Mibe kerülne, Uram, neked
egy új csoda?
Ilyen maradjon mindig a lányom,
fájó
örömével, ne változzon többé már
soha,
így viselje, kacagja, amit a sorsa
rá ró,
kitanulva, amit tudni kell, de várón,
felejtenie is van már elég ebből
a világból.
Asszony ez, Uram, akár az anyja s
az anyám,
szebb annál, semhogy elrontsd, így
egész,
nő ez, Uram, számomra természetes
talány,
de könnyebb volt vele a közös szenvedés.
A boldogság az övé csak, és így
legyen,
bánom pedig, hogy mások helyett
is nem szerethetem.
Uram, csak azért kérem tőled, hogy
legyél,
vigyázhass rá, tartsd majd a helyemet,
van ura, fia, nem rest, nem henyél,
de adj jó esélyt, utat, ahol békén
elmehet,
erőt, hogy vigyázzon azokra, akik
rá vigyáznak,
teret, ahol az övéivel játszhat.
Látom, néhány hajszála már fehér
lett,
és fáj a lába, ha ölben viszi a
gyermekét.
Nem baj, Uram, tudjuk, így múlik
az élet,
de kivételt tehetnél, ha őt megértenéd.
A lányom ő, Uram, habár a másoké
már,
rá fordítsd szemedet, ne énrám.
Az Angyal-lány
Annának
Mikor egy kis leánynak
kislánya születik,
az angyalok boldogan
az ördögöt verik -
mindannyiuknak istenek
a földi szüleik.
Csak most egy folttal épp
tisztább lett az ég,
csak most az örömnek
sincs helye elég -
csak most egy emberrel
odább a messzi vég.
A szeme, a szája, az orra,
a lábujjai mind
fölragyognak annak
egy törvény szerint -
az tündököl bent végre,
ami odakint.
Fájó, mégis jó világ ez
ettől az új leánytól,
szakad a tündéri,
a zsigeri zápor -
emberszaga
újra elvarázsol.
Tudod már, amit érzel,
mert mától a tiéd,
csak most az örömnek
sincs helye elég,
csak most egy folttal
tisztább lett az ég.