Orpheusz követné Eurüdikét
 

Magamban újra s újra megtalállak.
Azt hittem, hogy már nincs ilyen.
Része lettél megint a belvilágnak,
bárhol legyél a kintiben.

Bántasz sokat, bántasz keményen.
És én is büntetem magam.
De, hogy már azt hittem, kiégtem,
egy-egy szavad belémnyilallik ordasan.

Énbennem démonként a kín,
az húzgál rozsdás drótokat
s e nyomorult, ki így él, kétlakin,
hol lázad, hol meg szót fogad.

Te, tudom, együtt hullámzol velem,
hol belülre fülelsz, majd másra hallgatsz;
tudom, hogy taszít s vonz szeszélyesen
a közös ágy, a dupla matrac.

Egyikünk sem tudja, mi lesz.
Idő s erő most szembenállnak;
bár megtippelhetném, ki veszt,
s holnap ott kint milyennek látlak.

A tüdőm újra levegőt tanul
- a belső abroncs vajon mennyit enged -;
a szomjas hörgők közé láthatatlanul
vékony remény szivárog egyre beljebb.
 
 

Egy: semmi. Minden: semmi.

                                                     (Babits nyomán)
 

Úgy merlek hívni: bizonyosság.
Bár tudhatnám, hogy nincs ilyen;
hisz már eleget csikorogták
belül s kívül is, mennyien...
De sejtjeim ez járja át csak,
épp erre kell, hogy jegyet váltsak.

S milyen jó, hogy a lét határos.
S hogy épp a boldogság a tét;
másképp csak össze-vissza szálldos
az én, kergetve nem-ismert hitét.
De így, hogy röpdéje időbe zárva,
iránytűje lesz önnön csonkasága.

Ropog az árboc, ponyva csapdos
(és ami még van, ósdi kép)
a parti kocsma söre langyos,
de azt ismerjük: semmiség.
Az én nem lát, de kitart - sós a permet,
s ellenszelek tanítanak türelmet.

A sziget így lesz kontinensnyi.
Talapzata így lesz szilárd;
a vég képes igazán hihetőn üzenni:
hogy csak menj tovább és csináld -
s ez a levegőbe firkantott váltó
elég; megyünk, kérvén a folytatásból.

Mindőnket ez hajt: hazajutni.
Egy arc, egy test miképp haza?
Nem fogjuk ezt bizonyosabban tudni,
mint ki halvány fényt követ éjszaka,
s mit sem lelnének, hogyha megmotoznák -
így hordozlak magamban: bizonyosság.
 
 

Anima
 

Ne hidd, hogy ura vagy. Hogy valaha is
betörheted.
Legföljebb szeszélyes barátod ő,
vagy inkább kvázi-barát: majd kegyes párt-
fogód, majd intrikáló ellenséged.
Amíg a földön fekszel, nem rúg beléd, de
torkára forrasztanád roppant szívesen a
nem alaptalanul gúnyosnak vélt korholást,
amiért, ejnye no, nem mersz felállni.
Miért is nem kötheted ki (gondolod tehetetlen dühvel),
akár megunt vagy hamissá lett kutyát, egy
sürgönypóznához az országút mellett...

Békeajánlataidat "szuverén módon kezeli".
Bosszúfogadalmaidra meg se rezzen.
Kénye-kedve szerint dönti el még azt is,
meghallja-e egyáltalán, amit mondasz.
Bűvészkalapjával (szokás emlékezetnek is hívni)
örökkön sakkban tart; hogy mi húzatik elő
belőle, attól mindegyre retteghetsz.
Lehet, hogy nem aláz meg folytonosan,
ám neked biztosan jobb, ha sosem feledkezel meg
az erőviszonyokról.
Megvesztegethetetlen.
Következetesen szeszélyes.




Nélküle nem létezel.