ELSŐ JELENET
 

(A Hél-pince táncterme, középen a fölfelé vezető vaslépcső. Jobbszélen, a pultja mögött DJ Dankwart cserélgeti a korongokat, kemény rave szól és dolgozik a füstgép. A lépcső közepe táján Brünnhilde ül, napszemüvege a homlokára tolva. Egy lépcsőfokkal lejjebb, Brünnhilde lábai között Gutrune ül. A lefelé igyekező törzsközönség - tizen- és huszonéves, "masszív partiarcok" - jobb- és balfelől kerülgetik őket. Amikor csoportokba verődnek a DJ-pult körül, őbelőlük lesz a Kórus. Brünnhilde karcsúsított, lakkbőr blézert visel és pitonmintás miniszoknyát, Gutrune kapucnis, fekete pamutpulóvert és ezüstszínű szoknyát. Gutrune fölemel a lába elől egy tányért, és mosolyogva süteményt kínál Brünnhildének)
 
GUTRUNE: Elüldögélnék így még órahosszat.
BRÜNNHILDE: A törpe-nyüzsgés tényleg szórakoztat.
GUTRUNE: Tulajdonképp egész meghitt odú.
BRÜNNHILDE: Így, első blikkre: nem is szomorú.
GUTRUNE: A Hél-pincében és inkognitóban...
BRÜNNHILDE: (Betapasztja a fülét) Bömböltethetnék ennél orditóbban
GUTRUNE: A kénes bűz... Na és a hangerő.
BRÜNNHILDE: A berendezés egész megnyerő.
GUTRUNE: És hogy ízlik a nibelheimi koszt?
BRÜNNHILDE: Bejön vagy nem jön: nem szoroz, nem oszt.
GUTRUNE: Erda egészen más menüt javall...
BRÜNNHILDE: (Egy belépő fiúra mutat) Nézd, ígéretes a fölhozatal.
GUTRUNE: (Ledobja a kabátját. Ezüstszínű lasztexfelsőt visel, a mély kivágás szabadon hagyja a hasát és a köldökét) Eszméletvesztés: váltólázban égek.
BRÜNNHILDE: Így költözik a puhatestbe élet.
GUTRUNE: Finom... Áll az idő. Brünn, szédülök.
BRÜNNHILDE: (Fölpilant a bejáratra) Átlépve már a bátorságküszöb.
HÉL-KÓRUS: Ha idődet megakasztják,
                      Látod földalatti kasztját
                      A törpéknek: perzselő
                      Forróság és nyers erő;
            Kéregmélyi kalapácsok
            Sulykolják az üllőt, látod;
            Mondd, e nibelheimi arcok
            Között édes-e mulatnod?
            Magma-menti kisugárzás:
            Félig átok, félig áldás!
            Veszélyesen élni szép, de
            Mért merészkedtél le mélyre?
                Hogyha föld mélyére szállsz,
                Új hullámhosszot találsz...
                Míg sávonként állítod magad:
                Felvilági fényed hol marad?
FREI: (Jön lefelé a lépcsőn. Magában)
                ...Hogy itt is látni forró lányokat!...
                Hogy itt is egy bimbózó pár fogad!
                Vajon ezekben kit tisztelhetek?
                Annyi bizonyos, itt idegenek.
                Elárulják a vétlen kívülállót
                A mozdulatok, pózok és szokások...
                A férfiágyak tolvajai: én nem
                Értem meg, Frei a engem úgy segéljen!
                Csak itt ne ragadjanak legalul:
                Egész Nibelheim rájukszabadul...
DANKWART: (Leugrik a dobogóról és galléron ragadja Frei-t)
                Megmondtam, kint ejtőzzél, kispofa.
                Húzol, vagy én postázlak máshova?
                Szeretnél oda-vissza lefejelni
                Kilencven kibaszott lépcsőfokot?
FREI: Ékesszólásod díjazom, de semmi
                Nevén nevezhető okod -
DANKWART: (Taszít egyet Frei-en)
                Kuss.
FREI: Elárulnád, miért kéne húznom?
