Márciusi zápor
 

Fürge eső hangja váltja a szélüres csendet,
jöttével zár kattan sorban az ablakokon,
hátára tüskéket rajzol a fénysima tónak,
közben a tó alján, mint borban a borkő alszik a sár.

De bennem látásod felrázza az alvó üledéket,
mégha a felszínen nincsen nyoma sem,
már szavad sem hallom, csak a vérem dobolását,
bárcsak a tó lennék, kit érhet a zápor, az alja nyugodt.