Mit lát a szem?
     Az egyik: szelíd barnaságot kissé megrettent tekintetbe ágyazva, bizonytalant, egyszerit, azért esetenként megismételhetőt; tudatosságot naivitásnak, legalábbis meglepettségnek álcázva. Hosszú hajat, reggel mosottat, eldönthetetlenül szőkét vagy barnát, de fényben állva gyönyörűt. Maszszív női mozdulatokat, elkerülhetetlen hajlatokat a kedves ruha alatt. Hoszszú combokat egymáson cserélődni, ritkán mozdított bokát, képzeletbeli édes lábujjakat. Vékony kart mozdulni, nem felé, a dohányzás technikáját az ujjakban, lehulló hamut, az azt elfújó ajkakat. Keveset a nyelvből. Izgalmat tekintetében, a magához húzást.
     A másik: pontos célt a szemben, felejthetetlen szavak képzelt artikulációját a különös vonalú szájon, mely közben egész másról szól. Íveket az arcon, az állkapocs hamisságát, ébenhajat, csak röviden. A tíz ujj kimeríthető variabilitását, kéztáncot a monológhoz, a karok fényes bőrét, mely még fedve van, mindent, mi fedve van, átsejlik a tűzjegy a köldök tájékán, azt. Gerincet, biztonságot a léptekben, a tekintetben folytatódó lendületet. Mellekre kúszó tenyeret.

Mit hall a fül?
     Az egyik: a sírást lényegébe foglaló vidám női hangot, olykor dadogó, de okos beszédet, mely beszéd csak egy céllal, rejtett iránnyal rendelkezik, semmi tiltakozás. A néha kattanó állkapocscsontot, a neszezést a hajban és a szempillákon, ruhasusogást, aprónak képzelt sikolyokat h-betűkkel.
     A másik: szívós mélységet a hangban, biszexuális intonációt, izgalmas szilárdságot. Vízcsepphez érő cigarettaparázst. Himbálódzó férficipőket még az asztal alatt, a kezek egyszerre történő nadrágzsebbe dugását, közel az ágyékhoz, még sokkal közelebb. Fejbőrön szántó ujjbegyeket, a gesztikuláció hangjait. Lélegzetvételt sokszor, sokszor.

Mit érez az orr?
     Az egyik: a ruhán a tegnap használt parfüm emlékét a ma használt mögött, samponillatot füsttel a fej jobbra fordításakor. Jobb kézen dohány, a balon péksütemény, az ajkak közül jázmin és rózsafa. Nem logikus. A nyakon semmi, lejjebb a két mell jól ismert levegője lehet, a bőr szantálillatú, a comb: levendula. A nő minden illatát egyszerre.
A másik: vonatot a pulóverben, kézzel sodort cigaretta filterrel tompított illatát, a reggeli borotvákozást, a napközben beiktatott alvás izzadságterhét. A hideg átbújását a hónok alatt, az érkező taxi autó-illatosítóját. Gondolatbeli izomtónusok leheletét.

Mit érez a bőr?
     Az egyik: a söröspohárra csapódó párát, cigarettavég melegét a hamutálban, egyetlen csöppet a halántékon. A ruhák kényelmetlenségét és radírgumiszerűséget.
     A másik: a söröspohárra csapódó párát, cigarettavég melegét a hamutálban, egyetlen csöppet a halántékon. A ruhák kényelmetlenségét és radírgumiszerűséget.

Mit mond a száj?
     Az egyik: van egy hely, ahol... gyere el velem oda. Ne beszéljünk mostantól semmi másról, csak arról, amit tenni akarunk. A kimondás kardinális mozzanata... de jó... és ha hátulról ölellek meg? Taxi! Nemsoká odaérünk... így nem lehet beszélni, igazad van... kulcs... mindent tudsz arról, ahogyan vártam ezt...
     A másik: jó... semmin nem gondolkodom. Ne beszéljünk, undorítóvá válik... tudod, mi a kardinális, ne csináld... hát? Rátapintottál... a kocsiban megőrülök, csókolj meg...a kulcs... persze... - én ezt nem vártam: akartam, akarom, most, aztán ne következzen belőle semmi... most jó...

Aktus.