|
1995. április nyolcadikán, a koradélutáni, foszlékony órákban lassan gu-
rultam gépkocsimmal a városközpont felé.
A Tartsay (Tarcsai)
Vilmos és
a Brassai Sámuel (Brassay?) kereszteződésében
lefékeztem, s
már-már
megállva, a közúti közlekedés szabályai
szellemében, korrekt módon
"megadtam a jobbkézszabályt". A Tartsay (Tarcsay?) egyirányú utcájába a környéken ismeretlen - vagy gyorsan haladó - autós számára alig észrevehetőn torkollik be a Brassai (Brassay?), amelyből
régebben nem lehetett kikanyarodni.
(Forgalmi rend változás - ne
vezessünk beidegződéseink szerint!) A kis mellékutcácskákból ezúttal nem érkezett senki és semmi, ezért gázt adtam és elhajtottam a helyszín-
ről. Csak később, célomhoz érkezvén
- kietlen külvárosi, lerobbant
negyedben pillanthattam körbe - döbbentem ráésrettentemmeg:azál- talamolykonkrétanésvalószerűen"megadott jobbkéz szabály" - akár is-
mételten, szabadon felhasználhatón -
a helyszínen maradt, vagy
szertefoszlott, elle-
begett a sarok tágasnak korántsem nevezhető
közegében? Vagy azóta
is magam-
mal hurcolom? A kérdésre nem találván
választ azonnal eltökéltem,
hogy ezt a
kereszteződést a jövőben messze, nagy
ívben elkerülöm.
Elhatározásomat ter-
mészetesen és szerencsére gyorsan elmosta
a feledés, így ismét
szabadon fu-
rikázhatok a városban,deazótaisszorongvaböngészem
a baleseti
jelentéseket:
az ismert utcanevek (Tartsay, Tarcsai,
Tarcsay,Brassai, Brassay)
felbukkanásától
való fenyegetés, félelem most már végérvényesen
elkísér útjaimon. |