Mára
ennyi elég
Mindenki
új lapot keres, minden
reggel kopasz tornász küzd meg a fával.
Te a fán laksz. A fenyő vastag és csupasz.
Tűz a nap, én a bokorban rejtőzöm, és messziről figyelem:
nem tudsz leszállni, a fatörzs horzsol és gyantás,
átfogni se lehet. Csak a pók segíthet. Pókszálon kellene.
Körülötted mindenki feketében, a korona éjszakát teremt,
testhez álló sötétséget, a megközelíthetetlent.
Hozd már az életem!
Az
ország falán
Parázsvégű
pálca méri az élet határát.
Éjjel-nappal méregetjük egymást. Az ég alatt
állati hangok, bárány füle verdes, minden szürke.
A Jordán kibírhatatlanul meleg. Észre se veszed,
hogy bánya felett repülsz, melynek ölén halak rajzanak,
smaragd, hullámzó arany. Lassan vetkőzz, a meleg még tart,
a kedély bekötött szemű ciklon. Tudom,
még nem került rám a sor.
Curriculum
Vitae
Két
El Alamein-i ütközet között születtem.
Ötéves koromban hajóra szálltunk.
Szép volt a világ. Kedveltem a fedélzet szagát,
a jóízű, savanyú hajóskenyeret. A hajót követő delfinek
olyasmit magyaráztak, amit még ma sem értek.
A mélykék vízből tiszta színek, sőt színképek következtek,
(a párválasztásnál a szín szükségszerűség).
A dombon lefele ballagok, gyorsan telnek a napok,
de soronként felugrok, mert elfelejtem, hogy az élet félreértés.