Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1998. 1.sz.
TSÚSZÓ SÁNDOR*
 
Vég és rendelet
 
Rámtaláltak már a lárvák, e húsba és vérbe
mennyei kulccsal zárt szeretők.
Még földi földidergés ez, de bőrömön már
a befejezett élet csontujjú hírnöke kopog,
hervadt virág-hárembe hív, nem ad időt,
hogy néhány kisebb tartozást még kifizessek.
Lábujjhegyét lassan vállamra teszi a homály.
Jön a tus-óceán, betakar.
Kidőlt fa minden, ami fáj.
A közönség felállva tapsol, pedig sose látott.
Jegyemet megváltottam mostan, nem úgy a világot.
Uram! Legyen a sárban egy szelet fehér kenyér,
legyen a sötétből kimart óceánon csónak.
Legyen fényesség a földön az ittmaradóknak!
Legyen hitük, s mert nem kevés:
tegye őket jobbá a szenvedés!
És legyen bocsánat minden megátalkodottnak,
ha féregként eléd hull, s így suttog holnap:
Te vagy az Úr mindenek felett!
A születés és halál - kérdés és felelet,
botor botorkálás a Sors folyosóin,
gyáván megtéve azt, amit lehet.
Feloszlatom magam, a gyűlés véget ért.
Atomok, molekulák - békével menjetek!
A halál röntgenképe őrzi meg utolsó nevetésemet.
 

(1940)
 

* A verseket közreadja: Z. Németh István