Az irodalom és a "faji jelleg"-vita fontos helyet foglal el a Nyugatot szerkesztő Móricz Zsigmond munkásságában.¹ Maga a három oldalas tömör írás a Nyugat 1931. március 1-jei számában jelent meg. Több tényező is motiválta. Közvetlen kiváltó oka Négyesy László Nemzeti jelleg és irodalom című cikke a Budapesti Hírlap 1931. február 22-i számában, melyben a jeles irodalomtörténész és az esztétika professzora Móricz szavával "fütykösölte" Hegedüs Lórántot, a Takarékpénztárak és Bankok elnökét, a Nyugat egyik mecénását, menedzserét, a nagy író barátját. Hegedüs Lóránt rövid úton elintézett védelménél fontosabb, hogy Móricz egész pályafutása legkeményebb bírálatát mondhatta el itt az ellenforradalmi rendszer kultúrpolitikájáról s a konzervatív öregekkel szemben a fiatalok, jelesül a Szlovákiában és Prágában élő magyar fiatalok megújult magyarságát állította követendő példaként olvasói elé.
     Móricz cikke valószínűleg halkabb visszhangot kap, ha Négyesy és Pekár Gyula nem reagálnak rá (utóbbi a legalpáribb módon). Így e cikk vízválasztó jellegű lett konzervatívok és haladók, a régi tekintélyuralmi rendszer és az új törekvések szószólói között.
     Pedig Móricz korábban is mondott hasonlót. Például a Nyugatban, 1928. március 16-án Győry Dezső Új arcú magyarok című könyvéről szólva. Itt kijelenti, hogy a rimaszombati költő "Magasabban van [...], mint az itthoni költészet, mert itt, nálunk, hiányzik e percben a haza egyetemességét érző költői akarat." E tekintetben egyenesen Ady utódának tekinti.
     Erre még azt mondhatjuk: irodalmi ügy. De mit szóljunk a Móricz által szerkesztett Nyugat első, 1929. december 1-jén megjelent számában közölt Új magyar optimizmus című programcikkéről, amelyben 1927-es szlovákiai útjára emlékezve a határainkon túli magyar fiatalságtól várja a magyar megújulást: "Néhány évvel ezelőtt kétségbeeséssel léptem át a határokat s megújhodva, megfiatalodva tértem vissza Magyarországba. [...] Láttam azt a fiatalságot, mely ott nő fel s meg voltam rendülve az általuk lángoló arccal és szívvel hirdetett lelkes életakarástól és életbizalomtól."
     Az író 1930. november 12-én előadást tartott Pozsonyban Bornemisza Péter Magyar Elektrájáról. Itt kapta kézhez Balogh Edgár táviratát, melyben a Sarló és a Magyar Akadémikusok - azaz egyetemisták, főiskolai hallgatók - nevében meghívta őt Prágába. Itt három napot töltött a magyar diákok között és előadást tartott a YMCA nemzetközi diákotthonában, magyar, német és cseh fiatalok között. Itt is beszélt a Magyar Elektráról, a központi téma azonban az Új szemek, új szavak, új igék Adyt idéző című előadása volt.² (Ez a Nyugat 1930. december 1-jei számában olvasható.) Itt szerzett tapasztalatairól 1931. február 9-én Prágai ifjú magyarok címmel tartott előadást a Nyugat-barátok Körében. Erre hazai egyetemi hallgatók kérték fel.
     Pozsonyban és Prágában szerzett élményeiről a legnagyobb hatással Az irodalom és a "faji jelleg" című írásában számolt be. Így: "Nemrégen voltam Szlovenszkóban, s még mindig tele vagyok azokkal a mélységes és megdöbbentő benyomásokkal, amiket ott kaptam. A szlovenszkói magyarságot két fő típusra lehet bontani. Az öregekre és a fiatalokra. Az öregek még a Négyesyék iskolájában nőttek, tele vannak szegények honfibúval és honfitűzzel. Az életet úgy látják, mert nem láthatják másképp, csak ifjúságukban magukba szedett világkép alapján, ahogy a hivatalos népnemzeti iskolák nevelték beléjük. A fiatalok másképp látnak. A fiatalok már idegen iskolákban nőttek fel, olyan nyelven tanulták a tudományokat, amelyen szüleik ma sem értenek, nekik tehát szükségszerűen egy új magyarságot kellett kitermelniök magukból. Egy szociálisabb és kulturáltabb magyarságot. Ők már semmit sem tudnak az extra Hungariam jelszaváról. [...] Ők már úgy látják, hogy a magyar világon kívüli élet okosabb és emberségesebb élet."
