilenc között tett szert két napsütés fénnyel feltöltött völgyében. Mennyi embriós! Ilyesmi szűrődik át a park bokrainak és fáinak levélzetén. A bölcső ring, ahogyan az ágvégre akasztott fazekaskalap délidőben az enyhe fuvallatban. A civilizáció mai állapotában nem szeretne több élő emberkezdemény dajkája lenni. Így kívánja ezt az angyalok érdeke is. Kérlek benneteket, ne szülessetek meg, túl sok villany fogy, szűk a hely, egyre nehezebben panírozok! Hülye ez a vendéglős, én mondom, komplett hülye.

Madárijesztőket gyárt egyre-másra fazekaskalapban, madarak pedig csak menekülőben repülnek át a kertje felett, rá sem hederítenek a madárijesztőkre. Húznak a maradék élőhelyek irányába végkimerülésig. Ha néha madárfelhőket kerget a szél, fekete madarak hullanak az égből a rét repedező betonjára. Úgy néz ki az egész, akár a hátralevő élet bepanírozva.

 


Kutyasétáltatás egy tradicionális dallam nyomvonalát követve

 
Egy eltűnt város vesz körül, só hullott nemrég, legutóbb szerda volt. Még nincs csütörtök, de már szerda sincs, egy beékelődött, ismeretlen kiterjedésű hétköznap köszöntött rád. A legutolsó öltönyöd vékony fémhuzalból hajlítgatott kontúrját viseled. Körvonal zakó, körvonal nadrág, körvonal mellény és fémcipő. Akadálytalanul átjárhat rajtad a só, amikor ritkán belekap a szél, és céltalan csapdossa hol erre, hol arra. Az irányok értelmezhetetlenek, hiszen a várossal együtt eltűntek. Légcsavarnyakkendő és trombitáskalap; némi biztonságérzeted ad, és megjelenésednek határozottságot kölcsönöz, bár erre lényegében semmi szükség, mert egy eltűnt város vesz körül. Talán majd csütörtökön lesz újra város, telve szemlélődők sokaságával, akik esetleg vetnek rád is egy pillantást, addig azonban még nagyon sok sónak kell eltelnie. Ebben a beékelődött napban a só a viszonyítási alap, de ezt te is tudod.
Egy óriásposzter van csupán a fejedben, amelyen egy óriásposzter látható, ez sokat segít. Törpe lovadat kuntúrjánál fogva vezeted pórázon ebben a vak világban, ahol a helyváltoztatás fogalma ismeretlen. Ha ezt kutyasétáltatásnak nevezed, akkor hiába vagy besózva, megnyugodhatsz. Semmi váratlan, se meglepő nem ér, és nem történik veled az égvilágon semmi egy ilyen módon körvonalazott napon. 

 



Egy másik illuminációs útinapló a hat cilinderes Tom Waits-zsebóra hátlapján

 

Időben kell elindulni pillangót fogni. Felékszerezve ki a városból, ki az épített világból, megkeresve azt az ösvényt, amelyik a mezőre vezet. A testékszerek zaja lassítja a mozgást, akadályoz a szárnyalásban is mindegyik, de ha már egyszer ránk kerültek, viseljük egyfajta természetességgel, akár a nyakkendőnket, sapkánkat és a fogazatunkat. Az ajkunk zárul, rándul a láb, haladunk szépen előre a pillangó felé. Mi nem repülhetünk el, a gondoskodás ideláncol, a gondoskodás ékszerezett fel, és tartja elénk életnagyságunk tükrét; ó igen, fele annyinak sem látszom, mint amennyi lennék, ha lehetnék. Kivasalták belőlem a kifosztott sejteket és a rakott szoknyák korát, hogy letagadhassam az itt töltött éveket, és én le is tagadom őket. Jelen létemmel harmonizáló öltözékbe bújtattak, jelen pillanatban állítottak ki üvegkoporsóban az utcára egy tévésó utolsó fázisában, a szemem ezért is riadt valamelyest.
Titokban szorongok, mindent bezárok otthon, leülök a fürdőszoba sarkába, magam mellé teszem a sapkámat, összekuporodom, és nem láthat senki, amikor szorongok. Azt remélem, hogy nem lát senki, mert nincs bekamerázva a fürdő. Szorongok egy kicsit azért, hogy be van kamerázva a fürdő, és nem tudom, milyen egy szorongó magabiztos úr, aki testékszereket pihentetve áll az üvegkoporsóban. Az jut eszembe, ha létezik forgalmi dugó, akkor léteznie kell forgalmi dugóhúzónak is. Öt lépésnyire vagyok a piros lámpától. Ott találtam nemrég azt a szót, hogy gigafos. Nagyon megtetszett, de nem volt bátorságom utána a dugó szóhoz. Nem leszek vesztes. A mező után az erdőbe érve még hernyó koruk előtt megfogom a pillangókat. Babázni, bábozni, és nézd csak; viszik vissza az üvegkoporsót. Le kell adnom a testemet a kellékesnek, mert csalódást okoztam. Bilincs volt az, amit ékszernek néztem, lánc, amit segítségnek. 