DANKWART: Mert erre kérlek, te kis geciputtony.
                (Dankwart föltaszigálja Frei-t a lépcsőn, kidobja az ajtón, aztán - 
                kíváncsi pillantást vetve Gutrunékra - visszaballag a mixerpulthoz)
BRÜNNHILDE: (Hátulról karolja át Gutrunét)
                ...Mondd csak, nincs itt félreértés?
                Nem várnak rád valahol?
                Hány táncra szól a lekérés?
GUTRUNE: Korlátlan menetre szól.
BRÜNNHILDE: Úgy hívtál, Gutrune, régen: Alja, alja, alja dög?
GUTRUNE: Úgy bizony, Wotan segéljen...
                Most Brünnhilde karja köt,
                S a varázsigét nem értem:
                Ragna, ragna, Ragnaröck.
BRÜNNHILDE: Most hogy hívsz? Szorosra foglak.
GUTRUNE: Rejtélyes menyasszonyomnak.
                (Lefejti a válláról Brünnhilde karjait)
                Esküdj meg, Brünnhilde nem lesz
                Baj -
BRÜNNHILDE:  (Újra átöleli Gutrunét)
                Jegyes simul jegyeshez.
HÉL-KÓRUS: Wotan két szép szemefénye
                Földfelszín alá letérve
                    Hallgat zord erőzenét;
                    Körbezsongja csőcselék
                Mind a kettőt: úgy figyelnek,
                Nibelheimmal csurig telnek!
                Egyesít majd agyhalálban
                Izzó, alagsori áram
                     Minden felföldit: "Juhé,
                     Menj a tieid közé!"
BRÜNNHILDE: (Gutrune melleire siklik a keze)
                A váratlan vágy mit szeret? Remélem,
                Bekerített helyet, mint volt az éden.
GUTRUNE: (Brünnhilde harisnyatartójával játszik)
                ...De mégse földalatti bugyrokat,
                Szurdokban, Wotan valaga alatt...
BRÜNNHILDE: Psszt! Várom, hogy égő szememre szálljon
                A Wotan ígérte, habkönnyü álom.
GUTRUNE: De ő más álmot jósolt éjszakára,
                Egészen más álmot... Anyám ha látna. 
BRÜNNHILDE: Sosem kóstolt falatot élvezünk,
                S a végén még itt megvirrad nekünk.
                (Sötét. Egyedül a Gutrunéra irányított reflektor marad égve, és 
                elhallgat a zene is)
 

MÁSODIK JELENET

(A Midgard-ház tetőterasza, függőkerttel és feszített tükrű vízmedencével. A medence partján nyugágyak, napozószékek. Májusi virágözön: cserepes muskátlik, rózsák, jázmin és orgona. A szellőzőkre is rátekeredő indák, repkény a homokszínű falakon. Kora reggel. Háttérben Worms panorámája látszik a Rajna tükrével, a Dóm kettős tornyával és a felhőkarcolókkal. Frei érkezik, locsolókannával és kerti szerszámokkal fölszerelkezve. Föltűri az ingujját, a virágcserepekhez sétál. Körülményes mozdulatokkal lát hozzá a virágföld meglazításához)
HAGEN: (A lépcsőházból lép ki a teraszra)
                 Hahó, Frei.
FREI: Te itt?
HAGEN: Még annyit se mondasz: "Szép jó reggelt kívánok, Nibelung úr! Donner
                 legfrissebb szele hozta önt"?
FREI: Mint látod, dolgozom.
HAGEN: (Kulcsra zárja a lépcsőházi ajtót, és elindul Frei felé)
                 Annyit se szólsz: "Hagen barátom, hóhahó?"
FREI: Miii van?!
                 (Ruhájába törli a kezét, és a napozó felé hátrál)
HAGEN: (Elállja Frei útját, és elkapja a karját)
                 Fiacskám, föl vagy mentve jómodorból?
                 Csak egy szóra -
FREI: Csak egy szóra, de gyorsan.
HAGEN: (Hátracsavarja Frei kezét)
                 Na most megvagy. Miért is tegezel?