     Móricz ezután megkérdi Négyesytől, mi baja van Adyval? A határon túli fiatalok éppen Adyból indulnak ki. Tegyük hozzá, ezt Móricz közelről ismeri, hisz az "Ifjú szívekben élek" című röpiratot szervező Balogh Edgár őt is megnyerte munkatársul.³ Ez után jönnek a cikk legkeményebb, a konzervatívok számára legelfogadhatatlanabb mondatai: "Magyarok ezek, magyarabbak, mint itthon szegény, sötétségben és fel nem világosítottságban tartott gyermekeink. Izzóbb magyarság tombol ott, mint itthon, ahol ma is még a régi és sűrű levegőjű mesterséges sötétségben vannak az ifjak."
     Faji jelleg. "A mi ifjúságunknak sejtelme sincs arról a népszeretetről és néplélek tiszteletről, amelyben azok ott tüzelnek és dolgoznak." Ez a népszeretet nem a folklórhagyománynak, hanem a felszabadult gondolkodású földmívesnek szól.
     Ide tartozik még, amit a Nyugat következő számában mond a szlovenszkói regöscserkészekről: "regös utakat tartanak a falvakban s minden módon keresik az érintkezést a néppel." Itt felel meg Négyesynek, aki megkérdi: "miért fáj annyira Móricznak, hogy a cserkészek hazafias dalokat énekelnek?"
     Móricznak nem ez fáj, hanem az, ahogy egy szlovenszkói magyar fiú beszámolt a magyarországi cserkészekkel kapcsolatos élményeiről.
     "- Kérdeztem a cserkészektől, mért énekeltek csak műdalokat? Hát nem tudtok magyar népdalt? Mert mi azt dalolgatunk a parasztlegényekkel. Mi megtanuljuk az ő nótáikat, s mi megtanítjuk őket az új nótákra, tudniillik olyan népdalokra, amiket ők nem ismernek. Erre azt felelték, hogy nekik nem szabad mást énekelni, csak ami benne van a cserkészeti kézikönyvekben." Móricznak ez fáj s - bár nem mondja - ennek örül is. Ugyanis A Mi Lapunk cserkészei, a későbbi sarlósok Móricz század eleji gyűjtőútjait vették mintául saját(os) "Ki a faluba!"-programjukhoz. Móricz nekik írta Gyalogolni jó című elhíresült cikkét (1927. március).
     És most térjünk vissza Móricz első Nyugat-cikkéhez. "A héten egy falusi munkásegylettől kaptunk egy levelet - írja -, amelyben bírálják a Nyugat múlt évfolyamában megjelent cikkeket. Olyan kultúra van ebben a levélben, amit egy falusi földműves írt, hogy Négyesy László világszemlélete elhalványodik mellette. Japánról beszél és Angliáról beszél ez a levél, s meglátja a japán költészet bűbája mélyén a rettenetes gazdasági nyomorba süllyesztett népet, s ha a montenegrói népballadákat venné szemügyre ez a levélíró, megtalálná ott a Hegedüs Lóránt kecskéjét és faji jellegét."
     Az idézett passzus előzménye: Veres Péter levelet írt Móricz Zsigmondnak a Balmazújvárosi Földművelő Egylet nevében 1931. január 10-én. Az eladatlan Nyugat-számokból kért könyvtáruk számára olvasnivalót.⁴ Móricz elküldte az 1930-as évfolyamot és Veres Péter - a későbbi évtizedekből ismerős szokása szerint - rögtön bírálatot írt róla. Móricz, aki a magyar irodalom jelesei közül elsőnek figyelt fel Veres Péter tehetségére, a Földművelő Egylet tevékenységéről beszámoló levelét annyira fontosnak találta, hogy rövid cikkében még egyszer hivatkozik rá: "a régi népkörökben a falu sarkában a nép nemcsak köpköd, hanem olyan dolgokról vitatkozik, hogy számtalan esetben magasabb nívón mozog a vitájuk, mint a parlamenté".
     Érdekes, hogy Gulyás Pál a cikkre reagáló levelében - az ügy hátterét nem ismerhetvén - kijelenti: "a Nyugatot olvasó paraszt nagyon rossz példa volt Móricz részéről"⁵.
     Négyesy László Szellemi életünk torzképe címmel válaszol Móricz cikkére a Budapesti Hírlap március 8-ai számában. Sok megszívlelendő gondolata van a nemzeti sajátosságról és Móricz "nyugatos"-ságáról, de az irodalomtörténészt hamarosan felváltja az irodalompolitikus, aki számára az író prágai és pozsonyi benyomásai elfogadhatatlanok: "Ismerjük ezt a hangot. Nyugatos hang, prágai. Benes úr szokott így beszélni. De hogy kerül egy ilyen cikk egy magyar folyóirat élére? [...] Beállt a Nyugat a Benes úr félhivatalosának?"
