A meghívó szerint most beszédet kellene mondanom, ehelyett, engedelmükkel, megpróbálom vázlatosan megfogalmazni: milyen érzéseket, gondolatokat ébresztenek bennem a négy kiállító művész alkotásai.
     Bohus Zoltán üvegszobrainak világa zárt rendszer, mint a kristályoké, embert vagy más élőlényt nem látunk sehol. Ezeknek hiányáért - ha egyáltalán hiánynak nevezhetjük - bőven kárpótol minket az üveg tiszta fényének, színeinek sugárzása. A rejtett fényforrások néhol misztikus érzéseket ébresztenek. A művész szívesen goldozik szabályos idomokkal, struktúrákkal, minden alkotása rendkívül fegyelmezett, a fények és árnyak ritmusát a mértanilag elhelyezett absztrakt ábrák hatásának köszönhetjük. Szobrai, az újaktól eltekintve, az ókori Egyiptomban is könnyen otthonra leltek volna, valószínű, hogy a korabeli épületek stílusa is hatott képzeletére.
     Újabban feltárultak nála a befelé zárt és perspektivikusan szűkülő árnyékkapuk: a sejtelmes fényhatások csökkenéséért cserében modern építészeti formák jelentek meg. A két vagy három részből álló művek egyes részei között valamiféle fizikai erőtér feszül. Bohus Zoltán művészete higgadt, soha nem hideg: szobraiból a geometria költészete szólít meg minket. És ha már mértanról van szó: a matematika se lehet idegen tőle. Gondoljunk itt Joubert kétszáz évvel ezelőtt lejegyzett szavaira: "A matematika maradandó, mert nincs benne semmi élő."
     Tegyünk egy lépést a következő művészhez.

Négy év óta figyelem Szablyár Zsuzsanna festői fejlődését, vizuális vonzalmainak, stílusának kialakulását. Egyéniségén, művein tűnődve örömmel tapasztaltam, hogy ez a fiatal művész nem hódolt be a korunkban divatos kerge teóriáknak: ő azt festi, amit lát vagy amit elképzel, festményeinek tárgya és a kép között nincs semmiféle elméleti torzító lencse. Nem próbál mindenáron újítani, nem kísérletezik a hetedik dimenzióval, de - és ez is szempont - képeivel lehet, sőt öröm egy házban élni.
     Eddig festett képei alapján úgy érzem, hogy a természet minden másnál erősebben vonzza, és ezt a vizuális izgalmat festményeinek színskálája szuggesztív erővel közvetíti. Ha egy-egy képén ember tűnik fel, soha nem dominál, az ábrázolt környezet része marad, ami egészséges ösztönre és arányérzékre vall: hadd érezze tájképeinek szemlélője is, hogy nem a Homo sapiens körül forog a világ!
     Művészetének egy másik erénye, hogy festményein képes, az összhang lazítása nélkül, közvetlen közelünkbe hozni egy-egy részletet, amely ha egyszer megláttuk, többé nem engedi szabadon tekintetünket. Példák sorolására sajnos nincs időnk, tovább kell lépnünk a harmadik kiállítóhoz.

Mint annyi más elődjét, Bohus Áront is az ötvösművészet és a szobrászat kifejezési formái foglalkoztatják. Stílusokkal kísérletezik - keresi a maga művészi útját és eszközeit. Eddig elsősorban bronzéremeivel tűnt ki.
     A Wlassics Gyula-emlékérem klasszikus hagyományt folytat egyéni stílusban: az arcot olyan dinamikusan formálta, mintha ismerte, jól ismerte volna a minisztert. Máshol, korunk esztétikai zűrzavarát elkerülve, egyszerű ábrázolásra törekszik: minimális eszközökkel maximális hatást ér el, mint például egy emlékplaketten ábrázolt fával. A három egymásra helyezett sima lap körvonalai, a fa rétegenként vastagodó törzse és terebélyesedő lombkoronája éreztetik növekedését és az idő múlását.
     Még ennél is egyszerűbb a Rodin-emlékérem, amelyen egyedül a Mester arcélével éri el a hatást - amihez természetesen megfelelő profilra volt szükség. A leghatásosabb a három részből álló Corpus Christi éremsorozat. Kettőn az Úrvacsora ostyájának törésvonalaival ábrázolja Krisztus arcának körvonalait, a harmadik, a Megváltóval a kereszten, ismét körvonalakkal jeleníti meg, és evvel mindenkinek lehetővé teszi, hogy úgy képzelje el Jézus arcát, ahogyan szeretné, ahogyan bírja: nem erőlteti ránk a maga Krisztus-vízióját, mint azt oly sok nagy festő és szobrász tette.
     Mondhatnék többet is Bohus Áron munkáiról, de ismét lépnünk kell.

Lugossy Mária műveiből a biztos kézzel visszafogott szenvedélyt: a romantikus tájszemlélettel párhuzamosan jelentkező humánumot érezzük ki. Üvegszobrászatának első éveiben a jégre, jeges tájakra emlékeztető, zárt lencsék dominálnak. Az 1970-es, 80-as években, amikor alkotói világa kifejlődött, az emberség zárványként rejtőzött műveiben a történelmi idők irgalmatlansága elől.
     Az elmúlt évtizedben született bronz- és fekete üvegszobrai a szervezett embertelenség áldozatait idézik fel -, szinte magától értetődő, hogy az ország több városában ő emelt hozzájuk és művészetéhez méltó emlékműveket.
     Alkotásaiban kezdettől fogva egy mindent átható kozmikus érzés van jelen és művének, ezzel párhuzamosan, a mítoszokból ismert ősi termékenységszimbólumok adnak egy emberen túli dimenziót. Tájszobrászata néhány év óta földünknek az élővilág megjelenése előtti állapotát a lehető legegyszerűbb eszközökkel, például mázsás sziklatömbök mélyedéseiben nyugvó üvegtavakkal jeleníti meg, amivel a létezésnek az élet előtti és majdan az ember utáni tisztaságát is érzékelteti.
     Itt, azt hiszem, helyesebb, ha elhallgatok.
     Hölgyeim és Uraim, a kiállítást ezennel megnyitom.
 

* Bohus Zoltán és felesége, Lugossy Mária, fiuk, Bohus Áron, és menyük, Szablyár Zsuzsanna.