Indiánnyár
„A
fákról a lomb lecsúszik,
a lábunk előtt szárazon zörgő folyó,
így csupaszít csontig az isten.”
Diókat gyűjtök egy nagy, fekete vödörbe,
Gömbikének is adok, szereti. A fogával
töri fel őket. Neki nem olyan kemények.
Aztán leveleket égetek, addig sem olvasok.
Mára minden sor tiszta, de mégis idegen.
Minket már nem érdekel a tanulság. A történet
vége. Lefokozott, csupasz madarak lettünk
nélküled. Majd azok sem. Idővel úgyis elkap,
lefejez, kiveszi zsigereim. Ha olyan a hangulata.
A végén pedig alám raknak egy kiló sót,
beraknak a sütőbe, amíg a villa testembe,
megpuhult húsomba könnyen nem szúrható.
Miközben megsülök a sütőben, pulcsiban
– indiánnyár –, istenem arra gondol, először
a kopasz szárnyakat fogja majd letépni rólam.