 


Elmerengve gyémántokat dobálok az alkonyati tábortűz hajladozó lángjaiba

 

Egy gramofonnal nehéz vitába szállni, ráadásul minél régebbi, annál tapasztaltabb, egy száz éves gramofonnal szemben tökéletesen hiábavaló a kísérletezés, egészen biztosan alulmaradunk. A barázdáidban végigsurrog, zötykölődik a tű, a homlokodon kezdi. Tölcsérrel tölti a világba, amit letapogatott a homlok barázdáinak mélyén és oldalán. Nem lehet félrevezetni, ki lenne képes a ráncaival szépíteni a megtörténteken? Hamarost telekürtölve a világ veled! Baljós denevérszárny, amikor épp sárkányméretet ölt feletted éjnek évadján. Egy indián bádogbödönben ázik, a trapézpók körbejár, borját óvja köreivel, de az ég alig változik már, este van, amelyik a suba szóba burkolja magát és elhever. Néha szikrák szisszennek ki a tábortűzből. A fény kristályon keresztül késik. Mitől lesz a gyémánt naplemente színű? Rózsaszín? Zöld? A gyémánt lelassítja a fényt, hogy gyönyörködjön benne. A Föld erőfeszítése kell ahhoz, hogy a szén gyémánttá sűrűsödjön százhatvan kilométer mélyen a tűzben. A gyémánt nem öregszik, olyan kemény, hogy képtelen ráncosodni. Melegítő borjak jászola, talpas derékszög-kutya; a gyémántok örökéletűek, sercegi a gramofontölcsér. Zöld gyémánt a kalaptűn. Szász királyok kalaptűje, tábortűzbe vele! Hazafelé a földúton, az egyik keréknyomban mezítláb. Így találom meg az elveszett hatvankilenc éves svájci öngyújtót, amelyikre már egyáltalán nem emlékeztem. Az orgonabokrok az út két oldaláról fenyegetés nélkül azonnal körbenőnek, és nem engednek el onnan soha többé. 

 



A kalpagos sziget gyíklesői a kipusztulást fenyegetik

 

Egymással szemben, közvetlenül a szárazföld szélén, és egyenesen a múlt századból jönnek nap mint nap ugyanabban az órában. Az összes létező időszámítás szerint délután négy után tíz perccel. – Kéhlekszépen rhaccsoljunk egy percecskét! Senki el nem mulasztaná ezt a pillanatot a pokolba kívánni azok közül, akiknek tudomása van erről a pillanatról. Ám ők egyre fogyatkoznak. Napról napra, óráról órára kevesebben vannak, tenyészidejük a végét járja, szaporodásuk napja leáldozóban.
A francba, de kár! Annyira jó lenne legalább egy perccel túlélni a hibátlanságot, annyira szeretnék ezt mindannyian, de nincs hozzá elég kedvük. A hibátlanság olyan nyomasztó és sivár, vinné el az ördög! Legalább vasárnap tartana szünetet, de nem, négy után tíz perccel megérkezik, közvetlenül a szárazföld szélén, egyenesen a múlt századból, és nem hibázik. Én legszívesebben nem meghalnék, hanem élnék, de hiába.
      Ott ül felettük egy csupasz fa tetején, és ezt jajgatja naphosszat – különösképp akkor bicsaklik meg sűrűn a hangja, amikor megérkeznek, és megemelintik a múlt századot –, hogy:
      –  Kéhlekszépen rhaccsoljunk egy percecskét!
      Világoskék festékkel átitatott szitaszövet lebernyeg hullámzik rajta a víz felől meg-meglendülő légáramlat miatt. Olykor, akár egy filmrendező, belerikolt a tenyeréből formált szócsőbe: – téharmincnégyes kant indul! Egy védett dárdarázó lepke himbálódzik tőle jobbra a kéregvesztett ágon, és villámoknak nyoma sincs. Hamarost eljön az ideje, hogy mindezt visszasírjuk. 