     Voltaképpen e Négyesy-cikkel indul a vita. Móricz még aznap levelet ír a Budapesti Hírlap főszerkesztőjének. A Benes-ügynök vádját itt ironikusan utasítja vissza. Leányfalun, mondja, ismer egy Benes urat, a helyi vadásztársaság tagját. Maga nem vadászik, tehát ismeretségük meglehetősen felszínes. Más Benes urat még ennyire sem ismer.
     A Nyugatban a már idézett március 16-i tanulmányában ugyanezt így kommentálja: "Szóval Benes úr volt, aki legutóbb is elkoboztatta saját félhivatalosát?" Ebben az írásában - A magyar lélek válsága és a nemzeti irodalom kötelessége - Móricz meghatározza a nemzeti irodalom fogalmát: "Nemzeti irodalom: jelenti egyszerűen egy nemzet irodalmának összességét. De jelenti a nemzet lelkének cselekvő szervét is. Mint ilyen, a mai nemzeti irodalomnak az kell hogy a kötelessége legyen, hogy feltárja a nemzet igazi életét, és segít iránymutatással a nemzet életprogramjának megteremtésében. Program pedig ma csak egy lehet: építő magyarság!"
     Az építő magyarság minden bizonnyal Móricz egy évtizeddel későbbi híres jelszavának - "Hagyd a politikát, építkezz!" - első megfogalmazása.
     Még egy mozzanat a március 16-i tanulmányból. A szlovákiai magyar ifjak falutanulmányozásával szembeállítja a hazai viszonyokat. Egy alföldi városban járt nemrég s a helyi vezetőknek jelezte szándékát, egy parasztház meglátogatását. Kiderült, hogy a társaságban senkinek sem volt olyan paraszt ismerőse, ahova elvihette volna. "Kiderült, hogy oly idegenül él az intelligencia abban a városban a néppel szemben, mintha a gyarmatokon élnének." (Ez majdnem szó szerinti átvétel Kodolányi János Új szelek nyögetik az ős magyar fákat című tanulmányából, amely az 1928-as Ady-röpiratból ismerős Móricz számára.⁶)
     Mi történt még a harmincegyes év márciusának idusán? Milotay István, lapjában a Magyarságban nyílt levelet írt Móricz Zsigmondhoz. Fölény és gúny jellemző hangvételére. "Te, kedves Barátom Beneséket és az európaiságot választod. De ha ez így van, miért nem mégy oda, miért nem válsz végleg és egészen európaivá? Miért szenvedsz itt köztünk, ha onnan egy szebb és szabadabb élet int feléd?" Azt is mondja, hogy mihelyt politikai felelősségről van szó, Móricz mindig az írói köpenye mögé búvik.
     A Petőfi Társaság LV. nagygyűlésének beszédét Pekár Gyula elnök tartotta - alig beszélve névadójukról, annál inkább Móriczról. Elismételte Négyesy vádjait, majd denunciálta Móriczot, tizenkilences magatartásáért.⁷
     A Pesti Napló március 17-i számában Móricz Zsigmond nyilatkozik az ellene intézett támadásokról. Milotaynak többek között azt feleli, hogy neki nem kell írói köpenye mögé bújnia. "Talán nem búvok - mondja -, hanem viselem azt." Pekárt lesajnálóan elintézi. A kommün bukása után kultuszállamtit- kárként ő intézte az írói igazolásokat, s Móricznak azt mondta: én írónak tartalak téged, de tudom, hogy te nem tartasz annak engem. Szegény Pekár Gyula! Mindig elnökölnie kell, hogy írónak tartsák! "Milyen jellemző - mondja Móricz -, hogy a sajtónak van egy része, amely állandóan a hazát eszi, issza és énekli. Ez a sajtó az, amelyik ellenem most keresztes háborút hirdet. Valamit igazolni kellene. De mit. Azt, hogy vagyok olyan jó magyar, mint ők?"
     Ha Petőfi élne. Ezzel a címmel elmélkedik és mond bírálatot koráról Móricz Zsigmond a Pesti Napló másnapi, március 18-i számában. Ha Petőfi ma, 1931-ben huszonnégy éves lenne, először is nem érne el olyan anyagi sikert, mint 1847-48-ban. Nem választanák be a Petőfi Társaságba -, aminthogy életében sem lett a Kisfaludy Társaság tagja.