                 Elfoglalt vagy, te kis dudvapecér?! Te
                 Humuszban vájkálódó gyönge gyom, csak
                 Furkálsz és furkálsz, izgatott giliszta,
                 És közben furdal a kiváncsiság, mi?
                 Puhítgatod a forró táptalajt,
                 Ha éppen nem ganéjt túrsz -
FREI: (Kiszabadítja magát, és az öklét rázza)
                 Meg ne próbáld
                 Még egyszer.
HAGEN: Mért ne?
FREI: Szűnj meg...
HAGEN: Van eszemben.
                 (Ágyékon rúgja Frei-t, aki fölordít és térdreroskad)
                 A farkad helyén még apróbb giliszta:
                 A nő rádnéz, meghökken, nem meri
                 Bekapni, mert horgot gyanít mögötte...
                 (Frei fölkel a földről)
                 Ahogy közelebbről szemügyre veszlek,
                 Nem is giliszta: nyápic gyufaszál vagy,
                 Apró gyufa a Wälsung-skatulyából...
                 A szál végén kecses foszforfejecske -
                 Fogjuk, hozzádörzsöljük egy finom
                 Mozdulattal a doboz oldalához,
                 S a kis fejecske... Hogy is van a versben?
FREI: Milyen vers? Ember, egy kukkot sem értek...
                 Tulajdonképpen mi bajod velem?
HAGEN: Na, mondjam vagy mutassam? Mutatom.
                 (Zsebéből négyrét hajtogatott papírlapot húz elő)
                 Kinyomtattam ezt a kis versikét.
                 Fölfrissíti az emlékezeted. -
                 Írtak hozzád egy ódát... Gratulálok.
                 (A medence peremére áll, és fölolvassa a verset)
                 Tűzszerszámként a titkos
                 Zakózsebben lapulsz;
                 Lobbanni kész a mítosz:
                 Legjobbkor lángra gyúlsz...
                 (Nevet)
                 Legjobbkor. Addig viszont sunyizol,
                 És lapítasz, akár a szar a fűben.
                 Remek portré. Jellemrajzból jeles.
                 Habár nem Loge gyújt be,
                 S nem ültet ölbe Ute,
                 Rímkényszer. Mégis, hogy jön ide Ute?
                 Nem alszol te ki úgyse... (Ajjjajjajj... Ez se jobb.)
                 Ha koponyatetődről
                 - Sziporka! - szikra pattan,
                 Egy szál Nibel belobban,
                 Szál Nibel! A kedvencem. Folytatom.
                 S retteg már tűzerődtől
                 A törpe társulat:
                 Gyújtsd rájuk házukat!
                 Száz szál Nibel se sok, de
                 Azért vihogva dobj te
                 Vörös kakast a házra...
                 A cigaretta nem a legjobb metafora,
                 Hogy visszatérjek... Törpe és cigi?!
                 Vörös kakas... Naggyon komoly...
                 De "dobj te"
                 És "sok, de": hát ez sajnos csikorog.
                 (A rímeket rosszallóan hangsúlyozva olvas)
                 Csak lángszóró segít itt, (Ccc!!!)
                 A nibelheimi fáklya:
                 Fényes délben felizzik
                 Rongyember-Alberich
                 Okádékszín szakálla... (Ejnye!)
                 Pörköld meg! Adj nekik!
                 Mondtam, hogy kíméljétek az apámat:
                 Sokat betegeskedik a szivével.
                 "S begyullad Hagen forró
                 Lángnyelv nyaldossa képen;
                 Begyullad Hagen, és nem
                 Segít a porraloltó.
                 Aláírás: Gizi. Ez Giseler lesz,
                 Megesküdnék rá, Gizi kukac, a
                 Másik tenyérbemászó képü faszfej.
                 Levelezgettek, ugye? Kalapálod
                 A géped, üzemel az infoszervíz...
                 Majd gyújtok én neked olyan világot:
                 Belobban az egész gyufásdoboz,
                 A tűzrendész sem oltja már ki, girnyó!
