Egy eddig ismeretlen, sehol nem publikált Kossuth-levél máso- latát őrzöm jegyzeteim között. A Komárom-Esztergom Megyei Levéltárban Esztergom vármegye 1848-as iratainak lapozása közben akadt a kezembe. 1848. október 17-én este írta Kossuth egy éjszakával a táborba indulása előtt, s futárral küldte Esztergomba. A város és a megye vezetői ebből a levélből és a futártól értesültek arról, hogy az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke Esztergomban is megszakítja útját. A rövid levél talán nem jelentős, hiszen nem tartalmaz új történelmi ismereteket, de tartalma és stílusa hűen jellemzi íróját és az írása időpontjában kialakult katonai és politikai helyzetet. Ezért lemásoltam. Természetesen akkor még nem gondoltam arra, hogy Kossuth hatalmas életművének egy ismeretlen lapját másolom. Később, amikor behatóbban foglalkoztam az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetével, feltűnt, hogy a legapróbb részleteket is elemző tanulmányok szerzői sem hivatkoztak erre az iratra, sőt olyan megállapításokat is olvastam, amelyek ellentmondanak e levél tartalmának. Szinte biztosra vettem, hogy azok a történészek sem tudnak a levélről, akik Kossuth életpályájának és a forradalom és szabadságharc történetének legavatottabb ismerői. Hajtott a kíváncsiság, hogy erről bizonyságot szerezzek.
     Először Kossuth Lajos összes munkáinak XIII. kötetében (Kossuth az Országos Honvédelmi Bizottmány élén. Sajtó alá rend. Barta István Bp. 1952.) néztem utána, majd Kossuth Lajos iratainak, leveleinek, beszédeinek több válogatott kiadását is megnéztem, de sehol nem találtam. Hiányzik a Komárom megyei helytörténeti olvasókönyvből is, amelyet Ortutay András, a me- gyei levéltár igazgatója szerkesztett. Az esztergomi nemzetőrök- ről szóló tanulmányában (Limes 1993/1) sem hivatkozik Ortutay András a szóban forgó levélre, noha Kossuth esztergomi látogatását megemlíti. Legfőképpen azonban Hermann Róbert hadtörténésznek Kossuth Lajos harmadik toborzó útjáról (1848. X. 17-27.) szóló tanulmányából (Limes 1993/1) hiányoltam a levél ismeretét. A tanulmányíró megállapítja, hogy Kossuth 5-6000 jól felfegyverzett emberrel akart a táborba menni, "de ez a szándéka mindjárt útjának második állomásán, Esztergomban némi változást szenvedett". Ugyanis a vármegye tisztviselőitől megtudta, "hogy Esztergomból jól felfegyverzett nemzetőrökre nem számíthat". Az alább közölt, eddig ismeretlen levélből kitűnik, hogy ezt már indulása előtt is tudta Kossuth. Azt nem tudjuk, hogy mégis miért Esztergomból írta a OHB-nak a következőket: "...abbeli szándékom, hogy mintegy 5-6000 jól felfegyverzett embert vigyek a táborba, mindjárt Esztergomban tett tapasztalásom szerint meghiúsulván, elhatározám tömeggel menni a táborba s a sokasággal imponálni." Legfeljebb arra gondolhatunk, hogy a személyes tapasztalat megerősítette azt, amit egy nappal korábban is tudott. Az OHB-nak írt levelet Hermann Róbert is idézi, de az Esztergom vármegye közönségéhez szólót nem, s nem is hivatkozik rá. Nyilván nem ismerte, mert különben nem hagyta volna szó nélkül, hiszen írásában rámutat Kossuth megnyilatkozásainak ellentmondásaira. Az Esztergomba küldött levéllel egy időben, talán egy órában írta Kossuth a lajtai magyar táborhoz szóló kiáltványt, amellyel kapcsolatban Hermann megállapítja, hogy "a lelkesítő kiáltványokat sohasem a koherens megfogalmazás szokta jellemezni, s Kossuth e kiáltványában is sajátos ellentmondásokra bukkanhatunk". E megállapítás után idézi is az ellentmondásokat.
     1848 szeptemberében az ország olyan események sodrába került, amelyben még a hideg fejjel gondolkodó felelős vezetők sem tudtak mindig következetesek maradni s helyes irányt találni. Kossuth pedig - noha logikus érveléssel fejtette ki programját - a politikai küzdelmek hevében nem tudta s talán nem is akarta fékezni érzelmeit, indulatait. Ő maga is elismerte, hogy a nép hangulata, lelkesedése vezérelte. 1848. szeptember 24-én, amikor a képviselőházban bejelentette, hogy országos biztosként honvédtoborzó körútra indul, a következőket mondta: "...megyek a vasúton, megkezdem Ceglédről felhívni a népet, hogy tömegestől fegyverbe szálljon, s így megyek tovább faluról falura, és vagy nem látnak önök többé, vagy látnak mint utócsapatát oly seregnek, mely maga is képes lesz semmivé tenni olly gyalázatos rablócsordát. Fél óra múlva zászló van kezemben s indulok; hogy hol kezdem, megmondottam, merre fogok menni, nem tudom, de megyek, amerre a körülmények, a nép hangulata, lelkesedése fogja adni az irányt." A néphangulat által vezetett Kossuth megnyilatkozásaiban és tetteiben természetesen találunk ellentmondásokat, ám ezek nem rontják jó hírét, nem kisebbítik történelmi érdemeit, viszont élőbbé, emberibbé formálják hősi szoborrá merevített alakját.