     Móricz cikke innentől átmegy a Petőfi Társaság elnöke, Pekár Gyula elleni alig leplezett támadásba. Petőfit, mondja, azért sem választanák be a Petőfi Társaságba, mert nem írna olyanokat, ami a Társaság elnöke véleményével egyezne. Nem írna dicshimnuszokat róla! "A Petőfi Társaságnak - írja - van egy valóságos Petőfije, akihez ragaszkodik, mint egy bibliához. Csak nem tud az egészhez ragaszkodni, mert a valóságos Petőfi ma is él, bátor és ifjú lángjai ma is perzselnek. Úgy tesz tehát vele, mint a Jókai öregasszonya, aki a bibliát beragasztja, hogy a lánya az istentelen dolgokat ne olvashassa benne, s a beragasztott lapok közt tartja a pénzét. A Petőfi Társaságok soha nem foglalkoznak a Petőfi eszméinek terjesztésével, mert sokkal könnyebb a Petőfi Házban őrizni az ágyat, amiben Petőfi született, mint Az Apostol gondolataival kiállani a tömeg elé."
     Ezután Móricz általánosít, s lecsupaszítja a kérdést öregek és fiatalok, hagyományőrzők és a kilátástalan jövőtől rettegők szembenállására. Ez a jövő, teszi hozzá, már nem is olyan kilátástalan, hisz számos jele van a fiatalság előrenyomulásának.
     József Attila is részt vett a vitában, dogmatikus korszakának legenyhébb hangvételű bírálatával (a Korunk kritikusai, Fábry Zoltán, Haraszti Sándor és Munels Pál ekkoriban sokkal keményebben léptek fel Móricz ellen). Ahogy azt a nagy Móricz elképzeli, ez bírálatának címe. Megjelent A Tollban, 1931. március 31-én. A költő kommunista korszakának mézesheteit, -hónapjait éli. "Marxizált" verseit tartalmazó új kötete, a Döntsd a tőkét ne siránkozz első példányai március 21-én kerültek a kezébe. Mivel cikke elsősorban a Nyugat március 16-ai számában megjelent Móricz-írásra (A magyar lélek válsága és a nemzeti irodalom kötelessége) reflektál, biztosra vehetjük, hogy verseskönyve nyomdába adása - március 18. - után, tehát a várakozással teli emelkedett légkörű napokban írta azt.
     Módszere dialektikus. "Móricz a »faji jelleg« oktalan követelése ellen tiltakozik. Új eszmékre, új célkitűzésekre van szükség, mondja, új igékre és új érzésekre. Holott szükség helyett eszmékre és igaz igékre van." És így tovább. A költő ezután az építő magyarság fogalmát boncolja. Feldobja, végiggörgeti a karján, majd sétapálcája hegyén egyensúlyoz vele - négy oldalból másfelet szentel e műveletre. Ezután jön a voltaképpeni bírálat. "Móricznak - írja - mindvégig igaza van ellenfeleivel szemben és támadói ellen védem is. Mert Móricz a tőkés polgári rend fegyvereivel hadakozik a hűbéri maradványok ellen. A huszonnégy esztendős Nyugat folyóirat kamaszkorából való eszméit hangoztatja mélyebb hangon, férfiasabb melegséggel, a maga módján, hogy ne mondjam, magyarosabban. Csakhogy mintha ez a férfiasság már - Móricztól függetlenül - aggság volna. Mintha kicsit későn futna a kor munkába járó szépasszonya után, -, akkor, amikor már tehetetlen." Mindez a nyugat jelszavának jegyében történik, amely a kapitalizmus szinonimája. "A kapitalizmus közben azonban imperialista szakaszába jutott, ellentétei annyira kiélesedtek, hogy eszményi és minden államra vonatkozó dicséreteit már nem igen fogadják szisszenés nélkül azok, akiknek szándékait az ellenkező irányú imperializmus keresztülhúzta." (Szellemes, de ebben az időben József Attilának mindenről a nyugat, a kapitalizmus közeles bukása és - bár itt nem mondja ki - a kommunista világrend várható győzelme jutott az eszébe. Tudjuk, a költő később nemcsak Babitscsal, de Móriczcal is megbékült.)

Időben mindezzel egybeesett a vármegyék állásfoglalása Móricz Zsigmond ellen, s így a sajtópolémia hivatalos színezetet nyert. Zemplén megye állásfoglalásával kezdődött, 1931. március 26-án, a megye törvényhatósági ülésén. Emődy László ny. törvényszéki tanácselnök hosszasan bizonygatta, hogy nemzethűség szempontjából aggályos Móricz Zsigmond cikke. A közgyűlés elítélő határozatot hozott, melyet a többi vármegye törvényhatóságának is megküldtek.⁸
     Móricz Zsigmond március 29-én nyilatkozott a határozatról a Pesti Naplóban, Emődy László pedig Válasz Móricz Zsigmond nyilatkozatára címmel ismételte meg vádpontjait az április 9-i Budapesti Naplóban.
