Amikor idegen nyelvű szépirodalmi szöveg értelmezésébe fogunk, kikerülhetetlen falba ütközünk: a nyelvbe. Az idegen nyelv ismerete ugyan segíthet megbontani ezt a falat, teljes eltüntetésével azonban aligha számolhatunk. Jól megfigyelhető ez a fordításokban. Az eredeti vagy forrásszöveg és annak utóda, a célszöveg, tudjuk, a nyelvek összemérhetetlenségéből adódóan soha nem lehet teljesen azonos. Az eredeti és a fordítás közti különbségek akkor válnak igazán izgalmassá, ha a mű értelmezését értintő kérdéseket vetnek fel.
     Ilyen, az interpretáció szempontjából érdemleges eltérésekre figyeltem föl Karel Čapek Povětroň című regényének, illetve a Zádor András-féle magyar fordításának vizsgálatakor. A két szöveg párhuzamos olvasásakor derült fény olyan különbségekre, amelyek az interpretáció előrehaladtával egyre nagyobb hangsúlyt nyertek. A magyar fordítást tehát mint értelmezést kezeltem. A fordítás vizsgálata eredetileg nem szerepelt fő céljaim között, s bevallom, nem is vagyok a fordításelmélet szakembere. A gyakorlatban azonban elkerülhetetlen volt szembenéznem néhány ilyen jellegű problémával. Az alábbiakban ezekről szeretnék szólni.
     Előbb röviden vázolnám a regény alaphelyzetét. A mű kompozíciója egy keretből és több beágyazott történetből tevődik össze. A keret helyszíne egy kórház, ahová egy repülőgép-szerencsétlenséget szenvedett embert hoznak be, aki kómában van, arca a felismerhetetlenségig eltorzult, papírjai elégtek. Ő válik később a beágyazott elbeszélések főhősévé, ismeretlensége ugyanis arra készteti a környezetét, hogy megpróbálják megfejteni a titkát: hogy kicsoda is valójában. Négyféle elbeszélés születik, mindegyik más nézőpontból igyekszik - a szűkös adatok alapján - rekonstruálni egy emberi életet. Az egyes elbeszélések nem egyenrangúak (különböző terjedelem, hitelesség): egy kedvesnővér az álmát meséli el, egy látnok a vízióját, egy költő egy egész elbeszélést kanyarít az ismeretlen köré, negyedikként pedig a főhős orvosai próbálják megfejteni páciensük életét betegségei, testének jelei nyomán.
     Figyelmemet főként a beágyazott történetek narratív módozataira, illetve elbeszélőikre összpontosítottam. Ezzel kapcsolatban merült fel az első fordításbeli probléma, ami a cím értelmezését érinti. Čapek a Povětroň címet adta művének, Zádor András ezt Meteornak fordította. Utánanéztem a Povětroň kifejezés fordításának: a szótárban üstökösként, meteorként magyarázzák, viszont megkérdeztem cseh anyanyelvű embereket, akik azt állították, a Povětroňnak van másodlagos értelme is: légies, lebegő személy. A Meteor címválasztás így jócskán leszűkíti az eredeti jelentését. A cseh szövegben továbbá a Povětroň kifejezés több alkalommal nem fordul elő, a magyar szövegben viszont a meteor kifejezéssel még kétszer találkozunk. Mindkét kifejezés a főhősre utal, aki a látnok szerint úgy zuhant a Földre, "mint egy izzó meteor, amely darabokra készül hullani"¹. ("jako rozžhavený meteor, jen se roztrhnout")². Mint a magyar fordításban látható, a cím a látnok elbeszéléséből származó kölcsönzésként jelenik meg. A továbbiakban ez a hasonlat még egyszer megerősítést nyer a látnok elbeszélésében: "Szükségszerűen rohant ennyire, s tüzes csíkot hagyott maga után, mint a meteor..."³ ("Bylo nutno, aby se ubíral tak prudce. Nechává za sebou ohnivou èáru jako meteor.")⁴ A meteor tehát olyan hasonlatként jelenik meg, amely szerepel az eredeti és utódszövegben is, méghozzá a látnok elbeszélésének megkezdése előtt, illetve annak a végén. A hasonlat így hangsúlyt nyer, mivel keretként öleli magába a látnok elbeszélését. A meteor-hasonlat azonosítása a címmel tehát több interpretációs következményt is maga után von.
