Fagyott farkas
(k. kabai lórántnak)

Ha hiszed, ha nem,
hozzád is pótlólag jöttem.
Be- és átjárni nem tudtam,
megkerültem inkább a Földet.
A természetellenesség teteje volt
a környezet, amelyben kifejlődtem.
Megszoktam, mert muszáj volt,
hogy egyre kevésbé hasonlítotok rám.
A valóság tényszerű látszat,
pillantását magam sohasem kedveltem,
oly fáradt, oly erőtlen, akár akutszoba világítása
bizonyos intézményekben.
Egy telefonfülke ajtajára filctollal
felírtam a barátom nevét.
Odabent, a készülék tetején
fél pár szandált leltem,
s a kagylóból némi apró ellenében
a másnapra való szókészletet vártam,
de csak az Úristen hívott,
és azon nevetgélt hosszasan,
hogy remek mosnivaló leszek
amaz Égi Országban.

Kés a vízben
(Mándoki Györgynek)

Csikorgó éjszakánk vége felé
megérkeztünk végre az Avasra olyan
üdvözült-ittasan, mintha egy templom
homlokzatáról másztunk volna le,
de nem lehetett vége, Leonard
Cohen és Johnny Cash tanított minket
élni az első halál után, aztán
úgy éjjel kettő körül Gyuri
behúzott egyet a CD-lejátszónak,
a gépek nők, mondta, de a szavait kísérő
ősvilági pillantása pánikba ejtett,
akárha csészébe teafiltert,
később egymás arcát vizsgálgattuk,
jó reggelt, jó reggelt, édes Alien,
kár, hogy a földön nem él ilyen,
350 másnaposság egy évben,
és már megint világos van,
külvilág, kérlek, most tényleg
kis adagokban gyere,
és tényleg… semmi gáz, kedves Földanya,
de azért megkérdezném, hogy gondoltad
ezt a júniuseleji októbervéget,
tudom én, hogy bukóablakon néztem ki,
de bukóablakon olyan jó kinézni –
Kérsz enni, érdeklődött házigazdám,
zavartan tébláboltam, mert a cigim égett,
és kalciumtablettás vodkám
sem ért még véget,
ugyan a mozgásom szerinte akár
ráutaló magatartás is lehet,
erre én, hogy oké, kín az evés,
de mégiscsak férfiak vagyunk,
húzzunk akkor bele,
haj, ficánkoló májam,
haj, forrósodó hasnyálmirigyem,
szerintem ott szemben a Bükkben
a hegyi gorillák is most cihelődnek,
hát cudar egy nyaruk lehet.
A tányérunkról pusztuló tojásokon
kacagtunk, öt percre kamaszok,
utána azon kezdtünk el röhögni,
hogy lehet bádogdobozból sört inni,
miért iszol olyat, amit nem is látsz,
engem az üvegestől kerülget a szellemláz,
húzz kérlek felfelé,
valami átkelő felé,
mert szelíd lettem végre,
a szívem bölcsődalt kalapál,
a szám is jó levegővel tele,
mondaná, ha merné, hogy erre a napra
Te légy a párbajhoz választott fegyvere.

Gandalf
(az én verzióm egy régi történetről; ajánlott olvasmány: Akutagava: A vihar kapujában)

Egerben, a borozóban szemben ült velem.
Hé, ti hárman, bazmeg!
Kicsit talán csendesebben!
Azután borra fű. Egy szép pár kifordult szem.
Szürke? Fehér?Fehér? Szürke?
Semmi, csak nehéz volt, mint reflektort követni.
Torkából lebegtek szavai.
Láttam, ideje közbelépni,
mert a Nagy Izé jött érte,
a légutak lezárva hatóságilag,
ó, portás úr, csak a barátunk haldoklik
ideiglenesen, de mentőt nem hívhatunk,
drogügyletből kifolyólag történetesen.Felkaptattunk a lépcsőn, két ember,
köztünk egy nehéz Földönkívüli.
Jesszus! Gyalog vigyük a palánkon át?
S mi lesz a tőrbesurrant lélekkel,
csendpillanatokkal, halálfélelemmel?Ágyra tettük. Fehéredett.
Eltakartuk. Fehéredett.
Szólított a hangja, pedig
azt hittük, már nincs ott senki.
Pesztráltuk a testét,
akkor épp ott nem volt benne,
de reggel az ablakból már
tudtuk, mihelyst az udvarról visszaintegetett,
hogy szürke helyett fehér. Ruháján
csak a monokróm színeket viselte,
de a szeme ízeket adott és vett,
Hold pettyezte teremtményt láttam,
magát az Átváltozást,
a Zúzdán Átjutót, Fehér Gandalfot,
akire végre rábízhattam magam.