     Közben, április 1-jén megjelent Móricz Zsigmond utolsó Nyugat-cikke e témakörben. Az Eszmeharc című írást akár a vita összegezéseként és lezárásaként is értékelhetjük. Megállapítja, hogy a sajtóvita egyáltalán nem segítette elő a felvetett kérdések tisztázását. Állításait most kérdezve ismétli meg.
     Április 10-én Móricz Nemzeti élet és irodalom címmel előadást tartott a Cobden Szövetségben, mintegy elismételve az utolsó Nyugat-cikkében mondottakat. Hegedüs Lóránt kimentette magát, pedig Móricz az ő védelmében ragadott tollat.
     A vita ezzel azonban még nem ért véget, még egy utolsó, bocsánatkérő nyilatkozatra is rákényszerült Móricz Zsigmond az 1931. április 28-i Pesti Naplóban, Milotay István pedig a Magyarság másnapi számában szükségét vélte megvédeni a korábban általa is ostorozott írót, elsősorban a vármegyék támadásával szemben - szélsőjobbról (A Móricz-ügy).

Móricz Zsigmond Eszmeharc című írása utolsó soraiban kijelenti, hogy "az írótársak, a közönség és az ifjúság minden rétege felől felém áradó bizalom, megbecsülés és szeretet megadja nekem az erőt, hogy a vihart elviseljem." A bizalom és szeretet elsősorban postai úton áradt az író felé és számos esetben viszhangra talált. Érdemes ezért szemügyre vennünk a vita idején folytatott levelezését is.
     Időrendben a legelső levelet Fóthy János írta 1931. március 16-án. A hangütés a többi levélíróéra is jellemző: "annyira felháborítanak a Téged - ennyire igaz ügyben! - ért otromba támadások, hogy úgy érzem: kötelességem Neked kifejezni, mennyire Veled vagyok ebben a küzdelemben. Azt is érzem, hogy most már kenyértörésre kell vinni a dolgot, mert a Móricz Zsigmondot Pekár Gyulák részéről ért botrányos támadások tulajdonképpen az elaggott álmagyarok tehetetlen acsarkodásait rejtik minden ellen, ami ezt a szerencsétlen országot kimenteni igyekszik a Pekárok karmaiból. Senki sem lehet túl kicsiny, hogy a Te táborodat ne növelhetné..."¹⁰
     Emeljünk ki még néhány magánlevelet, majd szemlézzük a közösségi állásfoglalásokat. Földessy Gyula: "Ne törődj semmit a hülyék és gonoszok óbégatásaival. Te mindenkinél ősibb, egészségesebb és megtartóbb magyarságot jelentesz." (Budapest, 1931. március 17.)¹¹ Gulyás Pál hivatkozott leveléhez egész kis szellemi muníciót csatol - Egy Nyugat-olvasó gondolatai a Móricz-vitáról -, ez akár hozzászólásként is jöhetne a Nyugatban. (Debrecen, 1931. március 18.)¹² Darvas József ekkor még tanítónövendék volt Kiskunfélegyházán. "Levelem örök refrénje ez: tegye valósággá, Nagyságos Uram azt a kijelentését, hogy érintkezést fog keresni a fiatalsággal, adjon programot, lendülést erőinknek, mert az egyetemes magyar probléma!" (1931. március 19.)¹³ Oláh Gábor: "Sajnállak, ha beteg vagy; mert én tudom: mit tesz az. (De Négyesy és Pekár nyelvelésébe ne betegedjél bele, meg nem éri)" - Debrecen, 1931. április 8.¹⁴ Szenteleky Kornél: "Mi nagyon jól tudjuk, hogy odaátról legfeljebb néhány üresen pufogó irredenta rakétát kapunk az államnacionalizmus hivatalos, háborúelőtti hüvelyeit régi, lelketlen frázisokkal töltve, de megértést, segítséget, együttérzést, lelket, gondolatot - soha." (Ó-Szivác, 1931. március 31.)¹⁵
     A közösségi levelek áttekintését kezdjük Kompolti Rezsőével, aki egy kisebb írócsoport - nyolc aláíró - nevében áll ki Móricz mellett (Budapest, 1931. április 11.).¹⁶ Március 22-én jelent meg a Budapesti Hírlapban Négyesy László tanítványainak levele, a professzor védelmében. Egy nappal korábban a Képzőművészeti Főiskola hallgatói is levelet írtak Csajthay Ferenc főszerkesztőnek, aki természetesen az övékét nem közölte. "Előttünk hiába emlegetik újra és újra Benest, vagyis azt a képtelenséget, hogy Móricz Zsigmond Benes malmára hajtja a vizet. Mi inkább azt látjuk, hogy a magyar kultúrfölény »apostolai« mindenüvé inkább hajtják, csak a magyar kultúra malmára nem. Épp ezért a legnagyobb tisztelettel nézzük Móricz Zsigmond küzdelmét, aki bátorságával megkezdte élünkön a harcot az új és boldogabb Magyarországért." A levelet negyvenhatan írták alá, köztük László Gyula, Bartha László, Gadányi Ferenc, Csemiczky László, Koffán Károly, Konecsni György, Lőrincz Gyula és Aikelin Lajos.¹⁷
