Halott
asszony
Miért
volna itt
bármi is öröklétű?
Próbálom a
szavakat, ide illik
mind a sorba: romlanak.
Visszapusztulok,
fájjon, legyen elmúló
kín ott, ahol a
nem sejtett csahol, bont le
csontig, lop el magamból.
Ott van a körmöm
alatt, ami még menthető:
sebet takar. Vés
ki a húsból, véremet
fogyasztva él bűntelen.
Tűr a test, holttá
tesz múltat, újraírva
öli a jelent.
Rejtekemből figyelem
őt: idegen. Ír velem.
Télvég
Lándzsák
bújnak ki
a jégaljú földből. Zöld
kiáltás töri
a felszíni, cammogó
barnát. Jövünk, szól a fű.
Egy csöpp a fűszál
hegyéről: megmutatja
az érkezőt, és
engem, aki idevárja.
Földre hajtom homlokom.
Kékes fényű
téli délután, felhők
hozzák magukkal
az estét. Újra megfagy
a fű, foglyai
maradunk.