 


Rendőkondom

 
Először eléneklik az Iniciálét. Aztán belenyúlnak a kabátod zsebébe, és szétnyomják a ketchupos tubust. Tojással rosszabbul jártál volna, olvastam róla a történetedben. Vízagyúak vízágyúja, erőszakfing utcahosszat, bizony maszkabál van, ilyenkor nagy a lárma és a tolongás. A legtöbben ugyanolyan fekete állatnak öltöztek, nem vall különösebb fantáziára, állapítod meg magadban. Nem szeretsz itt lenni, ahol először eléneklik az Iniciálét, aztán szétnyomják a ketchupos tubust a zsebedben. Válogasd meg a kabátaidat, recseg elő mindegyre a felszólítás a hangtölcsérekből. Komolyabb szellemi teljesítményről ne is ábrándozz, ez csak afféle szokványos utcabál változatlan résztvevőkkel. Mire számítottál? A kabátod vagyok, hallod ekkor egészen közelről. Mégis csak jobb lett volna, ha előbb elolvasod a történetedet, és csak utána tévedsz el. 

 



Valami nagyon márkás ridikülből egy csivava bámul rám a buszon

 

Úgy látszott, talán Julian Beever egyik járdarajza megfelelő szögből nézve, mondjuk a felszedett járólapok halma, és helyén a gödör, mintha lenne, és nem a kréta meg az érzékek tréfája tenné. Elkerülöd, ami nincs, nehogy belelépj. Ilyen, amikor felszállsz a krétarajz autóbuszra, előbb inkább fejben, aztán a fatalista lobogót meglengetve a mindenséggel együtt. Mint hátrafelé zenélni, nyílik ki a fej jegyzettömbje minden szándék nélkül a megfelelő helyen. Alatta a korabeli figyelmeztetés: eljön majd az idő, amikor a satisfaction-re fogsz porszívózni! Bölcs pimaszság a kordában tartott tántorgás biztosítéka. Akkor még a meleg szendvicsnek semmi homokos zöngéje nem volt. A köcsög zöld mázas cserépedényként zárásig számtalanszor megtette az utat a kocsmáig és vissza. Mindkettőbe négy korsó sör fért, a napos délután köszöntése a lugas alatt zajlott. Magabiztosan ittunk az egészségünk számlájára, igen helyesen, de most úgy látszik, elérkezett a porszívózás ideje.
Nagy eredményt igazán csak sivatagban produkálhatna az ember. A viszonylagosság felnyergelve: ha Manhattan és Alaszka népsűrűsége megegyezne, Manhattan lakóinak száma huszonöt főt tenne ki. Egy krétarajz megálló irányába tartok, valami nagyon márkás ridikülből egy csivava bámul majd rám a buszon. 

