Tata város modern értelemben vett képzőművészeti életének talán legelső dokumentuma az itt közölt meghívó. Az 1933-as év őszének kiemelkedő eseménye lehetett az a festészeti kiállítás, amelyet a piarista gimnázium és öregdiákjainak szövetsége rendezett.
     Amint a rendezőbizottság tekintélyes névsorát végigtekintjük, nyilvánvalóvá válik, hogy az ez idő tájt öntudatra ébredő város polgárságának java (valószínűleg köztük voltak az öregdiák szövetség tagjai is): ügyvédek, gyárosok és vállalkozók, városi és uradalmi tisztviselők, egyházi személyiségek, valamint a korabeli civil szervezetek álltak a városi közélet megteremtésére irányuló kezdeményezés hátterében. Sajnos, a nyomtatvány nem hozza tudomásunkra annak a személynek a nevét, aki ötletadóként, kezdeményezőként és szervezőként a kiállítást lebonyolította. A rendezők védnökökként nyerték meg a kiállítás ügyének a grófi családot, a város urait, valamint a városnak és környékének a politika, közigazgatás és gazdasági élet terén legfontosabb alakjait, és természetesen a piarista házfőnököt, aki megnyitotta az iskola kapuit e városi esemény előtt.
     Figyelemre méltó a színhely, a piarista gimnázium díszterme, amely egyéb kiállítóhely híján, az egyetlen erre alkalmas tér volt akkor a városban. (Vannak adataink a fogadókban, szórványosan rendezett, szerényebb tárlatokról, ám ezek - akárcsak ma - akkor sem számíthattak optimális kiállítótérnek.)
     A leginkább figyelemre méltó mozzanat a kiállító művészek névsora. A művészek jó része jeles, országos hírű mester (Glatz Oszkár, Iványi Grünwald Béla, Vaszary János stb.), néhányuk műkedvelő festő (Troykó Imre, Stranszky János). Bizonyos részben tatai vagy környékbeli születésű, kötődésű alkotók ( mint Juszkóék, Komáromi Kaczék, Papp Emil, Schadl János, Vaszary), de a többi, az ország más részéről, illetve Budapestről, Bécsből érkezett művésszel kapcsolatban is erős a gyanú, hogy valamiféle alkalmi kapcsolatban álltak Tatával, legalábbis megfordultak és alkottak itt. Alighanem ez lehetett a kiállítás rendezőelve, hiszen egymás mellett állítottak ki nemcsak hivatásosok és amatőrök, de akadémiai tanárok (Glatz, Vaszary) és főiskolások (Bényi). Mindenesetre ilyen színvonalú országos kiállítást azóta is ritkán élvezhetett a vidéki közönség.