     Toborzó körútja valóságos diadalmenet volt. Mindenütt lelkesen fogadták, ünnepelték, ezrével, tízezrével álltak zászlaja alá. Október 1-jén a képviselőház elnökének és a honvédelmi bizottmánynak így számolt be honvédtoborzó körútja eredményeiről: "...a nép olly készséggel, olly tömegben kél fel hazánk ellenségeit semmivé tenni, mely legmerészebb várakozásomat is felül haladja. Kecskemétről 5000 embert reméltem, s közel 8000 száll táborba." De mivel az Alföldre ment toborozni, egyre távolabb került az eseményektől, az irányító központtól, s ez akadályozta vagy legalábbis nehezítette a tájékozódását, a döntésekben való részvételét.
     Sokan arra számítottak - maga Kossuth is -, hogy a fővárost az ellenség elfoglalja, s akkor csak a keleti országrészre támaszkodva lehet megszervezni a honvédelmet. Kossuth családjáért is aggódott. Szeptember 24-én Ceglédről írta feleségének: "...azt az egyet tedd meg[...], hogy távozz Pestről a mondott helyre, mert a gaz ellenség képes volna családomat kezesül lefoglalni működésem elzsibbasztására." Két nappal később viszont a nép hangulatától fellelkesítve így írt Szolnokról: "Engem nem veszély, engem érdemetlen dicsőség veszen körül, szavaim szárnyán a honnak védangyala látszik lebegni, s utamban ezrenkint fel kel a magyar. Ha tudtam volna, hogy ilyen készségre találok, nem kellett volna Pestről mozdulnod." Már csak az aggasztotta, hogy az ismeretlen vidéken utazó feleségét és gyermekeit baj érheti. Később azonban még a pákozdi győzelem után is újra foglalkoztatja a főváros elvesztésének gondolata, ezért Szegedet akarja megerősíteni mint olyan pontot, "honnan a hazát még Budapest elvesztése esetén is megment- hetjük". Amikor az OHB arra hivatkozva hívta vissza a kor- mánybiztost a fővárosba, hogy "már nem a szegedi tábor felállítása, de egyenesen a Duna melletti csata a legközelebbi feladat", akkor sem sietett eleget tenni a hívásnak, s csak október 7-én tért vissza Pestre.
     Ezen a napon a képviselőház Kossuth indítványára törvény- telennek nyilvánította az országgyűlés feloszlatásáról s a király által nem szentesített törvények érvénytelenségéről szóló királyi rendeletet, másnap pedig a honvédelmi bizottmányt ideiglenesen "az ország teljhatalmú kormányának nyilvánította", s elnökévé Kossuthot választotta. A felgyorsult események - Jellasics szökése, újabb bécsi forradalom - gyors és határozott intézke- déseket követeltek. Csány László kormánybiztos október 6-án Kocsról írta Pázmándy Dénesnek, az országgyűlés elnökének: "Tegnap délben Jellasics már Mosonban volt. Méltóztassatok minket utasítani, valjon tanácsos lenne-e felfelé haladni, messze távozni a fővárostól, vagy éppen nem." A hadsereg vezetői az országgyűléstől várták az utasításokat, mert mint egy másik levelében ugyancsak Csány írta, "a sok egymást megcáfoló tudósítások közt elkábul az ember feje, s alig képes tiszta tervet alakítani a teendők iránt". Az ellentmondásos hírek alapján az országgyűlés és a honvédelmi bizottmány még nehezebben tudta felmérni a helyzetet. Október 10-én ugyan utasítást adtak a támadásra, de a hadsereg vezetői és a kormánybiztosok nem helyeselték a határ átlépését egyrészt azért, mert a Reichstag nem kért hivatalosan segítséget, másrészt az ellenség erőfölénye miatt. S Móga levelére október 13-án Kossuth sem tudott határozott egyértelmű utasítást adni. A felelősséget a hadsereg vezetőire hárította, de levonta a következtetést, hogy neki is a táborba kell menni. Október 17-én este jelentette be a képviselőház ülésén, hogy személyesen megy a hadsereghez, mert "40-50 mérföldnyire bajos a hadi dolgokat intézni".
