Dorogon 1996 nyarán a környezetvédelmi egyesület aláírás- gyűjtésbe kezdett, miután felröppent a hír, hogy a garéi veszé- lyes hulladékot a dorogi égetőműben akarják megsemmisíteni. Ötezerkétszáz dorogi és a vonzáskörzetben élő választópolgár hiteles tiltakozása - úgy tűnt - megakasztotta a folyamatot. Csend és homály borult az aktákra. Ám 1997 decemberében kiderült: csak vihar előtti a csend.
     A "dzsuva" (dorogi tájszó) termelője, a Budapesti Vegyimű- vek váratlanul (?) közbeszerzési pályázatot írt ki a garéi helyzet átfogó kezelésére. A karácsonyi-újévi napok-hetek szakértői értékeléssel teltek, hogy aztán eredményt hirdessen a Közbe- szerzések Tanácsa. Az események ettől a pillanattól rendkívüli módon felgyorsultak. A dorogi környezetvédelmi egyesület jogorvoslati kérelemmel fordult a Közbeszerzési Döntőbizott- sághoz, kifejtve véleményét, miszerint "az eljárás nyertese, a Betonút Rt. nem teljesítette [...] a műszaki alkalmassági feltételeket [...] a közbeszerzés tisztasága sérült, továbbá fennáll a veszély, hogy a szerződés megkötése lehetővé tenné a szerződésben meghatározott tevékenység elvégzését, amely Dorog városban súlyos környezeti károkhoz és további egészségkárosodásokhoz vezetne."
     Az egyesület egyben utcára is szólította a dorogi és környező településeken élő polgárokat, hivatkozva az aláírásgyűjtéssel már igazolt lakossági ellenállásra. Időzítette ezt a demonstrációt arra az időpontra, amikorra a város polgármestere lakossági fórumot hirdetett február 20-án, 16 órára. A városi televízió egymás mellett tette közzé a két felhívást. Szórólapok és szájról szájra terjedő hírek fokozták az izgalmakat. Már ismert volt a tüntetők petíciójának számos követelése az egyik oldalon, a meghívott szakértők és érdekeltek gazdag névsora a másikon. Egyezkedés, közeledés nélkül telt el az egy hét, a front megmerevenedett. A kijelölt napon párhuzamosan kezdett futni a két szálon az események sora.

A gyülekezőt a tüntetők a polgármesteri hivatal udvarára hir- dették, de a zárt kapu a szűk mellékutcába, a forgalmas város- központ járdáira szorította őket. Tévé- és fotókamerák jelezték: a média is kíváncsi a történtekre. Érkeztek a Doroggal összeépült Esztergom-kertváros lakói, külön busszal a leányvári szimpati- zánsok, gyorsan elterjedt a híre, hogy a tokodaltárói tiltakozókkal az égetőműnél találkozik a menet. Nem hiányoztak a transzpa- rensek, a korábban passzív helyi pártok vezetői, az aktív egye- sületek képviselői. A képviselőtestület tagjai közül elsősorban azok találták meg a menetben a helyüket, akiket az egyesületek koalíciója indított a helyi választásokon. A rendőri felvezetés a 10-es számú főútra hömpölygette a mintegy kétezres tömeget. Ezt még dr. Tittmann János polgármester is látta, átvéve a petíció egy példányát Kövecs Károlytól, az egyik egyesületi szervezőtől, maga is képviselő-testületi tag. A menetirány szerinti oldalon hosszan elnyúló menetoszlop haladt fegyelmezetten a két kilométeres zarándoklatra, az égetőmű felé.

Szalánczai Péter alpolgármester ekkor nyitja meg a művelődési ház színháztermében a lakossági fórumot. Negyvenen sem ülnek a széksorokban, köztük képviselők, hivatali dolgozók, "égetőmű- vesek", az Esztergom-kertvárosi részönkormányzat és a dorogi környezetvédelmi egyesület szakértő képviselője. A színpadon sem találhatók annyian, mint a meghívó jelezte. Az alpolgármes- ter sajnálkozik, hogy a Budapesti Vegyiművek nem kívánt megjelenni, de a győri hatóság, a Környezetvédelmi Felügyelőség is csak levélben üzent a fórumnak. Még várják a pályázat nyertesének, a Betonút Rt.-nek a képviselőjét, jelen van Lágler Katalin, az égetőmű magyar igazgatója és Haller Zoltán országgyűlési képviselő. Az alpolgármester egy tiszteletkör után a győri levélbe kapaszkodva próbálja elindítani a kevesek párbeszédét: "A közbeszerzési pályázat kiírásával és elbírálásával kapcsolatban a környezetvédelmi felügyeletnek semmilyen hatásköre nincs. A pályázat elnyerése nem mentesít az államigazgatási eljárás alól, azaz, ha egy pályázó olyan ügyben nyer pályázatot, amire nem rendelkezik engedéllyel, a munka elvégzése előtt be kell szereznie az illetékes szakhatóság engedélyét. A Felügyelőségen jelenleg semmilyen kérelem nem szerepel a nyilvántartásban az említett témával kapcsolatban. Külön engedélykérelem hiányában az Égetőmű a 42571/97. sz. határozatban megadott anyagokat veheti át, illetve ártalmatlanít- hatja. Amennyiben kérelem érkezik további anyagok ártalmatla- nítására, úgy az államigazgatási eljárásnak megfelelően megkér- jük a szakhatóságok állásfoglalását, és erről a polgármesteri hiva- talt tájékoztatjuk."
