Körtefa
a
kertben a körtefa már kezdettől fogva
száradni kezdett de haldokolva is – kész csoda –
jóízű gyümölcsöt termett
madarak szállása volt tavasztól őszig
lakták hangoskodva angyalok és szelek testvérei
a
torkos szárnyasok az ágak erőlködve
tartották
levelek fénylő viaszos tükreit
az
ég felé azokban nézegette magát
a
hiú nap amint elhaladt a kert fölött
mikor
legkurtább az árnyék s legmélyebb a csönd
hallhatnám
a kéreg nyöszörgését most is
ha
megállnék alatta az örökké betegeskedő fa alatt
amely
tékozolva hozta világra édes gyümölcseit
mint
a bomlott elméjű Hölderlin a remekműveket
de
nem állhatok oda nem hallok nem látok semmit
nem
ajándékoz meg a ráismerés élményével a jelen
a
múlt könyörtelen képmutató mása
Szerelmes
kérdés
egyetlen
szerelemmel
ki
lehet-e telelni
föl
lehet-e fűteni érzelmes szavakkal
a
rozsdaverte hideg szívet
érdemes-e
megkockáztatni a fogcsikorgató hűséget
ah
egy túlméretezett szív
könnyen maga alá temethet
nem vereséged árnyékát
vetíti-e előre a rokoni viszony
igened és nemed közt