Nyugodt a tenger. Apály van. A szikkadó föveny apró csigákkal,
   kagylókkal, sötétzöld moszattal borítva. Köztük ide-oda bók-
   lászó sirályok lábnyomainak kusza ékírása.
Villogó-fehér szarvú hullámcsordák nem öklelik most a part
   szikláit dühödten, elcsitultak.
A végtelen, kék acéltükör fölött sehol egy felhő, csak a nyári
   égbolt tűz-csodái: Nagy Kutya, Delfin, Hattyú tündökölnek,
   fényszőttesükbe vonva a közeli sziget ormótlan, tömör tömb-
   jét, s a vízre készülődő halászok ráncok-szabdalta, komor
   arcát, amint eloldják csónakjaikat, s evezni kezdenek tempós-
   nyugodt, ősi mozdulatokkal.
Arrébb a kikötő lámpafüzérei vetnek villódzó, tarka 
                                                sugársávokat
   az öbölre. Egy étterem teraszán zene szól, tétova dallamok
   hasítják át fáradt madárrajokként a sűrűdő sötétség
   bakacsinját.