     A Báró Eötvös Collegium tagjai 1931. április 10-én ragadtak tollat. "Azok az egyetemi hallgatók, írják, akik Móricz ellen szóltak, mindennél jobban a Mestert igazolják, mert az egész dolog professzori famulusok felhívására és vizsgáktól való félelem hatására történt. [...] Bár, sajnos helyzetünk kötött s függ éppen azoktól, kik ellen szót emelünk, készek vagyunk áldozatot is hozni s nyomatékosabb kifejezést adni véleményünknek, ha ezzel a Mesternek jobb szolgálatot tehetünk." A huszonhárom aláíró között Képes Géza, Jankovich Ferenc, Makay Gusztáv, Sziklay László, Bertók János, Mód Péter, Stolte István, Schöpflin Gyula, Lutter Tibor, Szabó Zoltán és Hadrovics László nevét találjuk.¹⁸
     Nagyon fontos Móricz Zsigmond két nappal későbbi válaszlevele is: "Ezek a levelek - írja - megerősítenek abban a hitemben, hogy közeledik az idő, mikor a magyar élet mégis csak jobbra fordul. Az a szakadás, ami a magyar életben az öregek és a fiatalok között van, csak a fiatalok győzelmével végződhet. Idő kérdése az egész. [...] Mi ötvenévesek a húszévesekben találjuk meg a segítő csapatokat. A közbenső generáció oly reménytelen korszakban született, nőtt fel, hogy a közélet nyomása alatt elvesztette hitét."
     Megköszöni bekapcsolódási szándékukat: "Én e pillanatban nem érzem, hogy itt volna a perc, mikor nyílt és lármás harcra kellene kiállani. Másra van szükség: az ifjúság tanuljon, szervezkedjen és építse magát arra a korszakra, amikor át kell vennie az országot."¹⁹
     Az Erdélyi Fiatalok 1931. március 30-ai levele is állásfoglalás, szimpátia az író mellett, akinek munkássága "szabadságot, bátorságot, tisztánlátást és megtisztulni akarást jelent" számukra - bár nem akarják beártani magukat olyasmibe, amihez nincs közük. Az aláírók között Jancsó Béla, Mikó Imre, Gyallay Pap Zsigmond, Dsida Jenő, I. Tóth Zoltán, Demeter Béla és Demeter János.²⁰
     Móricz Zsigmond május 7-én köszöni meg, hogy hitet tettek "a fellélegző magyar kultúra mellett". Húsvétkor, 1931. április 6-án két levelet ír, három szívéhez különösen közel álló ifjúsági csoportosulásnak. Az első a Prágában tanuló magyar egyetemi és főiskolai hallgatókhoz szól. Levelének két fontos üzenete van. Az első: "Én úgy fogtam fel a dolgot, hogy mindazok, akik megtámadtak, csak azért támadták személyemet, mert az eszmék ellen ma már támadni sem lehet. Népszerűtlen dolog volna leírni, hogy amiket én mondtam s mondok: az nem igaz. Eszméim igazságát nem támadhatják, mert ellenük fordulna a közvélemény. El akarták tehát hallgattatni azt, aki csak útmutató kívánt lenni." A második: "életem egyik legnagyobb élménye volt, hogy az ifjúsággal találkoztam. Azzal a magyar ifjúsággal, amelyet huszonöt éve hirdetek és várok. Különösen nagy élményem, hogy ezzel az ifjúsággal éppen általatok, köztetek s bennetek találkoztam."²²
     Móricz második húsvéti levelének címzettje a Bartha Miklós Társaság. Az írónak nem volt tudomása a BMT kettészakadásáról, a szerveződő Magyar Nemzeti Szocialista Párt ellenzőinek a kiválásáról. Az 1930. október 31-én kilépők közül többen kommunisták vagy szociáldemokraták lettek hamarosan, így a Társaság korábbi vezetője, Fábián Dániel vagy József Attila, Kodolányi János és Lakatos Péter Pál. A kilépők közül szerveződő csoportosulás Ifjúsági Faluszeminárium néven működött, míg a Bartha Miklós Társaság Könyves Tóth Kálmán vezetésével folytatta munkáját, a korábbi évekhez képest meglehetősen visszhangtalanul.²³
     Előbb az Ifjúsági Faluszeminárium fordult Móriczhoz, 1931. március 20-án. Elítélik az undorító hajszát s együttérzésükről biztosítják: "szeretetünknek, magyarságunknak minden erejét és melegségét, egy új társadalomért vívott és vívandó harcunknak lankadatlan hitét lobogtatjuk Ön felé s kérjük, hogy minden harcát, amit ebben a bomló társadalmi rendszerben megharcolt a magyar fiatalságért, még keményebben, még rendületlenebbül folytassa, mert hiszen mégis csak az győz, mégis csak az az igaz, aki mellett egy új világot akaró és látó fiatalság áll." A levelet többek között Fábián Dániel, Lakatos Péter Pál és Olt Károly írta alá.²⁴ (József Attila, bár a Faluszeminárium tagja volt, már Móriczot bíráló cikkén dolgozott, ezért hiányzik aláírása a szimpátia-levélről.)
