Induljunk kívülről. A borítón Magritte titokzatos képe látható. A tér sötétre és félsötétre tagolódik rajta. A cím háromszor utal térre (dél, Párizs, kert), és egyszer, vagy ha akarom kétszer időre (nyári, dél). A hely és idő viszont világos, fényes (dél, Párizs, nyár), legfeljebb félárnyékos (nyárikert). A szerző kört tesz sötét és fény között, félsötét és félárnyék között, nem véletlen, hogy három versének is a Látásgyakorlat címet adja. És különben is a kör az, ami érdekli. Hogyan csinálja?"A kézmozgást csak ellesni lehet, / a kört, mely Pilinszky kezéből indul / s visszatér, amíg szaval, / a kört, amely követi őt, akár / a pálca mesterét." Balázs Imre József ezzel a versindítással már megvett magának. Megvett? Igen, ezzel a körrel, mint valami költészeti pénzzel fizetett a bizalmamért, én meg most igyekszem visszaadni belőle valami aprót. A mestere tehát Pilinszky lenne? Nem kizárt. De ő meg mester a tanítványok között, mert tudja, hogyan kell tanulni. Nem a verset nézi, azt csak hallgatja, de már arról ír, amit lát. És Pilinszky versmondása csakugyan láthatóvá teszi a költészetet. Az a koncentrált figyelem, ahogy a versét mondta, nem is a szövegre irányult, hanem arra, ami mögötte van, az pedig talán a költészet, talán Isten, a kézmozdulat ezt a meg nem nevezhetőt tapogatta körbe, rajzolta a levegőbe. Pilinszky elmélyültsége, amit sokan néztek egzaltáltságnak, az, amit tanulni lehet és kell tőle. Balázs Imre József a látványból merít tudást, és tanulja a nézéstechnikát.
     Lássuk tehát a technikáját. Ebben megintcsak Pilinszky a mestere. Nem a virtuozitást keresi, hanem az egyszerű, észrevétlen megoldásokat."A látás a pihenés órája" - mondja. És hogy megértsük, hozzáteszi:"Egy lesütött szem [...] elszabadítja az incselgő gonoszt. [...] S fárasztó." Egyszerűen a dolgokra ránézni, már bátorság."Félrefordulás emészti el / az erőt." Ne hátráljunk meg a felismeréstől, Balázs Imre Józsefnek mondanivalója van. Az, hogy a jól végzett munka kevesebb energiát követel, mint a felébe-harmadába elvégzett. Ő a félsötét és a félárnyék között sem félkört tesz, hanem egészet. A jól végzett munka ugyanis adja a munka örömét, ami pihentet. A félrefordulás gyávaság, ami fárasztó. A mondanivaló olyan rétege a versnek, mellyel manapság nem szokás foglakozni, mert annyi problematikus mondandót tulajdonítottak már verseknek és annyiszor dimenzionálták túl a jelentőségét. A mondanivaló az, ami nincs beleírva a versbe, csak az erőterében van. Persze ebben az erőtérben sok minden más is lehet, ezeknek többségét nem lehet szavakkal, illetve a racionalizálás eszközeivel megragadni. Illetve nem lehet a versnél jobban. De ebben a térben ott van az a hagyományos szerzői személyiség, az indulat, ami úgy látszik néha láthatóvá is tehető. Balázs Imre József látásgyakorlatai mintha erre irányulnának.
     Versei tehát nem pusztán szövegek, ugyanakkor nem akarják a látásra egyszerűsíteni a költészet technikáját, sem a megérthetőre a világ textúráját. Szellemesen kezeli a meg nem láthatót is, érzéssel az abszurdot:"ki itt belépsz, / egyszer sem léphetsz ugyanabba" - mondja. Tud ő két idézetet is úgy egymás mellé tenni, hogy a gondolat megintcsak a sajátja legyen, mondanivaló ez is, az eddigiekkel látszólag ellenkező, mert most épp a nem azonosság alapélményét artikulálja, azt, hogy semmi sem valódi, a héraklietoszi bölcsesség sem. De látszólagos csak az ellentmondás? Igen, mert a láthatóvá tett ellentmondás trópus, költői alakzat. A következetlenség a költészet éltető eleme és ezt a könyvet olvasva lehetetlen nem észrevenni, hogy minden sora él, friss, mint egy szemtelenkedő gyerek, aki azért nem mindig és mindenkinek akar ellentmondani. Tud nézni, rácsodálkozni, és tud tanulni. Meg tudja különböztetni a jót a rossztól. És meg is különbözteti. Bár egyszer sem léphetünk ugyanabba, most megérkeztünk belülre. (JAK-Kijárat, Bp. 2001)