Szédítő volt az ablakból látni a galambok röptét, ahogy kiterjesztett szárnyakkal rábízzák magukat a láthatatlan légáramlatokra, és hirtelen kizuhannak a képből, néha egészen sokáig kellett várni egy újabb zuhanásra az ablak üveg-univerzumában, ahol az apró, fekete koszfoltok között néhány bogár már évezredek óta vánszorog az egyik pont-galaxistól a másikig, de soha nem juthat a túlsó oldalra át, egy másik teremtésbe; ott a galambok között repülőgépek másznak át az égen, és hosszú, lassan szétolvadó fehér nyálat hagynak maguk után.

"Az önmagát olvasó ember", írtam ki egy sort az "Ellenállás..." olvasgatása közben, mert rögtön az Escher-kép jutott az eszembe, a nyitott füzet gyíkokat ábrázoló rajzából másznak kifelé a gyíkok, egyenesen egy könyvre, aminek a címét nem lehet elolvasni, mert egy metronóm fedőlapja van ráfektetve, ami viszont egy ötszögekből álló mértani testre vezet át, az meg egy pohárféleséghez, benne gyufa és (valószínűleg) papír cigarettásdoboz, szóval a poháron keresztül másznak vissza a rajzba a gyíkok, igazán jó lenne tudni, hogy miféle kapcsolat van a rajzfüzet körül majdhogynem hidat alkotó könyv, az ütemmérő fedőlapja, az ötszögek és a cigaretta, meg a gyufa között, a kép sarkaiban (a bal alsótól a jobb felé haladva) pedig még van egy cserepes kaktusz, egy notesz (?), egy gumi, egy palack kis üvegpohárral, egy nyitott könyvecske - mintha zsebszótár lenne -, a gyíkok meg jönnek-mennek ebben a körkörös labirintusban, másznak a síkból a térbe, és a kör végén ugyanazzal a lendülettel vissza, a papírlap síkjába bele, mintha te is így bolyonganál a könyved városának utcái, és az utcákból kivezető, az íróasztalodon fekvő nyitott füzet között, a betelt lapok és a még le sem írt szövegrészek kihalt terein keresztül, és közben várakoznál, egyre csak várnál arra, hogy valaki rádtaláljon végre, és megöleljen, és megöljön.

Annyira nem történt semmi abban a kivilágított szobában, hogy végül csak várakoztunk, mintha már nem kellene levegőt venni sem, mint az iráklioni Régészeti Múzeum XIII. termében (ahol a szarkofágok vannak) az embriópózba hajlított, lapos üvegtárlóba fektetett csontvázak, körülöttünk pedig lassan megjelentek az első látogatók, hosszú, földig érő ruhás krétaiak jártak körbe-körbe, csak a papnő állt mozdulatlanul, felemelt kézzel, és nem nézett ránk, nem fordult felénk.

Mintha nem akarna megállni többé, úgy rohant végig az éjszakai 61-es villamos a Móricz Zsigmond körtér felé, minden megállóban óriási plakátok világítottak, rajtuk a mennyek országának fürdőruhás angyalaival, csak az Alsóhegyi útnál nem volt semmilyen angyal, a teljesen üres megállóban három neoncső égett, mintha valaki egy óriási utcai oltárra három lángoló gyertyát tűzött volna ki, hogy idáig tart az út, hogy innen már vége, a villamos pedig rohant tovább, és ahová megérkezett, már nem voltak gyertyák, sem angyalok, sem egyéb túlvilági lények.