     A Bartha Miklós Társaság rendkívüli választmányi ülésén, március 23-án, a sajtópolémia teljes anyagának felolvasása után a választmány határozatilag foglalt állást Móricz mellett. "Egy végig nem harcolt harcnak a felújulása ez, egy befejezetlen harcnak, amit Ady Endre indított meg..." Évtizedek múltán a Nyugatban most újra megszólal Ady Endre szelleme. Móriczot is a nemzetárulás és nemzetellenesség vádjával illetik. A határozat felidézi korábbi kiállásukat mellette, huszonöt éves írói jubileumán - a hivatalos fórumok akkor sem üdvözölték... "Igen, igaza van Móricz Zsigmondnak, a felvidéki magyarság magyarabb, szociálisabb és emberségesebb, mint az itthoni értelmiségi fiatal magyarság tömege, igen, igaza van Móricz Zsigmondnak s ezért az igazáért a Bartha Miklós Társaságot és annak egyes tagjait nyíltan vagy burkoltan eléggé támadták, mikor ezt vallotta s követendő mintaképül felhívta reá a figyelmet." Most felhívással fordulnak a magyar értelmiségi fiatalsághoz, tettekkel cáfolják meg Móricz Zsigmond állításait... A határozatot Menyhárt Pál, a Társaság főtitkára és ifj. Könyves Tóth Kálmán elnök írta alá.²⁵
     Móricz Zsigmond tehát, mint említettük, második húsvéti levelében az Ifjúsági Faluszeminárium március 20-ai levelét és a Bartha Miklós Társaság március 23-ai rendkívüli választmányi ülése határozatát köszöni meg. E levélnek vannak szinte szó szerint egybecsengő részei a prágaiaknak írottakkal, de Móricz itt - érthető okokból - sokkal nyíltabb és többet elárul jövőbeli terveiről.
     "Abban a harcban - írja -, mely az egész ország közvéleménye előtt folyik, nekem valóban az ad erőt és lelkesedést, hogy megadatott látnom, hogy van ebben a »bomló társadalmi rendszerben« egy olyan fiatalság, amely új világot akar és lát.
     Az én harcom csak útmutatás akart lenni s az akar maradni.
     Életem legnagyobb élménye, találkozásom azzal az intellektuális fiatalsággal, amely új utakon és új felfogással indul ennek a szegény és elpusztulásra ítélt országnak a megmentésére."
     Örül, hogy a társadalom minden rétegéből kap levelet s a levélírók biztosítják arról, hogy "gondolkodásban egyek vagyunk". A következő sorok egy virtuális, könnyen valóssá váltható, a magyar társadalmi átalakulást végrehajtó párt ígéretéről, elgondolásáról adnak hírt: "minden szervezet és minden kör, amely ezeket az eszméket képviseli, egy meg nem nevezett s föl nem tárt nagyszerű áramlatban van benne, s kapcsolat van a lelkek rádiója segítségével az ország igen jelentékeny tömegében. [...] Ez a megmozdulás valóban felrázta a különböző társadalmi rétegekben az egy gondolkodású elemeket."
     "A húsvéti ünnepeket arra szántam, hogy elrendezzem gondolataimat, hogy egy író milyen álláspontot képvisel ebben a nagyszerű nemzeti újjászületési folyamatban. A Nyugat legközelebbi számában megpróbálom összefoglalni saját curriculum vitaemet, a lelki fejlődés útját, amelyen átmentem három évtizedes írói pályámon.
