A csolnoki IX-es akna mellett, a meddőhányó dombjának tetején 1956 októberében még létezett Rákosiék "proletárdiktatúrájának" legnagyobb bánya-rabtábora. Egy sivár, négyszögletű tér két hosszanti oldalán egymással szembenéző hat barakban, emeletes ágyakon laktak a "közmunkára ítélt" rabok. A szögesdróttal kerített tábort és a rab-bányász foglyokat hivatásos fegyőrök őrizték, akik többnyire az ÁVH-nál szolgált, leszerelt katonákból kerültek ki.
     Az ország többi, megszűnőben lévő KÖMI-rabtáborából 1956 nyarán ide gyűjtötték össze azokat az elítélteket, akiket még nem szándékoztak "ideiglenesen szabadlábra helyezni". Az átlagosan 1200-1400-as rablétszám hirtelen megnövekedett, a tábor zsúfolásig megtelt. A táborpa-rancsnok augusztusban bejelentette, hogy "a felülvizsgálatok befejeződtek, mindenki törődjék a bányamunkával, amire ítélték".
     Az elítéltek - a kevés "megfigyelőnek, besúgónak" ("vamzernek") szándékosan ide hozott köztörvényestől eltekintve - politikai foglyok voltak, több éves, "mázsás" súlyú bírói "végzésekkel", megannyi a Párt és az ÁVH által koholt, koncepciós per áldozata. Földbirtokosok, kulákok, gyártulajdonosok, munkások, papok, honvéd tisztek, Jehova tanúi, illetve nyilasok, kereszténydemokraták, kisgazdák, szociáldemokraták, kommunisták. A világtól elzártan s a bányamunkában egymásra utalva. A táborból nap mint nap közvetlenül leszállhattak a függőleges IX-es akna liftkasában a föld mélyébe, nehéz munkával szenet termelni. A bányában találkozhattak a munkájukat irányító, képzett bányászokkal, akik szánalomból leveleiket kicsempészték, üzeneteket hoztak nekik, összegyűrt újságpapírt felejtettek mellettük "véletlenül". Így a külvilágról is volt némi értesülésük.
     Tudtak a párt és a hatalom zavarodottságáról, a társadalom erjedéséről. Értesültek az október 23-ai pesti forrongásról is. És őket még mindig fogva tartják e zsúfolt táborban. Általános elkeseredettségükben merész tettre szánták el magukat.

