Minden nap veszélynek adom ki magamat.

Amikor ilyen mondattal indult el egy napom, amikor ilyesmi kezdi velem kétségtelenül egyedi és egyszeri történetét, akkor rendszerint maradandót álmodtam.

Álltam az ajtóban, a felkelőben levő tavaszi nap fénye nemcsak körülfogott, hanem át is járt, miközben én háromszor egymás után kilőttem egy pisztoly teljes tárát a levegőbe. Inkább az unalom, semmint a sietség jelezné pontosabban a jelenet hangulatát.

Az ajtófélfának támaszkodtam, a pisztoly - egy nagy méretű Colt, olyan színű, mint vasból öntött krisztusszobrok sokat csókolt lábujja forgalmas városok templomaiban - még füstölgött, amikor lassan leengedtem a kezemet a lövések után. Enyhén oldalt billentettem a fejemet, s az ég felé néztem, az unalom fészkének irányába, oda, ahová az imént a golyókat küldözgettem. Nem kellett sokáig várnom, hogy történjen valami.

Egy fekete nagykabát kezdett a látómezőmbe lassacskán hintázva belehullani. A lágy fények kiemelték, határozottá - mondhatni; erőszakosan létezővé - tették; egy átlőtt és szétvetett szárnyú holló hullott lefelé, lassított felvételen. Körkörösen ereszkedett, én közben mozdulatlan maradtam, mint egy rögzített kamera, s így ez a holló hamarosan eltávozott a képkivágásom alsó szélének közepe táján.
     Néhány üres kocka: ezek jöttek a látszólagos eseménytelenség képviseletében utána. Majd egy szintén körkörösen ereszkedő, hintázó mozgással hulldogáló férfi tűnt fel, akinek meztelen teste a megtévesztésig hasonlított egy megpucolt baromfi testére. Lőpornyomok a még perzseletlen bőrön. A körülményekhez képest enyhe felháborodás a hangjában:
     - Látod mit csináltál?
     - Te meg mit röpködsz itt figyelmeztetés nélkül?
     - Engem lényegében nem érdekel a dolog. Viszont jó lenne, ha sok nőt temetnének mellém.
     - Egyik nő mindig jobb, mint a másik.
     - Rajtad érezni, hogy még ma sem vagy egyenjogú.
     - Én egy klón vagyok, elméletileg rengeteg öröklött tulajdonságnak a birtokosa. Régivágású tulajdonságok sokaságának hordozója és használója. Felmenők alkalmazója.
     Aztán a meztelen férfi - anélkül, hogy püspökfalatján kívül bármilyen használható képet hagyott volna emlékezetemben a testéről - eltűnt a kabát nyomában. Távozásával egy időben a hangja is fokozatosan elhalványodott az enyémmel együtt.

Behátráltam a konyhába, és a pisztolyt a hűtőszekrénybe tettem. Kicseréltem egy fagyasztott mondatra: - Nekem könnyű, én a csodával vagyok határos.