     Punktum. Kérdésre, lakossági észrevételre - a jelek szerint - nem tart igényt a felügyelet. Lakossági fórumon sem!
     Kommentár nélküli csendben érkezik meg a tüntetés helyszínéről a polgármester, jelzi tapasztalatait, átveszi a vita vezetését. Lágler Katalin igazgatónő kap szót, ismertesse a pályázat részleteit. A dorogi polgár most hall először nyilvánosan, az érintettektől részleteket: Garéban több feladat megoldására hirdettek pályázatot. A tároló területén lévő, földtakarás nélkül deponált hulladékból kell 2-5000 tonnányi mennyiséget elszállítani, megsemmisíteni. A maradék 11000 tonnát át kell csomagolni, egy megtisztított földterületen újra el kell helyezni, de tisztítani kell a tároló területén kívüli szennyezett térséget is. Ez összességében mintegy 8500 tonna szennyezett talaj felszíni ártalmatlanításával jár. Mindezt szabadon választható módon fogalmazhatták meg a jelentkezők - magyarázza az igazgatónő. Pénzről, milliárdokról van, vagyis nincs szó, erről itt szemérmesen hallgat mindenki. Meg arról is, hogy a pályázat nagyobbik része eredménytelen. Mit old hát meg ez a töredéknyi, ám Dorogon mégis félelmet keltő megsemmisítés?
     A Betonút Rt. 3000 tonna veszélyes hulladék helyszíni előkészítésére és ártalmatlanítására nyert (rész)pályázatot. Ez a teljes anyagnak "töredéke" - hangsúlyozza az igazgatónő. Az Rt. alvállalkozóként kérte fel a Dorogi Hulladékégető Kft.-t (aki egyébként maga is pályázott), mert rendelkezik ilyen jellegű hulladékok ártalmatlanítására engedéllyel, képes rá műszakilag, ezért - természetesen - ajánlatot tett a Betonút Rt.-nek (is). Nem újszerű a feladat, ilyen típusú hulladékot rutinszerűen, engedélyezett módon éget a kibocsátási értékek szigorú betartásával az égetőmű - ismétli el még többször is (lásd később egy szórólap szövegét!) a délután folyamán.
     A polgármester kezdeti csapongása a szemben álló felek között azt eredményezi, hogy mindjárt a tüntetők petícióját olvastatná fel a környezetvédelmi egyesület jelen lévő szakértőjével, ám erre végül az egész fórum alatt nem kerül sor. Helyette nyilatkozik ő maga: "Mindenki a maga eszközeivel harcol a maga igazságáért, és remélhetőleg egy közös célért, a tisztább környezetért. Egymást erősítő két folyamatként is értékelhetjük a ma délután zajló eseményeket. Remélhetőleg mindenki számára azonos üzenettartalma van, hogy nyugodtabb, tiszta környezetben és a legkorszerűbb kontroll alatt álló környezetvédelmi technológia biztonságában szeretnénk élni. Ez nemcsak városi, hanem térségi ügy." Nyilatkozata elemeit többször ismétli meg ő is a fórum során - hasonló közösséget vele a másik oldal egyetlen szóval sem vállal. A képviselő-testületnek is feladatot szán, amikor azt javasolja, hogy ötvözzék a népakaratot, a szakértői véleményeket és a fórumon elhangzottakat elfogulatlanul!