Október 24-én az éjszakai műszakra leszállt rabok elhatározták, hogy mindaddig lent maradnak a bányában, amíg nem rendezik az ügyeiket, s nem bocsátják őket szabadon. Eldöntötték, hogy éhségsztrájkba kezdenek, de a bányaveszélyek elhárítása érdekében gondoskodnak a bánya biztonságáról, fenntartásáról. Működtették a vízszivattyúkat, a levegőző-rendszert, a bányászlámpákat lekapcsolták. Így elkerülték a vízbetöréseket, a metángáz-robbanást.
     A bátor vállalkozás szervezői, Schmidt János, Ernst Ervin, Légrády Ákos reggel közölték társaikkal, hogy a részvétel önkéntes, aki akar, fölszállhat a táborba. Négyen szálltak be a kasba, a többiek maradtak. Kezdtek elhelyezkedni a vágat oldalfala mentén. A sztrájk vezetői a bányatelefon körül tartózkodtak. A függőakna liftje, a kas nyílásánál állandó őrséget szerveztek.
     A lejövő kassal megérkezett munkáltató őrmesterük. Látszott, hogy zavarban van. - Emberek! - kezdte remegő hangon. - Szálljanak ki, mert ennek komoly következményei lesznek. Most még a parancsnokság elnéző lesz, de nem lehet sokáig visszaélni a jóindulatával.
     A sztrájkoló rabok félbeszakították: - Eleget hazudtak már nekünk! ...Menjenek a fenébe! ...Jobban teszi, ha kiszáll, amíg tud. - Az őrmester ijedten hátrált be a kasba.
     Nemsokára csöngött a telefon. A bányavezetőség érdeklődött, lejöhetnek-e civil bányászok a fenntartási munkák végzésére. Azt válaszolták, hogy ezt ők maguk vállalják. A telefonáló közölte, az ehhez szükséges villamos áramot fentről biztosítják, majd "Glück auf" (Jó szerencsét) köszöntéssel búcsúzott.
     A XII-es aknáról - ahol szintén dolgoztak rabok - néhányan a légaknán keresztül, testi épségüket kockáztatva átmásztak a IX-es aknára, hogy csatlakozzanak sztrájkoló társaikhoz.
     Másnap reggel a táborparancsnok telefonált. Megkérdezte, hogy az elhárító tiszt lejöhet-e velük beszélni. A rabokban megcsillant a remény. Olyan még nem volt, hogy őket megkérdezték volna. - Egyedül, fegyver nélkül lejöhet - volt a válasz. Bányászruhában, fején bányászkobakkal érkezett meg az elhárító tiszt. Kiszállt a kasból, megállt előttük, és köszönt: - Jó napot! Jó szerencsét, emberek! - A rabok nem akartak hinni a fülüknek. Soha nem fordult elő, hogy akár a legkisebb rangú őr is köszönt volna nekik, pláne előre. Látható volt a tiszt bizonytalansága, félelme. Ernst Ervin és Légrády Ákos megnyugtatták, hogy nem kell félnie, mert ők, a sztrájkolók csak a velük történt igazságtalanságok orvoslását követelik. A tiszt megígérte, hogy kérésüket tolmácsolni fogja a parancsnokságnak. A rabok ezt kevésnek tartották, kitartottak azon követelésük mellett, hogy "a szabadulás kérdését megtárgyalni felelős politikus vagy vezető ügyész jöjjön le a bányába hozzájuk. Amíg ez be nem következik, itt lent, a bányát épségben tartva, étlen-szomjan sztrájkolni fognak."
     Az elhárító tiszt ezzel az üzenettel szállt a felszínre.

Fent a rabtáborban már október 25-én reggel érződött a feszültség és a nyugtalanság a bányában maradt rabok sztrájkja miatt. A tábor büntetésvégrehajtó őrségének parancsnoka ezért az esztergomi hadosztályhoz fordult segítségért. A 34. tüzér ezredtől kirendelték Takács István százados parancsnokságával László Ferenc főhadnagyot, Kasztner István főhadnagyot, Brauswetter Vilmos hadnagyot 34 harcossal, hogy biztosítsák a fogolytábor őrzését, szervezzék meg a tábor külső védelmét. Páncélosokkal, ágyúcsöveikkel lövésre készen körülvették a tábort, az őrtoronyba kettőzött katonai őrséget állítottak, s a tábor körül járőrök cirkáltak.
     Erre azért is szükség volt, mert a fegyőrök közül többen eltűntek a rabok bosszújától félve. Magukkal vitték családjukat is a közeli szolgálati lakásokból.

Október 27-én a rabtáborból telefonáltak le a bányában sztrájkoló rabtársaiknak a fentiek: - Tartsatok ki! Nem tart már soká. Veletek vagyunk! A tábor belső körletét mi tartjuk megszállva. Mi sem veszünk magunkhoz élelmet. Éhségsztrájk van. Senki sem eszik, amíg ti lent vagytok. Az őrség a kerítésen kívül tartózkodik. Nem mernek bejönni közénk. A környék, a bányászok bennünket támogatnak...
     Ez utóbbit a lentiek onnan is tudták, hogy a XII-es aknáról átjött hozzájuk néhány szabad, "civil" bányász a kinti hírekkel.Nagy Imre koalíciós kormányt alakított, remény van a győzelemre.