     Útjának egyik célja az volt, hogy a táborban tájékozódjon, s személyes fellépésével győzze meg a katonai vezetőket a támadás szükségességéről. Hermann Róbert szerint Kossuth terveiben szerepelhetett egy angol, francia közvetítéssel megkötendő békeszerződés is, ezt azonban nem lehet az iratokból közvetlenül igazolni. Az viszont tény, hogy Kossuth még mindig elsődleges feladatának tekintette a toborzást. A képviselők előtt mondott beszédében is visszatérő gondolat volt ez. "Én holnap Pestről elindulok - mondta - azon budapesti nemzetőrökkel, kik nem kötelezve, hanem önként az ellenség ellen már nagy számban ajánlkoztak." Később így folytatta: "kell, hogy megkísértsem, valljon az ellenséghez közelebbi vidéken is úgy mint a Tiszánál tapasztaltam, mennyire hathatok, hogy egy táborral jelenjek meg a győzelem kivívására[...] Tehát nem üres kézzel megyek, hanem reménylem, hogy ezerek kíséretében." Emberben nem volt hiány, de ruhát és fegyvert nem tudtak adni. "Ha fegyver volna - mondta Kossuth az imént idézett beszédében - október végén 160 ezer ember az ellenség előtt állna."
     Kossuth és az OHB mindent megtett a haderő növelésére. Október 16-án utasították Sopron, Esztergom, Győr és Pozsony szabad királyi városokat, Sopron, Esztergom, Komárom, Győr, Moson és Pozsony megyéket a lajtai táborba indítandó nemzet- őrök kiállítására. Esztergom városnak 150, a megyének 650 jól felfegyverzett nemzetőrt kellett volna kiállítani. Másnap megtár- gyalták Esztergomban az OHB rendeletét, s határozatot hoztak a 800 nemzetőr kiállításáról, de fegyvereket az OHB-tól kértek arra hivatkozva, hogy "lőfegyvereink többnyire a Komárom várában lévő 1200 nemzetőreink kezeik között vannak". Erre a kérésre válaszolt Kossuth az alább közölt levélben. Ebben is kifejti, hogy szükségesnek látja a táborba menni "lelkes és vitéz hazafiak" kíséretében, akik "megosztozandnak vele a haza megmentésének veszélyeiben, s ha Isten úgy akarja, örömében is". Szívesen teljesítené a fegyverek kiszolgáltatása iránti kéré- süket, de nem teheti, mert fegyver nincs. "És így holnap - írja a rövid levél befejezésében - mintegy 2500-ad magammal alkal- masint azon fájdalmas érzettel leend szerencsém önöket üdvö- zölni, hogy vitézi készségük felhasználatára alkalmat nem nyújt- hatok, s nem önök kíséretében haladhatok elé nagy fontosságú megbízatásom felé. Azonban 500 jól felszerelt Kaszásra adánk utasítást."
     A Közlöny október 24-i száma tudósított Kossuth esztergomi tartózkodásáról. Délután két órakor 1500 városi és megyei nem- zetőr vonult a Duna-partra Besze János őrnagy vezetésével. Öt óra után ágyúlövések jelezték a hajó közeledését. "Hat órakor a nép harsány éljenzése között közénk lépett Kossuth Lajos" - írta a tudósító. Az első alispán és a város polgármestere köszöntötte a vendéget. Kossuth lelkesítő beszédet mondott, majd a fürdő vendéglőjében tanácskozott a város és a megye vezetőivel. A haza aggasztó helyzetét ismertette. Hangsúlyozta, hogy most csak tömegre, népfelkelésre lehet számítani. "Legalább kaszája és bátorsága van" a népnek. Még aznap este levelet írt az OHB- nak. Ez a levél azonban elveszett, s másnap reggel újat kellett írni. Ebben közölte, hogy szándékát megváltoztatta. 15 000 ember mozgósítását tervezte, s ehhez kért pénzt az OHB-tól. Kilenc órakor folytatta útját Komáromba. A Közlöny tudósítása szerint Esztergomból 800 nemzetőr szekéren kísérte. Ortutay András viszont Ács Flóris esztergomi nemzetőr naplóját idézi, amely szerint ők is hajóra szálltak, s október 20-án reggel érkeztek Komáromba. Végül is többen csatlakoztak Kossuth kíséretéhez, mint amennyire előző este számított. A levélben csak 500 kaszásról tett említést. A személyes tapasztalat tehát nem okozhatott csalódást. A fegyverhiányról korábban is tudott. A nép lelkesedése pedig ezen az útján is elkísérte. Október 19-én Komáromból írta feleségének: "Már 6600 derék emberem van. Mikorra Mosonyba érek, 15000 körül lesz. Bajom semmi. A nép leírhatatlan lelkesedéssel fogad."
     Kossuth ismeretlen levelének közlése a levél keletkezéstör- ténetének felidézése alkalmat kínál arra, hogy elgondolkozzunk a részletesen feltárt korszak még tisztázandó részletein, megvála- szolandó kérdésein. Amikor a levél közlésére készültem, a Szá- zadok 1997/5 számában olvastam Hermann Róbert könyvismer- tetését. Egy dokumentumkötetről szól, amelyben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Békés megyei dokumentumait gyűjtötték össze. A recenzió bevezetőjében olvashatjuk, hogy "az 1848-49-re vonatkozó források kiadásában a magyar történettudománynak még mindig komoly adósságai vannak, hiszen a korszak jelentős szereplői közül gyakorlatilag mindmáig csak Kossuth 1848-49-es iratainak van többé-kevésbé teljes kiadása". E kis levél közreadásával is hozzájárulhatunk a Kossuth-iratok kiadásának még teljesebbé tételéhez.