Mennydörgés
Ciprus felől
Nem
tudom leírni az otthont, csak az ízét.
Lassan úszó tutaj, amelynek soha nem látom a szélét.
Ha a végébe elvetődöm, a vízbe kívánkozom.
Leereszkedek, és együtt úszom a tutajjal.
A kormányos mozdulatot tesz, mint a visszahúzódó kéz,
amely meggondol minden másodpercet.
Ha vágyat érez, félresodor.
Ha felé nyúlok, kővé válik a kezem.
Mennyire tévedtem, mikor Penelopére gondoltam,
hiszen a szerepemből én is kiolvadtam,
mint a biztosíték, mint a jég.
A mennydörgés Ciprus felől jön,
a kötések pántjai ziláltan repkednek.
A szél homokot csap az arcomba és már itt a jövő.
Forr a zivatartól a tető,
a zongora felett a megszokott fametszet,
mely megjárta a poklot.
Délelőtt fél tizenegykor rengett a föld.
Először arra gondoltam, hogy rosszullét,
de kilépett belőlem a szédület.
A szomszéd ajtó időben nyílt,
döntésképtelen.