     Elsőként nézőpont-elterelést eredményez. Čapek ugyanis a címet bizonyos értelemben elhatárolta a szövegtől azzal, hogy a regény folyamán többször nem szerepeltette. Mivel az egyes elbeszélésekből eltérő életértelmezéseket kapunk, amelyekben különböző hasonlatok és metaforák szerepelnek a főhős meghatározására, jelentőséget tulajdoníthatunk annak, hogy egyik elbeszélésben sem szerepel a címbeli megnevezés. Jelentheti azt, hogy a cím nem kíván azonosulni egyik elbeszélővel sem, illetve jelenthet bizonyos kiindulópontot is az ismeretlen főhős identitásának meghatározásához. Amennyiben tehát a magyar fordításban a cím Meteor, ezek a kitételek nem teljesülnek. A cím ráirányítja a figyelmet a látnok elbeszélésére, hiszen csak ő használja ezt a kifejezést a főhőssel kapcsolatban, ráadásul a meteor-hasonlat az elbeszélésének hangsúlyos helyein található. A cím így elveszti "semleges" pozícióját. A fentiekben említettem, hogy az egyes elbeszélések nem egyenértékűek: műfajuk (álom, vízió, elbeszélés), stílusuk, logikai felépítettségük és terjedelmük hierarchizálható. A legterjedelmesebb és leginkább megszerkesztett elbeszélés a költőé, és egyes értelmezők szerint (pl. Jedlièková⁵) az elbeszéléseket összekötő narrátori szövegek nagy része a költő nézőpontját képviseli. A szöveg tehát spekulatív, azt a látszatot akarja kelteni, hogy a költő elbeszélése kiemelkedőbb a többinél. A Meteor cím tehát ez esetben zavaró lehet, hiszen ezt a szót nem a költő szájába, hanem a látnokéba adja az író. Ez lenne az egyetlen momentum, amikor a szöveg nem a költő értelmezésének juttat kiemelkedő szerepet.
     A másik címbeli értelmezésváltást a névadás problémája képezi. A regény egyik központi tárgya a névadás, az ismeretlen ember megnevezése, illetve megnevezhetetlensége. Az egyes elbeszélők nagy jelentőséget tulajdonítanak a névnek ("Ha az embernek nincs neve, lelke sincs"⁶- "èlovìk, který nemá jména, nemá ani duši"⁷), sőt a főhős teljes ismeretlensége a következőképp van kifejezve: "Se arca, se neve, se tudata..."⁸ ("ani tváø, ani jméno, ani vìdomí"⁹). Ezért az egyes elbeszélések felfoghatók az arc- és névadás aktusaként is, ami egyben tudatot is rendel a főhőshöz. A címben névadás történik. Az eredeti szöveget vizsgálva ez egy különálló megnevezés, másodjelentésével magába sűríti a főhős tragikus balesetén kívül az ismeretlenségét, sehova-nem-tartozását is. A magyar fordításban viszont a cím besorakozik a látnok hasonlatai közé. Így ismét arra a következtetésre jutunk, hogy a címben megjelölt Povětroň nem véletlenül marad az elbeszéléseken kívül, és a Meteor címadással éppen ezt az egyediségét veszíti el.
     A név, megnevezés problémája azonban nemcsak a címadásban jut nagy szerephez, hanem végighúzódik az egész művön. Úgy tűnik, hogyha sikerülne megfejteni az ismeretlen nevét, azzal "megismernénk" őt. Nem véletlen, hogy az igazi névre végig nem derül fény: ez is a főhős megismerhetetlenségét erősíti. A csehvel összevetve a magyar fordításban a név jelentősége még inkább felértékelődik: az emlékezet elvesztése a név elvesztésével jár együtt ("Öntsetek bele, hogy a nevét is elfelejtse"¹⁰ - "Dejte mu pøihnout, a z nìho vyratíme poslední zbytek pamìti"¹¹), sőt a név a viselőjének egész létét jelképezi ("Egy ilyen nagy darab ember, és nem tudja, hogy hívják"¹² - "Taký veliký, a neví, èí je"¹³). A név így totemisztikus jelleget kap, ami pecsétként jelöli meg az egyént, és annak birtoklása az önazonosság feltételévé válik.