A rabtáborral szemben lévő domboldalon a forradalom mellé állt, dorogi munkaszolgálatos bányász katonák és más fegyveres felkelők készülődtek a rabok kiszabadítására. Lőni kezdtek a tábort körülvevő páncélos egységekre. Takács százados és tiszttársai a rabok kitörésétől tartottak. Erősítést kértek a hadosztálytól. Mecséri ezredes, a hadosztályparancsnok a 33. harckocsiezredtől két páncélost, majd még újabb hármat és a 34. tüzér ezredtől 50-60 harcost rendelt Csolnokra a rabok megfékezésére.
     Közben egy főleg bányászokból álló civil küldöttség is érkezett a rabtáborhoz, s kérte a katonai őrséget, hogy engedjék szabadon a foglyokat, mert azok ártatlanok. Takács százados a küldöttséget elzavarta. Ám tiszttársaival együtt azt is észrevette, hogy katonái a rabokkal éreznek, cigarettát dobálnak be nekik, barátkoznak. Úgy gondolta, hogy ő is beszél a rabokkal, és nyugalomra inti őket. Ekkor tudta meg a raboktól, hogy ők politikai elítéltek, nem szándékoznak kitörni, de azt követelik, hogy a Legfőbb Ügyészségről küldjenek ide ügyészeket ügyük azonnali felülvizsgálatára és szabadon bocsátásukra.
     A rabtáborhoz megérkező katonai erősítéssel viszont a felkelők rövid tűzharcba keveredtek. Sebesülés nem történt. Takács százados - nyilván társaival megbeszélve - úgy döntött, hogy a rabokat meg kell védeniük tisztességes szándékuk teljesüléséig. Ezért a páncélosok ágyúcsöveit kifelé fordíttatta, s kiadta a parancsot a tábor, a rabok védelmére.
     A táborparancsnokság jelentette feletteseinek, az Igazságügyi Minisztériumnak a rabtábor helyzetét, a rabok kívánságát, és intézkedést kért.
     Ezen kívül a környék forrongó községei bányász szolidaritásból is követelték a csolnoki rab-bányászok szabadon bocsátását. Küldötteik ez ügyben eljutottak Pestre, Győrbe.
     A Dorogi Szénbányászati Tröszt vezetői a megszállva tartott bánya épsége miatt voltak érdekeltek a rab bányászok sorsának megoldásában.

Október 28-án délután létrejött az egyezség a tábor őrsége és a rabok között. A rabok ígéretet kaptak ügyeik azonnali felülvizsgálatára, szabadulásukra, melynek ellenében abbahagyták az éhségsztrájkot.
     A megegyezésről telefonon értesítették a bányában négy napja lenn tartózkodókat. Tudatták velük, a bányavezetés egy bizottságot küld le, hogy a bányát átvegyék tőlük, mielőtt kiszállnának. A kasban leszállt egy rabtársuk, akitől megtudták a részleteket.
     Hamarosan megérkezett a bizottság, akiknek a rabok rendben és épségben átadták a bányát. A főaknász a bizottság nevében ezt mondta: - Köszönöm emberek! Amit maguk tettek, hőstett volt. Étlen-szomjan vigyáztak a bányára. Karbantartották. Megőrizték a bányászok munkahelyét... Maguk nem rabok, maguk hősök. Még nem volt példa rá, hogy 96 órán át étlen-szomjan sztrájkoltak volna bányászok a föld alatt... Menjenek haza a családjaikhoz, éljenek boldogan, s ne felejtsék el a csolnoki, sárisápi, dorogi bányászokat, akik a maguk munkatársai voltak! - Ezután a bizottság tagjai kezet fogtak minden rab bányásszal, s "Jó szerencsét!" kívánva beszálltak a kasba.
     Ezután megkezdődött a rab-bányászok felszállása. Először a betegek és a legyengültek szálltak a kasba. Időbe tellett, mire mind a kétszázhárman fölérkeztek. A felszínen várakozó fegyőrök megmotozták őket, nincs-e náluk fegyver. Majd sorba állva bevonultak a táborba, ahol az udvaron vigyázzállásban várták őket rabtársaik a nemzeti zászlóval. A Himnuszt kezdték énekelni. Aztán Kulinyi Ferenc a Szózatot szavalta. Peregtek a könnyek az arcokon, sírva ölelkeztek össze a fentiek a lentről érkezettekkel.
     A négy napja éhezők tejbegrízt és teát kaptak vacsorára.

