Apokrif
geográfiák
1.
Mert
külön kerül a kavics és a homok,
a
mésztufák, a vulkáni kőtömeg,
állati
csont és növényi lenyomat,
magyarófa-,
bükk-, rakottya-forgács,
a
terméketlen üledék a víztől,
s
kicsapódik az iszapból az agyag.
Valaha
a diluvium állt itt.
Félálomban
földmélyi morajlás,
hasadt
paticsfalak, málló szürkegránit,
a
folyók alján vízözönfa-táblák,
interglaciális
ébenfa-telep.
És
megnyílnak akkor a Teremtés tárnái,
zömök
andezitból a Fekete Édennek
határt
szab az idő – a gyepföldek élednek.
2.
És
reggel lesz. És a titánkorszak oda.
Törpefenyők
a Kereszthegy oldalán.
Neogén
fauna: berki kellő, csága,
cikória,
csilla, keltike, kikerics.
Az
aljnövényzet biblikus nyelvtana:
salamon
pecsétje, búzavirág, konkoly...
Valaki
indul, már nem én indulok,
havasi
gyep között tétova lába.
Valaki
lépked, már nem én lépkedek
vibráló
tájak rezervátumába.
Mert
minden szavam szemtelen példázat.
Névtelen
ősök a bányadombi házak
tenyérnyi,
fényes ablakai mögött.
A
háziúr: telepes – menekül, alapít,
fűvel
és fával felváltva hempereg,
vele
lakjuk e nemtelen tereket.
A
házúr ő: a barlangi remete,
ki
soraim közés sunyin beköltözött.
3.
És
szavaimban már csak a kő ragyog:
az
andezit sziklák, a mészkövek, a gránit,
teremtésen
túli könnyűségben
bűntelenül
gyónok meg így bármit.
Mert
szavaimban már csak a kő ragyog:
az
irtásokon maradt veszes, völgyi tájék,
kialudt
vulkánból aláfolyó patak,
rohanván,
hogy időm mérnökévé váljék.
Manír
mint
amikor az idő készülődik
manírral csipkés déli felhők raja
s barokkos orgia – idő mi készülődik
vitorlások a vihar boltozatán
büntetést
hajszol fadárdás frank sereg
mint amikor az idő készülődik
nyerítve kaparnak jó gascogne-i lovak
bűntudatunk – az idő – készülődik
élethű kerubfej – gorgófej-krisztus
égi köteleken ringó parasztházak
kovácsoltvas rácsozatból krisztus
nyikorgó férckakas – bádogos álmai
s viharzó paták – az idő készülődik
de nem jön értünk
–
a közelben elvonul