     Az elbeszélők ezért végig a valódi név megtalálására vadásznak. Amíg azonban ez nem sikerül, pótmegoldásként álnevet, közneveket vagy személyes névmást használ az ismeretlen ember jelölésére. Ilyen esetben nagyszerű megoldásnak tűnik az E/3-ű alany helyettesítése E/3-ű személyes névmással. A csehben ez háromféle nemben is kifejezhető, így nem jelent értelmezési gondot. A magyarban azonban ez nehezebben oldható meg, hiszen az "ő" használatakor nem tudjuk, férfiról vagy nőről van-e szó. Zádor ezt a problémát úgy hidalta át, hogy az "ő" helyett gyakran személynevet használt. A szövegben azonban van egy rész, amikor ez a módszer nehézkessé teszi az értelmezést. A költő elbeszélésében a főhős tartós amnéziában szenved, és egy halott ember iratait megvásárolva kap nevet. Innentől fogva Kettelringnek szólítják. Ez a név azonban nem takarja az ő személyiségét, nem tud azonosulni vele, és amikor beleszeret egy lányba, zavarni kezdi, hogy egy idegen ember nevén szólítja az imádott hölgy: "Nem vagyok semmiféle Mr. Kettelring... Nem vagyok senki."¹⁴ ("Nejsem žádný Mr. Kettelring... Nejsem nikdo."¹⁵). Ekkor kezdi meg valódi énjének felfedezését, és többé nem akar idegen név mögé bújni. Csakhogy a magyar fordítás ezt nem tolerálja: továbbra is Kettelringként beszél róla, míg a cseh ezután E/3-t használ (vagy elhagyja a személynevet) az összekötő szövegben ("A kezecske elszakadt Kettelring kezétől"¹⁶ - "Kubánka vytrhla mu ruku"¹⁷, "Kettelring megvonja súlyos vállát"¹⁸ - "Krèí tìžkými rameny"¹⁹, "A kis kubai lány lélegzetét visszafojtva Kettelring arcához hajol"²⁰ - "Malá Kubánka, tajíc dech se naklání k jeho oblièeji"²¹). A magyar szöveg nem ad esélyt szegény ismeretlen emberünknek, hogy megszabaduljon egy hamis név, egy hamis személyiség nyomása alól. A fordító itt mintegy szembehelyezkedik a szereplő önértelmezésével.
     A következő, az interpretáció szempontjából is érdekes mozzanatra az orvosok elbeszélésében, életértelmezésében bukkantam. A regény, mint már említettem, keretre és beágyazott történetekre tagolódik. Az egyes beágyazott történetek kezdete alcímekkel van jelölve: Az irgalmasnővér elbeszélése, A látnok elbeszélése, A költő elbeszélése (Povídka milosrdné sestry, Povídka jasnovidcova, Povídka básníkova). Ezek az életértelmezések monológok, céljuk egy tudatos történetalkotás szemléltetése. Az orvosok értelmezése ilyen szempontból kilóg a sorból, és az egyes értelmezők nem is fektettek rá nagy hangsúlyt. Ők a páciens vizsgálatakor, akaratlanul válnak életmagyarázókká, az ő variációjuk tehát a keretben szerepel. A beteg testéből azonban nagyon sok mindenre tudnak következtetni az életmódját illetően (annak alapján, milyen sebei, betegségnyomai vannak), és tulajdonképpen éppen ők azok, akik a legtöbb reális magyarázattal szolgálnak. A testből olvasnak. Vagyis: a testet felfoghatjuk a negyedik elbeszélőnek, hiszen a test elárulja önmagát. A test jelei ilymódon "beszélnek". Az író erre utal is az eredeti szövegben: "To tìlo povídá mnoho²²", mondja a belgyógyász, és ezután látnak neki az alapos vizsgálatnak. A magyar szövegben azonban elveszik ez a gondolat, mivel a fordító ezt a mondatot így adja vissza: "A testéből sok mindenre lehet következtetni."²³ A test beszéde, a test mint az elbeszélés médiuma ebben az értelemben elsikkad, és elveszti egyenrangúságát a többi elbeszélővel szemben. A test elbeszélése ugyan nem közvetett módon történik, hiszen szükség van az orvosok interpretálására, de ez még nem ok arra, hogy megfeledkezzünk róla, vagy akár megkérdőjelezzük egyenrangúságát a többi elbeszéléssel.
     A regény tehát olyan elbeszélések láncolata, amiben, mint láthattuk, nagy jelentősége van a beszédnek, az élőbeszédnek: és Čapek remekül szólaltatja meg a cseh beszélt nyelv különböző változatait. A szöveg lüktet az összetett mondatoktól, láncszerűen összefűzött gondolatoktól, megszólításoktól, az elejtett szavak, félbeszakított mondatok finoman satíroznak. A magyar fordítás ezt kevésbe tudja visszaadni, a fordító a pontvesszővel összefűzött mondatkígyókat széttördeli, kordába szorítja. Ez leheletnyi stíluskülönbséget eredményez. Külön figyelmet érdemel az idézőjelek és gondolatjelek használata.
     Az idézőjel szerepe nagyon is fontos a műben. Čapek az egyes párbeszédeket vagy monológokat, tehát a szereplők beszédszólamait idézőjelek közé rakja, akárcsak az egyes elbeszélőknek az ismeretlen betegről elmondott történetét. Így világos határokat szab az egyes szólamok között. Zádor ezzel szemben gondolatjellel szignalizálja a beszélgetések vagy magánbeszédek kezdetét, az egyes elbeszélések elejéről viszont elhagyja a gondolatjelet. Az elbeszélés határai, igaz, így is megállapíthatók, a szöveg azonban veszít nyomatékosságából.
     Előfordul az is, hogy az interpunkciós jelek megszűrése az utódszövegben megnehezíti az elbeszélők szólamváltásának lokalizálását. Ilyen esettel találkozunk a következő helyen: "Karbol-, kávé-, dohány- és férfiszag terjengett. Jó és erős szag, tábori kórház szaga. Azaz, várjunk csak: inkább vesztegzárszag. Kubai dohány, Puerto Ricó-i kávé, jamaicai vihar. Fülledt forróság, szél és vonagló pálmák recsegése. Tizenhét új eset, doktor, hullanak, mint a legyek. Öntözzenek meg mindent kreosollal, és hozzanak klórmeszet; siessenek, emberek, és őrizzék az utakat; senki se mehet el innen, meg vagyunk fertőzve. Senki közülönk, amíg mindannyian meg nem gebedünk. A költő fintorogni kezdett, de csak befelé, magába. Igen ám, doktor, csakhogy ebben az esetben nekem, a szerzőnek, kellene a felelős funkciót vállalnom. Én vezetem a csatát, én, az öreg gyarmati felcser, a pestisjárványok kipróbált veteránja; és maga az én asszisztensem. Vagy nem, nem maga, hanem az a kócos fiatalember a belgyógyászatról. No, fiú, tizenhét új esetünk van, príma anyag kutatásra; mit csinálnak a baktériumai? A fiatalember szeme kimered a rémülettől, üstöke homlokába hull..." (..."zavonìlo to karbolem, kávou, tabákem a mužstvím. Dobrý a silný pach, nìco jako lazaret. Nebo ne, poèkejme: karanténní stanice. Kubánský takák, káva z Portorika a vichøice na Jamajce; dusno, vítr a praštìní zmítaných palem. Sedmnáct nových pøípadù, doktore; møe to jako mouchy. Rozlévejte krezol, sem s chlórovým vápnem; hoïte sebou, lidi, a hlídejte všechny cesty; nikdo odtud nesmí, jsme zamoøeni. Ano, nikdo z nás, dokud všichni nepojdeme. - Básník se poèal do sebe šklebit. Jenže v tomto pøípadì, doktore, bych musel zaujmout odpovìdné místo já, autor. Já vedu tu bitvu, starý koloniální felèar, ostøílený mazák morových epidemií; a vy jste mùj vìdecký asistent. Nebo ne, vy ne, ale ten vlasatý mládenec z interního. Nu, hochu, máme sedmnáct moných pøípadù, prima vìdecký materiál; co dìlají vaše bektérie? - Mládenec poulí hrùzou oèi, paèesy mu padají do èela..."25).