FREI: A postámban turkáltál?
HAGEN: És ha ott?
FREI: És akkor mért nem Gislert basztatod?
HAGEN: (Ököllel Frei arcába vág, aki megtántorodik és bezuhan a medencébe)
                 Mert te vagy kéznél, Wotan barma, értesz?!
                 Elment a kedved a tüzeskedéstől?
                 (Kezét nyújtja Frei-nek, és segít neki kimászni a medencéből)
                 A földet nyalva kérsz bocsánatot -
FREI: (Csuromvizesen)
                 Bocs, vicc volt, hülye tréfa, nem csinálhatsz
                 Ügyet belőle...
HAGEN: Hát nem is csinálok.
FREI: Ha ennyire nem bírjátok a viccet...
HAGEN: Valahogy nem vagyok a humoromnál.
                 (Berúg a medencébe egy napágyat)
                 A parkban persze nagyobb volt a szád.
FREI: A parkban? Mikor?
HAGEN: Amikor apámmal -
                 (Még egy ökölcsapás Frei arcába)
                 Te kopó, szaglásztál utánunk?
FREI: Én? Dehogy...
HAGEN: Föl akarsz nyomni?
FREI: Wotan engem őrizz...
HAGEN: A fűből sem látszol ki, s te vagy a
                 Legvéresszájúbb níbelungozó,
                 Rossz hírem költöd, mocskolsz és lejáratsz -
                 Ki a szarrágó? Ó, te trágyadomb, te
                 Bűzlesz... Folyton másokat szarozol,
                 És közben épp csak azt nem veszed észre,
                 Hogy te magad vagy a legbüdösebb
                 Szarkupac a világon. Ideje,
                 Hogy önkritikát gyakorolj.
FREI: (Hirtelen fölemeli a padról egy kézikapát)
                 Ne bízd el
                 Úgy magad, seggdugasz.
HAGEN: Mi a fene,
                 Köhög a kerti bolha? Meg ne csípjen...
                 Ne bohóckodjunk már, édes fiam.
FREI: Beszéljünk másképp. Mennyit ér meg az
                 Neked, ha hallgatok a céljaidról?
HAGEN: (Mint akinek nagy kő esik le a szívéről)
                 Ha már eddig hallgattál... Szorzok-osztok,
                 S úgy számolom: egy lyukas pfenniget se. -
                 Kérem szépen, itt engem megzsaroltak...
                 Uggyan kérem, naggyon komolytalan.
                 Egyébként meg: milyen célról beszélsz te?
FREI: A gyűrű...
HAGEN: Milyen gyűrű?
FREI: A legelső,
                 A tiszta nyereség gyűrűje, a -
HAGEN: Jólinformált vagy, szó se róla. Szóval:
                 A gyűrűből szeretnél egy darabkát?
                 Na és a kis faszom nem kéne, Frei?
                 Ilyet még nem hallott az öregisten...
FREI: Hallott cifrábbat is. Megegyezünk?
HAGEN: Hát nem ígérek neked rózsakertet.
                 Szegény Siegfried barátom! Neki lőttek,
                 Ha csupa ilyen bérszolgája van.
FREI: (Támadóállásba helyezkedik)
                 Megvan a magához való esze.
                 Ember, te még rajtam se tudsz kifogni -
HAGEN: Találok rajtad én fogást, ne félj.
                 (Fölemeli a padról Frei metszőollóját)
                 Válasszunk célszerszámot, az a biztos.
                 Édes egykomám, nézd csak, hol az olló!
                 Az én kezemben, úgyhogy jó helyen.
                 Fogod te szétbarmolni a mi tervünk,
                 Pondró -
FREI: Még neked áll följebb.
HAGEN: Kiváglak,
                 Mint a taknyot.
FREI: Gyere csak, níbelung,
                 Siegfried nekem hisz -
HAGEN: Hát azt ő se hinné,
                 Amit tőled hallottam az előbb.
FREI: Próbára tettelek, s te lépre mentél.
                 Mindent tudok az ócska trükkjeidről.
