CSOKNYA BALÁZS 

album I. 

fényfoltok árnyéknegatívon
zörög a redőny
ismerős beszéd a parkban
barátkoznak a fák
a templomtorony nagyot ásít
megköt a csönd
nem jön az álom
anya ideges vagyok
ropognak a verebekkel
megrakott bokrok

* * *

most el kell mennem
bár sosem voltam
itt:
te vagy az apád fiam

most el kell mennem
bár sosem voltam
itt:
te vagy az anyád fiam 

némah 

„és miképpen
bocsátunk meg
ellenünk
a vétkezőknek.” 
                                  (Vass Tibor) 

[1.]

gyökértelen csend, végül is olyan ez.
mint csukott szádon is átordít a hal-
ál. amikor azt mondod: fáj a szívem
önkéntelen is hazudsz, mert bár nem

tudsz róla, de a szívben nincs is
érzőideg végződés. ha valaki mindig
leszel, melyik valóság végleges?
mire kibogozod elillan.

nélküled mihez képest van, ami?
mintha elképzelne valami:
nem emlékszel, csak a jelen.

nem kell hinned mindenben.
elég, ha tisztességgel elfogysz.
(helyed helyén vákuum)


[2.]

egyre több a réteg mindent befed
a feketefehér te is tennéd amit
a többi remeg a szád a szemed
markodból kiállnak a szegek 

belepnek a varjak ez az ősz elidőz itt örök
hatalmas pelyhekben hulla
nak a percek kidob magából a pillanat
elkeveredsz néha elég lenni ahogy a kövek

hasonlítasz némiképp mégsem
ismersz magadra:
kéz a kilincsen a tőből kitépett kar

az egyhelyben áramló vér
a semmi értelme a nincsen
(hála helyett néma há)