Lovacska
 

Nehéz istenek kapaszkodtak a hátamra, hogy hurcolásszam őket egy kicsit, mert ez a gyerekkorukra emlékezteti mindüket.
     Hurcolásszam őket, mindegy merre, csak menjünk, baktassunk körbe-körbe, nem énekelnek, nem sürgetnek, s nem lesznek nehezebbek közben, ezt megígérik.
     Egy őszi strandon történt mindez, repdeső levelek, a nyár padjai, és a vizet felidézni igyekvő medence környékén.
     Vonakodva bár, de járkálni kezdtem velük az utakon, a visszavonulóban lévő füvön, csupaszodó bokrok között a strand kerítésén belül maradva mindvégig.
     Találtam egy színes strandlabdát. Ez volt az első kívánságom, amit teljesítettek a nehéz istenek, és egyben az utolsó is.
     Nem kívántam mást. Egy felfújt, nagy strandlabdát találni a bezárt és üres őszi strandon, ezen a harcmezőn, ahol elesett a szerelem és az örökkévalóság.
     Ebben a labdában múlt el az esztendő egyetlen nyara, és az istenek dicsősége.