     Ekkor fut be a Betonút Rt. képviselője. Az udvarias gesztusok után (még mindig) a szakmai vita felé terelődik a fórum figyelme. Komássy Tamásné, a "zöldek" szakértője többször is tetemre hívatik, mert túlságosan velősen ismerteti a jogorvoslati kérelemben is idézett érveket a dorogi égetés ellenében: az égetőmű sem a szállítás, sem az égetés feltételeinek nem tud eleget tenni a megadott határidőig, 1998. október 31-ig. Ami félreérthető, azt félre is értik. A párbeszéd tárolási problémákat kezd feszegetni, ezért Komássyné pontosít: egy a pályázattal kapcsolatos szakértői véleményt idézve jelzi, hogy a 3000 tonna veszélyes hulladékot csak 10 %-os beadagolással lehet ennyi idő alatt megsemmisíteni, erre pedig a dorogi égető műszakilag alkalmatlan.
     Az igazgatónő hosszasan kerülgeti a választ: az éves 25000 tonna kapacitásba bőven belefér a megpályázott mennyiség, kapacitásnövekedés nem lesz (senki sem firtatta); a szakértő szerint ugyan az üzemet 4 % klórtartalom bevitelére tervezték, de ez csak ajánlás, egyébként is volt rengeteg műszaki fejlesztés azóta, hogy megépült a mű; az 1996-os kísérleti égetést ugyan leállították, eredményeit megsemmisítették (az egyesület kezdeményezte a felülvizsgálatot - a szerző), megismétlését azóta sem rendelte el a felügyelet vagy a minisztérium, de ez a kísérleti égetés csak a 16000 tonna garéi hulladék fontossága miatt történt, mert egyébként az égetőmű rendelkezik engedéllyel ilyen típusú anyagok megsemmisítésére. A 4 % semmilyen szakhatósági engedélyben nem szerepel. Saját ellenőrzésük mellett különböző klórbeviteli koncentrációkat égettek eddig is, a laboreredmények az égetőt igazolják, a sósav, a dioxin mindig határérték alatt maradt a kibocsátás során. A megsemmisített kísérleti égetési eredmények után a Főfelügyelőség kötelezte az égetőművet: vegye figyelembe azokat a paramétereket, amiket az egyesület javasolt.
     A vita higgadt, változatlan a helyben járás. A polgármesteri kérdezősködés újabb érveket csal elő az égető védelmében: a bevitelre vannak engedélyezett feltételek, meghatározzák az égethető anyagok menüjét (keverékét), mennyiségét, de a lényeg az, hogy mit bocsátanak ki. Az égetőmű mindent mér, mindent nyilvánosságra hoz, és határérték alatt dolgoznak! Itt végre elhangzik a régen várt válasz: - A dorogi égetőmű vezetése és a hatóságok is alkalmasnak tartják az égetőművet arra, hogy akár 10 %-os klórkoncentrációjú hulladékot adagoljon be a "fekete dobozba" - miután nem adtak limitet erre vonatkozóan. A kimenet szennyezése attól függ, hogy műszakilag mi hogyan tudjuk semlegesíteni azt a bizonyos klórkoncentrációt. Szabályozva az van, mi mehet be, mi jöhet ki. Azt, hogy közben mi műszakilag hogyan oldjuk meg, azt ránk bízza a szakhatóság, mint kompetens ártalmatlanító cégre. Környezetterhelést csak a kimenet okoz. Felső határ nélküli bemenet esetén is tartani tudjuk a kimeneti határértéket.
     Az egyesület szakértője fejét csóválja: - Igen nagy a kockázat!
     Az első lakos (R. J.) rá is kérdez: - Bármekkora bemenet esetén garantálni tudják a kimeneti határértéket?
     Az igazgatónő pontosít: ilyet nem mondott. A 10 %-ot garantálja, de többet is lehetne, műszaki fejlesztés kérdése az egész. R. J. nem érti, hogy akkor miért nem az égetőmű nyerte el közvetlenül a megsemmisítésre kiírt pályázatot. A válasz kitérő: a döntőbizottságot kellene megkérdezni. R. J. tovább firtatja: ennek két oka lehet, műszaki vagy gazdaságossági... Kiderül: az égetőmű nem tudta a pályázat más feltételeit teljesíteni, ő csak égetésre van berendezkedve. Majd vissza a határértékekhez: a bemenet növelése nem járhat a kimenet változásával. Ők ezt intenzívebb füstgáztisztítással oldják meg.
     A polgármesteri figyelem a Betonút Rt. felé fordul. Az egyetlen messziről jött vendég feszeng: nem biztos, hogy neki kellene ismertetnie a pályázatot. Annyit mégis elárul: cége átfogó elképzelést nyújtott be a pályázatra, de csak részfeladatokat nyert el, a lényeg a 3000 tonna tetraklórbenzol becsomagolása és égetése. A döntés okát ő sem ismeri.
