A papírember 

Tamkó Sirató Károly elintézetlen ügye 

Látjuk őt, amint űrhajóba száll.
Előtte tévéinterjúk sokasága várja.
Higgadtan beszél. Önmérsékletre int.
Figyelmeztet az Ûr tízparancsolatára.

Régóta készül: a kor élére vinni a
magyart masszív gyermekkori vágya...
Hagyjátok hát, hogy ő beszéljen egyszer,
körvonalazódik az Álom anatómiája.

A barlangrajzok alfájától ikonok
aranyporos bétáján túl és tovább,
szonettek, kulcsregények gammájáig:
a fenséges céltalanság ideje lejárt.

Győzött a dimenzionizmus! Új erő,
mindent elsöprő művészet-fauna
tört életre, s csak rajtunk áll, eljut-e
nagyvárosokból a legkisebb faluba.

Az élet mint halálos betegség már a múlté.
Az idő mérföldes csizmában lépdel.
Kiáltsa ki a Jövőt, akinek elintézetlen
ügye van az emberiséggel.

Megkezdődött a visszaszámlálás.
Hősünk már csak a zéró-jelre vár.
Tekintetét kamerák pásztázzák,
szkafanderén ez áll: Tengerecki Pál. 

Bátyám, Sigerius 

Petri, a posztmodell 

Az nem lehet, hogy annyit szív, és hiába ontj’
a szót, ha vért köp, és utóbb megszakad.
Hamut pöccent, a saját hamuját: profán
posztmodell. Akarhatjuk, mint rozsda a vasat?

Akarhatjuk ezt bátyám, brabanti Sigerius,
Aquinói Tamás jó eretneke? Ki figyel ránk
ebben a dinka sehovaságban? És ha netán,
kinek fáj eufóriás, sag’schon, EUrázsiánk?

Amíg színarany hazugságként tündököl a
Nap is fölöttünk, és feltöltve a tájleíró-készlet,
a köztisztelet rezervátumában meghúzódva,
merő értelemmé omolva baj nem érhet.

Mi akarsz lenni? Amor, Cupido, vagy
magyar értelmiségi? Éjfél előtt kérdezed?
Helyiérdekű angyal-regimentek sorfala
közt tervszerűen tör utat léthelyzeted.

Világos képlet, nem árt megjegyezni:
errefelé éjfélkor indul útjára a nyál.
Ok mindig van rá. Sőt cél is akad.
Többet tudunk a méltányosnál.