Innen
el, innen el
Első Kafka/Tandori-inspiráció
Szórt
fény, visszfény, félhomály,
A fénynek nyoma veszett.
Varjúszerű délután
Lebeg vastraverz felett.
Vasút pillére között
Rezzen a lengő táj is –
Összehúzott fürkész arc
Néz egyhelyben sokáig.
Egyenletes hűvösség
Sűrűn, jókora foltban.
Felgombolja kabátját,
Majd eloldalog onnan.
Tört-ablakszárny őrködik
A csüggő utcafronton.
Kátrányszagot visz a szél,
Csontliszt porzik az úton.
Innen el, innen el, ül
Az árnyék zsíros bakon.
Út szérűjén őrbódék,
Rókanyom az avaron.
Iramlanak a lovak,
Póznákat hajkurásznak.
Az éj ráncvetése alatt
Felkiáltó-jelt állnak.
Innen el, innen el, fönt
Vaskampó, Égi ábra,
Épphogy karnyújtásnyira
Szél a kaput bevágja.
Penészes boltív mered
A kurta lépcsősorra.
Pince hátsó falánál
A hálóhelyem volna.
Viharon és éjen át
Innen el, innen el! Csak
Hű Kutyám tartson velem,
Lázálmom ugassa el.
Ott
a szorítás
Innen el
–
második Kafka/Tandori-inspiráció
A szűkös, szénporos átjárókból
Kitörő korom napnyugtára
Szétmosódott a városfalon
Kívül. A határtalan mezők
A girbegurba földút szélén
Botladoztak, csikorgó szélben,
Szennyes köpennyel, kémlelve
a Varjakat, egyéb madarakat.
Ázott, szürke visszfény tapadt az
Ekevastól fényes szántóra.
Egy reggelen változott minden.
A varjak, bukó madarak
Szép röpte mozdulatlanná lett.
A vidéken halotti csönd honolt
A sok megpróbáltatástól.
Bizonyosan attól. Szállásra
Itt már nem gondolhatott senki,
Még ha lépésnyi ereje se
Maradt irdatlan útját folytatni.
Amúgy se volna biztonságos.
Kevéssel előbb, virradatkor
Egy illető járt itt; nem helybelinek
Nézték, közeledni se közeledtek hozzá.
Se a varjak, se más szemlélők.
Hamarosan nyomát is vesztették
Csizmája magas szárának.
A pajták körül a földeken
Épp megsűrűsödött a levegő.
Mindennek torkán ott a szorítás
A
csillagok pályájáig.