     A terep ismét a szakértőké. Szóba kerül, hogy a jogorvoslati kérelem ügyében még nincs döntés, a környezetvédőket jogászok hallgatták meg, akik között nem volt szakértő, azóta várja mindenki az érdemi választ. Remélik, még folyik a szakértés.
     A nyertes szerint ez a beadvány csak akkor lehet akadálya a munka megkezdésének, ha a Döntőbizottság felfüggeszti a szerződést.
     - Van már aláírt szerződés? - teszi fel a lényegi kérdést a polgármester.
     Az Rt. képviselője úgy véli, a szerződés a pályázat nyertesének kihirdetésétől érvényes. Bár még az aláírt szerződésnek nincsenek a birtokában. De abban benne van minden elem, hiszen az alvállalkozói szerződés érvényessége nélkül pályázni sem lehetett volna. Folyamatban van a tervezés is a Pécsi Környezetvédelmi Felügyelettel egyeztetve (Garé ehhez a felügyelethez tartozik - a szerző).
     Aki most szót kér, Esztergom-kertvárosi lakos, munkavé- delmi szakmérnök, munkabizottsági szakértő, munkavédelmi igazságügyi szakértő egy személyben. Többek között arra kíváncsi, mi lesz az I. veszélyességi fokozatú anyaggal égetés után, amikor II. veszélyességi fokozatú anyaggá változik, továb- bá hogyan szállítanák Dorogra, mi történik egy esetleges baleset- nél? A bonyolult kérdéssort röviden megválaszolják: a szállítást csak engedéllyel rendelkező cég végezheti az ADR szabályai szerint, közúton történik, a hulladékról az égető az engedélyezett módon fog gondoskodni. - Helyben? - kérdez most már tömö- ren a polgár. - Muszáj erre felelni? - csodálkozik el az igazgató- nő. A polgármesteri noszogatás a salaklerakók ügye felé téríti a beszélgetést (ami egyébként inkább egy másik fórum napirendje lehetne - véli a megkérdezett). A 4. számú lerakó engedélyezés alatt van, csak kicsit hosszú a folyamat. (Nem esik szó róla, hogy az aláírásgyűjtés és a képviselő-testületi állásfoglalás után rekedt meg, s hogy az égetőmű fellebbezett a számára kedvezőt- len első fokú döntés ellen. A hatalmas lerakót a város szélére tervezték, közel a lakótelepekhez, a főközlekedési úthoz. Március végén részletes hatástanulmány elkészítésére kötelezte az égetőt a felettes hatóság - a szerző.) Ha a mostani betelik (az eredetit alaposan megmagasítva éltetik tovább - a szerző), más engedélyezett helyen rakják le a salakot. A sokféle szakértőségű úr egyre céltudatosabban kérdez: az adalékanyagokkal együtt a garéi 3000 tonna többszörös salakanyagot termel, ez hol fér el? A válasz sejtelmes: az égető belső dolga, hogy mit kezd vele. - És ha mégsem lesz 4. számú lerakóhely? - Más lerakási hely is lehetséges. Ott van például az aszódi veszélyeshulladék-lerakó.
     Ahogy a megfigyelő, mérő rendszerre tér át a beszélgető, az igazgatónő újra közlékenyebb lesz. Tények igazolják: 1996 november-decemberében karbantartás miatt leállt az égetőmű, a műszerek mégis mérték a korábbi komponenseket a város hat ellenőrzési pontján. Először terelődik a figyelem az égetőművön kívüli potenciális szennyezőforrásokra. Név, gyanúsított nélkül. A kertvárosi polgár ugyan sehol sem lát maga körül ilyen műszereket (csak Dorogon telepítettek - a szerző), se független szakembereket körülöttük, egy pályázható műszerpark esetleges lehetőségén kívül senki sem kecsegteti többel.

A menet ekkoriban éri el az égetőmű parkolóját. A tüntetés két ága - a tokodaltáróiak már várják a dorogiakat - összefonódik, meg is tapsolják egymást. A bejárattól ötven méterre megtor- pannak: kihúzott kötél s egy "folytatólagosan" ott veszteglő autóbusz alkotja a kordont. Hátrébb termetes őrző-védő fiúk. Torlódik, sűrűsödik a hangulat, Kövecs Károly hangosbemon- dójával fordítja maga felé a figyelmet. Szó esik beteg gyere- kekről, magas asztma-előfordulásról a városban, aztán profitról és politikáról is a közeli választások árnyékában. Ironikus fütyörészés és taps, aztán Varga János, Tokodaltáró alpolgár- mestere (az ő képviselő-testülete tiltakozott ez idáig egyedül az égetés ellen) olvassa fel a petíció szövegét, amit a környezet- védőkkel együtt Gonthard Bertrand úrnak, a francia többségi tulajdonosnak címeztek:

"Tisztelt Uram!