 


Az egyik reggel megint ugyanolyan, mint az egyik reggel

 
Egy gazdátlan erdőt keresek a holnap múltjában. Már 17250 napja keresgélek, belül legtöbbször az alkalomhoz illő ruházatba öltözötten, kívülről azonban elég csapnivaló göncök takarnak. Azért van ez így, mert közben olyan helyre kell mennem, ahol pénzért használnak. A pénzt, amit azért kapok, mert használnak, arra fordítom, hogy keresgélhessek tovább. A Föld Körüli Pályán ügydöntő futballmérkőzés zajlik, éppen két perc maradt a hosszabbításból, mindkét csapat vesztésre áll. A pálya hangosbemondója közli, hogy ez a legnépszerűbb játék a Földön, és mindkét csapat nyerésre áll, mert ugyanaz a sportszergyár öltözteti őket.
És ugyanaz a sportszergyár a két legjobb sportszergyár a Földön. Sürgősen el kell tűnnöm a lelátóról. Egy rég kipusztult gazdátlan erdőben találom magamat a stadion mögötti hulladékmegőrzőben. Rézmadár ereszkedik le az erdő egyetlen állva maradt, kiszáradt fájára, szárnyát nem zárja össze, nyikorogni kezd. Úgy véli, nászdalt énekel, amelyik egy fülbemászó dallamára emlékeztet, de rézképzelete van, így mi sem természetesebb annál, hogy így keresi a párját. A jövendőbelit keresi teljesen hiábavalóan. Jön egy keménykötésű fickó harcosnak öltözve, lándzsavégre böki a rézmadarat, és a hadak élére áll. A hadak harcosai a madárra esküdve leöldösnek minden útjukba kerülő idegent. Rajtuk kívül mindenki idegen, a gazdátlan erdő 17250 elmúlt napjának sugarával megrajzolt körén belül. Amikor ezzel végeztek, a harcosnak öltözött fickó törvényt alkot, amelynek segítségével, teljes joggal, leöldösi egyenként hadának harcosait, nehogy belezavarodjon a rézmadár nyikorgásába. Régi trükk ez. A rézmadár visszaszáll a kiszáradt fára, hogy keressen magának egy gazdátlant a holnap múltjában. Ideje, hogy ismét elinduljak oda, ahol pénzért fognak használni, ha már a stadionból sikerült kijutnom, és szerencsémre nem hallom a Föld Körüli Pálya hangosbemondóját sem. Fél hétkor indul a busz.

 


Egyszerű prófécia békebeli katonával két megálló közti rábólintás közben

 
A város bezárt, a stoplámpák spotlámpákra cserélve és viszont, innen élve senki ki nem megy, ismételgeti az összes hangszóróban a Hatalmas Megkattant Szívű Lejátszó. Eredetiben és fordítottan hangzik egyszerre ez a refrénrészlet, egy rétegesen öltözött hivatásos vetkőzőre emlékeztet, akinek keze folyton visszatér a magába makacsul újra beakadó kapocshoz. Akár a lélek turmixgépe. A bárpultra támaszkodók ideje eközben mégis meglepő módon egyre fogy, amitől hamarosan mély ámulatba fognak esni. A nappal alvók faltól falig zongorát tolnak az egykori Zsibvásár (ma Emlékezet) térre, ahol teremtett lelket sem találni, csak egy vedlő vadliba sétál a kereszteződés irányába, lépésenként újabb tollát hullatva el.
Hamarosan teljesen csupasz lesz, és előtűnnek azok a püspökfalatjára tetovált békebeli katonák, akik az ég felé hajigált lóhús darabokkal akarták hajdanán lecsalogatni a békebeli háború kezdetleges repülőgépeit a harcmezőre. Olyan ismeretlen madárnak gondolták a repülőgépet, amelyik az ő kontinensükön nem honos, így a legerősebb legény cementes zsák méretű falatokat repített feléje. Miből gondolták, hogy húsevő? Miből gondolták, hogy Európában a motorberregés madárdal?  Miért kellett afrikai hús-vér harcos egy dekadens húsaprítóba? Az első világ háborúja, a második világ háborúja, a harmadik világ háborúja a Senki Keresztjénél. Ki lehet a tetováló? És miért éppen oda? Amikor a város zárórája közel, rejtsétek el a lovat, ha van. Megeshet, hogy eljön érte a holnap, egy újabb tudatlan nemzedékkel a nyergében. Azon az éjszakán, amikor a stoptáblák spotlámpákra váltanak, senki nem ér majd haza. Se időben, se azon túl.