     Megállapítottam máris, hogy:
     1. Az emberi kultúrák közt nincs harc.
     2. A nemzeti kultúra csak a szabadság szellemében folyhat.
     3. A gondolatszabadság az egyéni életek szabadságát jelenti.
     Ezen az alapon legfőbb követelés, hogy szabadon gondolkozó egyéneknek szabad szervezkedésre van joguk.
     Úgy gondolom, hogy ebben van az egész vita lényege és ebben érhető el mindaz a siker, amire szükség van, hogy a nemzet élete új és erőteljes szárnyalásra kaphasson.
     Szeretettel és lelkesedéssel akarok mindenkor együtt maradni veletek magyar ifjak és ebben a harcban dől el a magyar jövő."²⁶
     Móricz Zsigmond azonban az ígért új Nyugat-cikket már nem írta meg. A vármegyék elítélő határozatai visszavonulásra és bocsánatkérésre késztették, képletesen szólva húsvétkor levetni készült írói palástját, de mozdulata félúton elakadt.
     Van azonban egy általánosabb tanulsága is Az irodalom és a "faji jelleg"-vitának. Móricz e vita során az ő sajátos írói eszközeivel ugyanazt mondta, amit a társadalmi megújhodást, új arculatú magyarságot követelő ifjúsági mozgalmak - részben az ő, valamint Ady Endre és Szabó Dezső hatására - mintegy öt esztendőn át hirdettek. Az ő szava azonban messzebb hangzott, az általa vízbe dobott kő nagyobb hullámokat vetett. Móricz végül, nem tehetvén mást, elhallgattatta magában a készülő népvezért, ifjúsági vezetőt. Az említett ifjúsági mozgalmak -, a Sarló, a Bartha Miklós Társaság és a kevésbé radikális Erdélyi Fiatalok - működésének fénykora is nagyjából ebben az időben ért véget.
 

Jegyzetek

1 A vita eddigi legrészletesebb ismertetését ld. Vargha Kálmán: Adalékok Móricz Zsigmond csehszlovákiai útjaihoz és kapcsolataihoz. It. 1957/3. sz. 327-332. l. és Kubinyi András: A vármegyék támadása Móricz Zsigmond ellen 1931-ben. Ih. 337-342. l. A sajtóvita adatait a szövegben megadjuk, ezért azt a jegyzetben nem ismételjük meg.
2 Balogh Edgár: Hét próba. Egy nemzedék elindul. Bp. 1965. 216. l.
3 Móricz Zsigmond: A költő és az ifjúság. Ld. "Ifjú szívekben élek." Röpirat. Bp. 1928. 39-42. l. Vö. - - : A tegnapnak senki sem dalol. Magyarország, 1928. máj. 20.
4 Ld. Móricz Zsigmond, a Nyugat szerkesztője. Levelek. Vál., szerk.: Tasi József Bp. 1984. 429-430. l. - Veres Péter második, 1931. febr. 18-án írt levelét, melyben a Nyugat 1930-as évfolyamát bírálja, ld. Rádics Károly: Móricz Zsigmond levelesládája. Bp. 1993. 132-134. l. A levelet Tar Sándor és Szabó József is aláírta.
5 I. m. 350. l.
6 Ld. "Ifjú szívekben élek." 26. l.
7 Pekár Gyula: Hazafiság és nemzetköziség. Budapesti Hírlap, 1931. márc. 17. Ld. még: Pekár Gyula ünnepi beszéde. Pesti Hírlap, 1931. márc. 17.
8 Ld. az 1. sz. jegyzetet.
9 Ld. Móricz Zsigmond, a Nyugat szerkesztője. 179. l.
10 I. m. 167-168. l.
11 I. m. 170. l.
12 I. m. 349-350. l.
13 I. m. 171-172. l.
14 I. m. 179. l.
15 I. m. 175-176. l.
16 I. m. 181. l.
17 A levelet közli Vargha Kálmán, I. m. 330-331. l.
18 Ld. Tasi József: Móricz Zsigmond, a Nyugat szerkesztője levelezéséből. Tiszatáj, 1987. 1-2. sz. 149-150. l.
19 I. m. 150. l.
20 Ld. Móricz Zsigmond, a Nyugat szerkesztője. 173-174. l.
21 I. m. 186. l.
22 I. m. 177-178. l.
23 Vö. Tasi József: József Attila és a Bartha Miklós Társaság. Bp. 1995. 167-175. l.
24 Móricz Zsigmond, a Nyugat szerkesztője levelezéséből. 143. l.
25 I. m. 143-147. l.
26 I. m. 147-148. l.