Eddigi tapasztalataink és szakértői vélemények egybehangzó tanúságai szerint a következő mély meggyőződésünk alakult ki:
     - környezetünkben folyamatosan szennyezik a levegőt és a talajvizet;
     - dorogi üzemük nem alkalmas a tervezett 4-5 %-nál maga- sabb halogén tartalmú (garéi típusú) hulladék elégetésére.
     Ezért nyújtjuk át az Ön képviselőjének a követeléseinket tartalmazó dokumentumot, megerősítve az 5250 tiltakozó aláírást.
     1. Követeljük, hogy Dorogra ne hozzanak garéi típusú hulladékot! Amennyiben ezt megteszik, kénytelenek vagyunk 24 órás napi ügyelettel azt megakadályozni, hogy a Garéból jövő teherjármű rakományát az Égetőmű telepére bevigyék.
     2. Felszólítjuk az üzem tulajdonosát és műszaki vezetőjét, hogy tartsák be a mindenkori magyar környezetvédelmi jogszabályokat!
     3. Követeljük, hogy a környezeti károkat okozó salaklera- kókat számolják fel, és végleg mondjanak le arról, hogy a tervbe vett további salaklerakókat megépítsék.
     4. Követeljük, hogy a terület-felhasználási engedély 3. pont- jában rögzítetteknek megfelelően az érintett lakóterületek levegőjében ugyanazon anyagok koncentrációját saját költsé- gükre mérjék, amelyeket a kéményből távozó füstgázban kötele- ző mérniük.
     5. Követeljük, hogy a környező települések által megbízott szakértő üzemüket ellenőrző tevékenységét biztosítsák!
     Ezen petíciót nem csupán Dorog, Esztergom városok, illetve a környező települések - Tokodaltáró, Leányvár, Csolnok, Kesztölc és Piliscsév - lakóinak egészséges környezethez való jogának érvényesítése érdekében nyújtjuk át, hanem az országos környezetvédelmi érdekek is ezt követelik.
     Felszólítjuk mint tulajdonost, hogy érdekeinket vegye figyelembe és követeléseinket azonnal teljesítse!
     A demonstráció résztvevői nevében a szervezők:
     Dorog, 1998. február 20.
     Dr. Dávid Anna sk. Kövecs Károly sk.
     Dorogi Környezetvédelmi Egyesület
     Varga János sk. Tokodaltáró alpolgármestere"

K. G. áll a mikrofonnál, kérdezi, mit tett a dorogi önkormányzat és a hivatal a lakosság érdekében? A jegyzői válasz: az eljárás nem önkormányzati hatáskör. A polgármester sietve hozzáteszi: az 5200 aláírást már "felhasználta" a testület, amikor a salak- lerakó építése ellen állást foglalt. K. G. aggodalmai fokozatosan válnak közérthetővé, mert óvatosan, mégis érthetően akar fogal- mazni: ezzel a 3000 tonna veszélyes hulladékkal nem könnyű bánni, ezt a kísérleti égetésnél már tapasztaltuk. Mi a biztosíték arra, hogy ez nem okoz majd környezetszennyezést, és hogy az égető betart minden olyan szabályt, ami neki kellemetlen, és nem követi azt a gyakorlatot, mint amilyen a korábbi volt például a vasútállomáson szabálytalanul tárolt 1500 tonna veszélyes hulla- dék esetében? (A szabálytalan tárolásért súlyos büntetést szabtak ki elsőfokon az égetőműre, a megfellebbezett döntés másodfokú tárgyalásán is pert veszített az égetőmű, bár büntetését csökken- tették - a szerző.) Mi a biztosíték arra, hogy ezután a gazdasági érdekeket nem helyezik a környezetvédelmieknek elébe? Bizo- nyos "veszélytelenebb" anyagoknál ezt megtette már az égető, ezért most többszörös biztosítékra van szükség, mert nyugodtan szeretne aludni a három gyermekével a városban. S mindezt nem azért mondja el, mert már elment az égetőműből, hanem mert az elvesztegetett bizalmat vissza kellene adni az embereknek.
