Iowa
(Jegyzetek
30 év után)
Kivétel
volt, ha nem számolt be egy-két
előző éjszaka történt
megerőszakolásról a helyi lap.
Én még sose zártam be kulccsal a kocsit,
mondták az iowaiak.
Vadpulykák kószáltak úrként a kertek közt,
fák sóhajtoztak, nőtt a sövény.
(Otthon kilopnák egymás szemét a szomszédok,
ha nem volna kerítés, gondoltam én).
Az Iowa-parti gyűrűsnyárfa-ligetben
(kiirtott indián törzsről kapta nevét város és folyó)
irtóztató
hőségben ringatott a préri-sík.
Hiába rimánkodtam: oltsd ki, Nagy Szellem,
a lángjait!
Az egyetemen
Spenglert, Jasperst az angol-német nyelvet
váltogatva olvastam,
ha valamit egyáltalán nem nyelt
be mongolfejem.
Öreg kínai énekelt népdalokat:
a szöveg más, a dallam magyar
volt. Végtelen viszkizene egész éjjel
a házigazda vezényletével
és félig navahó lányaival.
Varázslófekete
tanárnő
az afrikai irodalomórán.
Lengyel esszéíró barátom nevetett:
Angelita meg az ő szívében már
hetek óta ugyanaz a joruba dob pereg.
Egyre csak arra vártam,
mikor pillantom meg a szálloda előtt Ildikót.
Egy amerikai költő kapta föl
és megforgatta. Szédültünk mind a hárman.
És meglestük Santa Barbaránál a Csendes-óceánt,
dzsessz New-Orleans néger-negyedében.
Washingtonon s a Grand Kanyonon át
röpültünk vissza Iowába,
tudtuk, olyan képtelen-régen
hagytuk ott a magyar túlvilágot, hogy biztosan kinőtt
a kisfiunk szakálla.
Ősezeréves
Hajnal
félhat fehérlik és a csupasz
bokrokból cserreg valamilyen énekesmadár.
Ó ez még nem tavasz, de nekem
nem is tél: messze visz e
pillanatból a félelem vagy a
nem-tudom sors. Öregen
nem uralkodhatunk az évszakokon,
megadom magam én is a holnapnak, mikor
már jobb gondolkodni, mint létezni:
egyik napról a másikra számba
véve a károkat testben és idegekben.
A szív, az emlékezet ravatala nagy,
füstölgő tűz. Nem áll fölötte senki, hogy
megtisztítsa a lángot, a gallyak
ősezeréves pattogását.
És
Tóth Irén komoly nő lett
És
bementünk a bankba
és nekem bajuszom volt
és Tóth Irén már komoly nő lett
sáskafejű diákkorunk óta nem találkoztunk
és sötétzöld szoknyát hordott
és nyertünk egy milliárdot szerencsejátékon
és átvettük a papírokat
és nevettünk nevettünk
és kisétáltunk az utcára
és átöleltem friss szecskavágó illata volt
és nekem bajuszom
és ő már komoly nő sötétzöld szoknyában
sáskafejű diákkorunk óta nem találkoztunk
és megsimogattam terebélyes állkapcsát
és mondogattam hogy most már lesz időnk
az alkoholizmusra