     Ebben az esetben a költő egy víziója keveredik a valósággal. Miközben belefeledkezik a fantáziaképeibe, a narrátor elmeséli, hogyan viselkedik a költő. A cseh szöveg az elbeszélőváltást pontosan jelzi azzal, hogy gondolatjelek közé zárja a narrátor szövegét. A magyarban azonban nincs semmiféle jelzés vagy utalás az elbeszélőváltásra. Így a szöveghely bizonyos vonatkozásaiban az eredetihez képest homályosabbá válik. Ami, tegyük hozzá, nem feltétlenül válik a szöveg kárára.
     Összegezve a fentieket megállapíthatjuk, hogy a fordítás valóban nagy szerepet játszhat egy mű értelmezésében. A fordító már mint interpretátor közvetíti felénk a szöveget. Egy mű élvezhetőségéhez tehát szükséges az eredeti szöveget ismernünk, hogy megtapasztalhassuk tág horizontjait.
 

Jegyzetek

1 Karel Čapek: Meteor (ford. Zádor András), Magyar Helikon, h.n., 1968,
2 Karel Čapek: Povětroň, Èeskoslovenský spisovate¾, Praha, 1984, 136.o.
3 Karel Čapek: Meteor (ford. Zádor András), Magyar Helikon, h.n., 1968,
4 Karel Čapek: Povětroň, Èeskoslovenský spisovate¾, Praha, 1984, 190.o.
5 Alice Jedlièková: Ke komu mluví vypraveè?, Praha, Ústav pro èeskou a svetou literaturu, 1993
6 Karel Čapek: Meteor (ford. Zádor András), Magyar Helikon, h.n., 1968, 250.o.
7 Karel Čapek: Povětroň, Èeskoslovenský spisovate¾, Praha, 1984, 238.o.
8 Karel Čapek: Meteor (ford. Zádor András), Magyar Helikon, h.n., 1968, 151.o.
9 Karel Čapek: Povětroň, Èeskoslovenský spisovate¾, Praha, 1984, 139.o.
10 Karel Čapek: Meteor (ford. Zádor András), Magyar Helikon, h.n., 1968, 221.o.
11Karel Čapek: Povětroň, Èeskoslovenský spisovate¾, Praha, 1984, 209.o.
12 Karel Čapek: Meteor (ford. Zádor András), Magyar Helikon, h.n., 1968, 252.o.
13 Karel Čapek: Povětroň, Èeskoslovenský spisovate¾, Praha, 1984, 240.o.
14 Karel Čapek: Meteor (ford. Zádor András), Magyar Helikon, h.n., 1968, 249,o.
15 Karel Čapek: Povětroň, Èeskoslovenský spisovate¾, Praha, 1984, 237.o.
16 Karel Čapek: Meteor (ford. Zádor András), Magyar Helikon, h.n., 1968, 249.o.
17 Karel Čapek: Povětroň, Èeskoslovenský spisovate¾, Praha, 1984, 237.o.
18 Karel Čapek: Meteor (ford. Zádor András), Magyar Helikon, h.n., 1968, 251.o.
19 Karel Čapek: Povětroň, Èeskoslovenský spisovate¾, Praha, 1984, 239.o.
20 Karel Čapek: Meteor (ford. Zádor András), Magyar Helikon, h.n., 1968, 250.o.
21 Karel Čapek: Povětroň, Èeskoslovenský spisovate¾, Praha, 1984, 238.o.
22 Karel Čapek: Povětroň, Èeskoslovenský spisovate¾, Praha, 1984, 191.o.
23 Karel Čapek: Meteor (ford. Zádor András), Magyar Helikon, h.n., 1968, 202.o.
24 Karel Čapek: Meteor (ford. Zádor András), Magyar Helikon, h. n., 1968, 139. o. A részlet aláhúzással való kiemelése a tanulmány szerzőjétől (Cs.G.) való, s csupán szemléltető funkciója van.
25 Karel Čapek: Povětroň, Èeskoslovenský spisovate¾, Praha, 1984, 131. o. Megj.: a szöveg eredetileg nincs kiemelve aláhúzással, csupán az egyszerűbb szemléltetés miatt használtam.