     A polgármester érzi úgy, hogy reagálnia kell, újra hangoztatva a többféle kontroll jelentőségét, ami majd a bizalmatlanságot eloszlatja. Az igazgatónő ehhez már hozzáteszi: az égetőműbe hetente egyszer kap belépőt az önkormányzat szakértője, mostanában kéthetente az egyesületé. (Arról, hogy a kritikus időkben be sem léphetett az utóbbi, nem esik szó - a szerző. )

A parkolóban még beszél valaki, közben papírfecni eső hull. Az égetőmű százával terjeszti kétoldalas szórólapját, ezt tépkedik nagy kedvvel a tüntetők. Az A/4-es lap egyik oldalán a személy- telen Dorogi Hulladékégető Kft. nyilatkozik - ismételten - alkalmasságáról, a határértékek szigorú betartásáról, a veszély- telen működésről és az 1993 óta végzett nagyarányú fejlesz- tésekről. A hiteltelenség jele-e a tépéscsinálás?

Kökény Imre közismert személyisége a városnak. Az égetőmű építése során is ellenezte már a kijelölt helyet, ahonnan a leginkább szennyezheti a mű a város levegőjét. Maga is részese volt egy aláírásgyűjtési akciónak a "hőskorban". Dr. Dávid Anna polgármestersége idején (1990-94) jórészt ő volt a környezet- védelmi egyesület elnöke. Azóta gyakorlatilag nem vesz részt az egyesületi életben. Ha valahol szavát hallatja, mindig átfogó képet rajzol, logikai rendet teremt mondandójában. Most is tényeket sorol: 1985-ben a hatóság a terület-felhasználási engedélyt a három magyar gyógyszergyár és Komárom-Eszter- gom megye veszélyes hulladékainak elégetésére adta ki. Bűnös döntésnek tartja, hogy 1991-ben az akkori önkormányzat felelőtlenül felszabadította ezt a korlátozást. Megkezdődött az egész ország területéről a beszállítás, mit sem törődve az összetétellel. 1993 szeptemberében az akkori önkormányzat vezetője (dr. Dávid Anna, korábbi és mai környezetvédelmi egyesületi elnök) lehetővé tette, hogy Garéból a veszélyes hulladékot Dorogra hozhassák...

A parkolóban osztogatott, széttépett szórólapok másik oldalán fénymásolt levelet idéz a történeti hitelre apelláló szándék. A polgármester pecsétjével, a város címerével megjelölt levél az akkori szalántai polgármesternek (Garé tőszomszédjának) íratott:

"Polgármesteri Hivatal
Standovár Miklós (áthúzva, Mihály-ra javítva kézírással - a szerző) úr! Szalánta
     Hunyadi u. 63.
     (A levél jobb oldala feltűnően üres, valószínűleg "kitakarták" az ott szereplő adatokat tárgy, melléklet, előadó stb. helye hófe- héren érintetlen - a szerző.)
Tisztelt Standovár úr!
Elnézést (sic!) kérem, hogy csak megkésve reagálok 1993. júliusi levelére, de szükségesnek látszott, hogy konzultáljak a Dorogi Égetőmű Igazgató Asszonyával. (A jelenlegi igazgatónővel nem azonos személy - a szerző.)
     Úgy ítéljük meg, hogy egy szigorúan szabályozott menetrend szerint - amelyre az előírt emissziós határértékek tartása miatt van szükség - a garéi magas halogéntartalmú hulladék elégethető.
Amennyiben Polgármester úr a fentieket figyelembe véve szükségesnek gondol egy dorogi látogatást, szívesen fogadjuk (javasolt időpont: 1993. október utolsó hete) és természetesen az égetőműbe való ellátogatását is megszervezem.
     Tisztelt Polgármester úr!
     Úgy gondolom, környezetünk javítása mindnyájunk feladata, és amennyiben én tudok, segítek önnek, készséggel állok rendelkezésére.
     Dorog, 1993. szeptember 7.
     Üdvözlettel: aláírás
     l: dr. Dávid Anna :l"

Senkit sem foglalkoztat a kérdés: miért és milyen előzményekkel történt ez a levélváltás? S volt-e folytatás? Egyezség? (Nem volt - a szerző.) Dr. Dávid Anna sem felelt még sehol a kérdésre a nyilvánosság előtt. (Kevésbé lényeges kérdés: az ellenoldal ho- gyan tett szert a levélmásolatra éppen most?) Talán nem is min- den dorogi tudja: Szalánta az élharcosa ma is a garéi tervezett égetőmű meghiúsításának. Csak folytatódik a tépéscsinálás... Köz- ben már oszladozik a tömeg. Egy árokba ejtett transzpa- rens miatt Kövecs Károly még a távozók után kiált: - Őrizzétek meg, szerintem hamarosan újra szükség lesz rájuk!

