Létó
császármetszés után
Az
ikreket megmosták a csap alatt,
és egy lavórban áztak a véres műszerek.
Létó szédült és reszketett, míg összevarrták.
KAR:
Az
én méhemben is ilyen viharok dúltak,
és
én Artemiszt hívtam, a messzivadászót,
ő
segitett.
Az infúzió lassan csöpögött, és inni csak szívószállal tudott.
Teste: nedves hajóroncs a tenger alatt.
A lábak a törzsről leválnak. Hínárok nőnek az oldalából.
KAR:
Phoiboszhoz
imádkozz, a fénytelihez,
íjának
aranyfonatú húrja világít.
Mikor
már fel tudott állni a szülés után,
Ortügia, a dajka a folyóhoz kísérte, hogy lemosakodjon.
Mikor hozzák már a két bájos gyermeket?
Másnap abortusznap volt, jöttek-mentek az asszonyok.
Létó ízetlen, fehér pépet evett,
aztán kihúzták a sebből a műanyag csövet: felszabadult.
KAR:
Lám,
Ortügia szobra ez itt,
két
márványgyereket
tart
a kezében.
Én
is az istenek tenyerén lakom
és
szomszédja vagyok önmagamnak.
Hermész,
az óriáscsecsemő
Csukott szemmel szívta, nagyokat kortyolt,
közben anyja göndör hajába kapaszkodott.
A tej forró volt a láz miatt, a barlang pedig hideg.
Maia felhúzott térddel ült az ágyon,
karján a nehéz óriásgyerek és a lábán
báránybőrtakaró. Zsebkendőt tett a szája elé,
nehogy megfertőzze a gyermeket, közben
hörpölte a szoptatósteát. Már fájt a karja,
de még kitartott. Hermész a szeme sarkából
néha rálesett, de úgy döntött, ma még
elhagyja magát, akár egy igazi csecsemő.
Ma még beéri a tejjel sült hús helyett,
este még gagyog és az ujját szopja majd –
az nem lehet gyanús. Majd úgy tesz, mintha
elaludna, nyitott szájjal, ám ha lefektetik,
legjobb, ha keserves bömbölésbe kezd.