HAGEN: Szóval mi belülről szervezkedünk?
FREI: Most már úgy mondanám: felülről. És csak
                 Egy dolgot tudsz felülről kezdeni:
                 A gödörásást -
HAGEN: De ez a te gödröd.
FREI: Hagen kém, kicsinálnak, hogyha szólok.
HAGEN: (Fölrúg néhány cserepes virágot)
                 A cserepeidre vered magad?!
                 Ez neked fagyálló fajansz? Ki vagy te?!
                 Mégis, ki vagy te?! Szemtelen talaj-
                 Gyökér: a lédúsabb röghöz kötődsz,
                 De tavasszal kiszántanak a földből.
FREI: S te földi féreg, kit szarrá taposnak:
                 A varjú sem fog károgni utánad.
                 Lásd már, apádon kívül senki sem vesz
                 Komolyan.
HAGEN: Most már aztán kuss legyen.
                 Kicsike Frei, kezded fölkúrni az Agyam...
                 Elszomorít, hogy a tudás
                 Fáját te gallyaztad és permetezted:
                 De hogyha roskad, rád is roskad az
                 A kurva kőris.
                 (Frei Hagen bal vállára sújt a kapával, Hagen fölszisszen, de
                 visszakézből hárít az olló nyelével, és kiüti a kapát Frei kezéből. 
                 Eldobja az ollót, és puszta kézzel teríti le Frei-t, aztán a mellére térdel)
                 Mi van, nagyokos? Ha?
                 Halljam. Most vagy aztán nyakig a pácban.
                 (Fojtogatja Frei-t)
                 Tanultál kémiát? Volt a mesében
                 Egy kisfiú, úgy hívták: a Szabad
                 Vegyérték, azt hitte, akárkinél
                 Megszállhat, aztán megtörtént, hogy egyszer
                 A legrosszabb ajtón kopogtatott.
                 (Egy pillanatra elengedi)
                 Na, van még kedved árulkodni, Frei?
FREI: Nincs. Hallgatok.
HAGEN: Bölcsen teszed, de későn.
                 (Fojtogatja Frei-t)
FREI: Csönd lesz, Wotanra esküszöm, könyörgök...
                 Kislányom van
HAGEN: Panaszkodsz vagy dicsekszel,
                 Anyámasszony legkisebb katonája?
                 Hogy pont a fájós vállamon találsz el...
                 Amúgy jól mondod, olyan csönd lesz itt, hogy
                 Nagyobb kuss nem lesz Ragnaröck után sem.
                 Egy kis stresszoldó masszázs rendbehoz:
                 Golyófejecskéd - így ni! - ellazítom,
                 Vékony nyakacska tartja, semmi más...
                 Na, most mi jár abban a kis fejedben?
                 Érik a pozitív gondolkodás?
                 (Frei meghal. Hagen mobilja megcsörren)
                 Dankwart kolléga. Ja-ja. Épp időben.
                 Itt vagy a házban?
                 (Elindul a lépcsőház ajtaja felé)
                 Itt fönn? Fasza.
                 (Kinyitja az ajtót)
                 Bújj be.
                 (Dankwart érkezik a fekete műanyagzsákkal)
DANKWART: Hahó, Hagen, háromszoros hahó.
                 Na ez se volt szelíd szalmahalál...
HAGEN: Mindenkinek a maga Ragnaröckjét. Így fogadja ölére az öröklét:
                 Egy nyisszantást még. Biztos, ami biztos.
                 (Elvágja Frei torkát a metszőollóval)
DANKWART: Szívem szakad meg.
HAGEN: Add gyorsan a zsákot.
                 Kis Frei, becsomagol két izmos ördög.
                 Még egyetlen fa összes ágbogát
                 Se láttad, nemhogy a fától az erdőt...
                 Most itt heversz, és holtadban köszöntöd
                 A koronára tapadó fagyöngyöt.
                 (Frei holttestét a zsákba helyezik. Dankwart slaggal locsolja föl a 
                 vérfoltokat, aztán Hagen és Dankwart el a zsákkal)