Kökény Imre a tények közé most már érzelmeket is csepegtet: - Sok hatóság foglalkozott a garéi hulladékkal anélkül, hogy igazán tudták volna, mit szabad és mit nem. Sosem törődtek azzal, milyen károsan érinti mindez a lakosságot. Pedig az égetőmű köztudottan azért került Dorogra, mert a szakértők szerint itt keletkezett a legtöbb szennyvíziszap, a mozgatása pedig nehézségekbe ütközött. A garéi nem ütközik nehézségekbe? Arról is határozat volt: vasúton fogják szállítani a veszélyes hulladékot a lakosság és az utak károsítása nélkül. Ez sem igaz! Az 1990-es évek elején a szennyvíziszapot nem is égették el a Kőbányai Gyógyszerárugyárból (helyesen: Richter Gedeon Rt. - a szerző), mert a beruházó drágának tartotta az égetést. Összekeverték az erőműi pernyével, és kihordták egy zagyte- metőbe a város mellé, nem is dorogi területre, szennyezték közben a főutat, a Mária utcát iskoláival, óvodájával együtt. A salaklerakóról az akkori dokumentum 9. pontja azt mondta, hogy megtelte után ki kell üríteni és tartalmát el kell szállítani végleges lerakóhelyre. Az is le van írva, hogy az l. számú lerakó nem felel meg a környezetvédelmi előírásoknak, szigetelése nem megfelelő. (Építésekor garantálták műszaki hibátlanságát. Most emberi mulasztásra hivatkozva sajnálkoznak - a szerző.) Nem a 4. számú lerakó építése a feladat, hanem az l. kiürítése és a helyén a műszaki feltétel megteremtése. (Kötelezvény már van rá, újabb haladékkal, tényleges munka nélkül - a szerző.) Ha ez a 2. és 3. lerakónál is megtörténne, a hármas forgóban minden megoldható lenne, amennyiben ehhez a hatóság is hozzájárul. Van egy dokumentum a birtokában arról is - s ez ott van a polgármesteri hivatalban is -, magas szintű tudományos körökből származik a szakvélemény, hogy Dorog 30 km-es körzetében veszélyes hulladékot lerakni nem szabad a talaj vízáteresztő képessége, a vízbázis közelsége és az agyagréteg vékonysága miatt. A hatóság ezekkel az ütőkártyákkal mindent kivédhetne a lakosság érdekeit szolgálva. Az emberek szeretnének itt élni, és nem elköltözni családostól, mert sok kisgyereknek ezt tanácsolják a betegsége miatt. Megbocsájthatatlan mindez a környék településeivel szemben is! Az önkormányzatnak igenis a sarkára kell állnia, jó határozatot hozva. Ne Budapesten, ne Garéban döntsenek arról, mit égetnek el Dorogon! Azt is halljuk gyakran, hogy magas a dioxintartalom, a mérések tisztasága pedig megkérdőjelezhető. 1993-ig nem is mértek dioxint! A Richter vezetése sajtóközleményben kért elnézést a biofáklya műszaki karbantartása miatt keletkezett bűzért a lakosságtól. Ezt a fáklyát annak idején ideiglenes megoldásként vezették be, amelyet az égetéssel meg fognak szüntetni. Azóta sem kötötték be az égetőbe a bűzös gázokat. Ki a felelős hát Dorogért, az itt lakó szerencsétlen emberekért?
     Haller Zoltán országgyűlési képviselő elérkezettnek látja az időt a megszólalásra. Ő úgy tapasztalja, a por és a gyógyszergyári zagykeverék nagyobb gond a térségben, mint Garé. Valamivel később Esztergomot veszélyeztetettebb városnak mondja Dorognál. Azt is elintézhetőnek véli egy tévényilatkozattal, hogy az égető meggyőzze a lakosságot ártalmatlanságáról. Párbeszéde az égető igazgatónőjével az előzőek sulykolásába megy át. Dorog polgármestere közbeveti: volt konfliktus a zsákos porleválasztó megoldatlan ügye miatt 1996-ban, még a felfüggesztés veszélye is fenyegette az égetőművet. Azóta Dorog kikerült a "piszkos 12" listájáról. Haller úr dr. Dávid Anna szervező munkáját a tüntetésen hiteltelennek nevezi, még ha netán állításainak igazát nem is lehet megkérdőjelezni. Dorog polgármestere gálánsan kitér a hivatalban őrzött (de immár közrebocsátott 1993-as) levéldokumentum minősítése elől. Tréfával üti el a célzás élét: a helyzet azt bizonyítja, hogy egy polgármesterből is lehet jó környezetvédő. Ő is ebben reménykedik... S ismétlődnek a már idézett nyilatkozatok biztonságról, fejlesztésekről, bár a folyamat nem megfordítható: a gazdaság előbb termelje meg a pénzügyi feltételeit annak, hogy aztán a környezetet tehermentesíteni lehessen! Előbb gazdasági erőt kell létrehozni, aztán a hatásokat csökkenteni... B. V. Esztergom-kertvárosból nem ilyen szemmel látja a fórum tanulságait. Ennek a fórumnak nem ennyi ember előtt kellene magyaráznia a bizonyítványát, mondja, hanem ki kellett volna menni az ezrek elé, mert ott van a lakosság. Ő úgy látja, porhintés folyik, mint az aláírásgyűjtés után is. Pedig tudomásul kellene végre venni: se Dorog, se a vonzáskörzet nem kéri a garéi ganéjt. Normális közegben, nem orrfacsaró bűzben szeretnének itt élni az emberek. Lehet mondogatni, hogy profit, meg munkahely, de ez a halottakon nem segít majd. Egyre kevesebb az erdő, a levegő. Nem kérik az emberek a garéi égetést!
     R. J. gusztustalannak nevezi az országgyűlési képviselő Dávid Annát hátbatámadó véleményét. Haller Zoltán riposztja már az űrbe vész: - Ha megváltozik a véleményem, be szoktam vallani, de az ellenkező mozgalom élére ritkán szoktam állni, ez az ars poeticám.
     Dr. Tittmann polgármester még összegez: természetesen nagyon fontos a lakosság véleménye. Az 5000 (sic!) aláírás is fontos volt...
     Egy héttel később képviselő-testületi ülésen mégis nagy vita kavarodik, amikor a "zöld" oldal - Kövecs képviselő javaslatának védelmében - erkölcsi kötelességnek nevezi a lakosság véleményének határozatban történő testületi kifejezését. Hetekkel Tokodaltáró után, a bizalmatlanság változatlan légkörében. A képviselők végül megszavazzák a tiltakozást.
     Érződik, éleződik is a konfliktus, nem engedték ki a gőzt a szelepek. A szakma változatlan magabiztossággal hengerel. A Közbeszerzési Döntőbizottság elutasítja - ugyancsak február 20-i dátummal, de csak 27-én faxolva a jogorvoslati kérelmet. Március 6-án azonban még mindig nincs aláírt szerződés. A civil társadalom, élén a környezetvédelmi egyesülettel, bírósághoz fordul. Bizalmatlanságát, sokszori becsapottságát tudja-e kezelni a jog? Van-e hitele a félelemnek a statisztikai mutatókkal, a matematikai számításokkal szemben? És lesz-e bátorság, civil kurázsi az ígéret beváltásához: 24 órás napi ügyelettel megakadályozni egy veszélyes üzembe a garéi hulladék beszállítását? És a ki tudja hányszor elsorolt érvek (Kökény Imrétől az egyesületi szakértőkig, a város által felkért szakértők jelentéséig) miért nem tudnak összegeződni, erős igazsággá válni? Ennyire gyenge lábon állnak? És a többi, potenciális veszélyforrásra mikor jut elegendő figyelem is, erő is? És kinek a dolga, hogy jusson? Önkéntes, folytonosan szakértői díjakra pályázó egyesületi megszállottaknak? Akiknek egyetlen igazát nem sikerült még jogerőre emelni.
     Vagy mégis az égetőművet éri egyre igazságtalanabb támadások özöne? S netán újra meg kell ismételniük képviselő-testületi ülésen a meglepő kérést: védje meg őket a testület a civilek támadásaitól?
     S egyáltalán: megtudhatják-e egyszer majd a dorogiak, hogy francia (tulajdonosi) földről hogyan fest az ő kis szélmalomharcuk?
     A helyi lap - Közhírré tétetik Dorogon - március közepén "Elvonul Dorog fölül a garéi felhő" alcímmel tudósítást közöl egy új technológiáról, amely ártalmatlanítja a veszélyes hulladékokat, sőt "újrahasznosításra alkalmas anyagok nyerhetők általa" - nyilatkozza a város polgármestere. Azt sem rejti véka alá, hogy "összefogtak a Baranya megyei MSZP-s képviselő- csoporttal" a siker érdekében. (A nyilatkozat a megyei és a regionális pártorgánumokban is elhangzik.) Nem telik el egy hét, a 24 Óra megyei napilap közleményben adja tudtul: áprilisban megkezdődik a garéi hulladék égetése Dorogon.