JÁSZ ATTILA

fényvázlatok. Változatok

K. É. képeihez 

[i] 

egy ismeretlen, újjászületett, infantilis gyerekláma ujjong az élet gyönyörűségén, miközben a néma csendéletek megszólalnak, de olyan tisztán, ahogy a szó csak beszédképtelenségből fakadhat, ahogy szó helyett csak kép beszélhet, a csend ismeretlen, idegen nyelvén tolmácsolva a fény kódolt üzenetét, a tárgyak legtökéletesebb költészetét valósítva meg, egy ágy, asztal, szék, ajtó, ablak, rés, ahogy a fény billeg az árnyék élén 

[ii] 

amikor a vászonról lassan minden eltűnik, csak színek maradnak, csak foltok mesélnek egy szobabelsőről, egy üres műterem faláról, akkor, akkor, nem csöndek közötti csöndek hideg rétegződéseiben hallgat a lényeg, a színek finom egymásba mosódásukkal beszélnek, csacsognak, fecsegnek, dadognak, súgnak boldogságtól szomorúan valamit, mindent, amit a festészeten keresztül reménnyé nagyítanak a részletek