Másnap, október 29-én reggel "Nagy Imre és az igazságügyminiszter aláírásával" két főügyész érkezett a csolnoki rabtáborhoz, hogy megkezdjék a foglyok felülvizsgálatát. A katonai őrség parancsnoka ezt jelentette Esztergomba, a hadosztály-parancsnokságnak. Mecséri ezredes, a hadosztályparancsnok - akivel már előző este tárgyalt Kárász Róbert, a Győri Nemzeti Tanács küldötte a csolnoki rabok kiszabadítása ügyében - a problémával a Honvédelmi Minisztériumot kereste meg, ahonnan parancsot kapott az ügy azonnali elintézésére. Utasította tehát Nagy Andor századost, a hadosztály ügyészét, hogy tüstént induljon Csolnokra, ahol már várja "az igazságügyi kormánybiztos" által küldött két ügyész. Vizsgálják ki a rabok helyzetét, s a politikai foglyokat engedjék szabadon.
     A három ügyésszel együtt lépett a táborba a Csolnoki Nemzeti Bizottság (röviden forradalmi bizottság) néhány küldötte is: Halas József (1926), Halas Antal (1936), Szax János (19249, Steiner István (1915). A rabok az ügyészek lassú "felülvizsgálatával" nem voltak megelégedve. A fiatal dorogi küldöttek tanácsára Rabbizottságot választottak a szabadulás gyorsítására. Közös megegyezéssel a "Feltételes szabadlábra bocsátás" nyomtatványát a Forradalmi Bizottság határozatára hivatkozással töltötték ki, az ügyészek pedig a Legfőbb Ügyészség pecsétjét nyomták rá, és aláírták.

Október 30-án még ezzel a "gyorsított módszerrel" is mindössze két, a bánya által biztosított teherautó tudott elindulni a szabadultakkal. Ezért a rabok maguk álltak hozzá a nyomtatványok kiállításához. Így aztán október 31-én és a következő egy-két nap alatt kiürült a tábor. A szabadultak vagy húsz teherautón, bányászbuszokon, "fakaruszokon" érkeztek meg Budapestre a Nyugati pályaudvarhoz. A Dorogi Szénbányászati Tröszt mindegyiküknek kifizetett 500 Ft "előleget".
     Többségük - az okosabbak - disszidáltak. Néhányuk fegyvert fogott, és meghalt a szabadságharcban fiatalon (Kollarik István, Herhof György, Lévai József). Akik hazamentek, itthon maradtak, azokat Kádárék visszavitték a börtönbe.
     Mecséri ezredes már október 30-án bevonta a rabtáborhoz kiküldött egységeit. A katonák helyét csolnoki nemzetőrök foglalták el néhány napra, a 33. harckocsiezred két tankja társaságában. November 4. után a gazdátlanná vált tábor az idők enyészetének esett áldozatául.
 

Források:

- Ernst Ervin: A politikai elítéltek kiszabadulása a csolnoki bányatáborból 1956-ban - Kézirat.
- Tichy Vilmos: Csolnoki visszaemlékezés 1956-ban - Kézirat
- Egyetemi Ifjúság 1956. nov. 1.
- Komárom megyei Figyelő 1956. nov. 3.
- Esztergomi 7. gépesített hadosztály 1956. dec. 31-i jelentése. - Hadtörténeti Levéltár (HL) 1956-os gyűjtemény 3. őrzési egység 309-405. l.
- 33. harckocsi ezred jelentése - HL 1956-os gyűjtemény 3. őrsi egység 458. l.
- 34. tüzér ezred jelentése - HL 1956-os gyűjtemény 3. őrzési egység 48-51. l.
- Esztergom Megyei Bíróság B. 359/1958. sz. per iratai - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára.