A magyar értelmiség igen régi és mindinkább érthetetlen, mert stratégiai hibák okozójává váló mulasztása, hogy kevéssé érdeklődik a szomszédos népek történelme és kultúrája, hagyományvilága és mentalitása iránt. Így a román történelem és mentalitás iránt, amely igen nagy mértékben befolyásolta a magyarság huszadik századi történetét. A több alkalommal, így 1918-1919-ben, 1940-ben és 1944-1945-ben is rendkívül éles magyar-román konfliktusokat a magyar politizáló értelmiség és a közvéleményt alakító fórumok nem voltak képesek igazán megérteni, minthogy igen keveset tudtak a román történelemről és a román politikai kultúráról, és ezek megértésére nem is törekedtek igazán, annak ellenére, hogy az első világháború előtt például Ady Endre és Jancsó Benedek, a két világháború között pedig Németh László nem győzte hangsúlyozni a románság tanulmányozásának fontosságát. Mindazonáltal létezik egy hazai tudományos jellegű "romanológia", amely következetesen hívta fel a figyelmet a román történelem és a magyar-román múlt kutatásának fontos tanulságaira. Korábban Jancsó Benedek, később Makkai László, Gáldi László, I. Tóth Zoltán és Köpeczi Béla, újabban pedig Borsi Kálmán Béla és Miskolczy Ambrus tartozik ennek a tudományos területnek az igen eredményes művelői közé. 
     Nemcsak a három-, majd az egykötetes Erdély története című nagy összefoglalásba írott fejezetei (főként Erdély 19. századi történetéről) igazolják ezt, hanem azok a tanulmányai és könyvei is, amelyek az alapkutatásokban nélkülözhetetlen széleskörű levéltári munkával és biztos forráskritikai érzékkel világították meg a román nemzeti eszme, a román nemzeti ideológia történetét. Mindenekelőtt Eszmék és téveszmék címmel 1994-ben közreadott tanulmánykötetét és Lélek és titok című ugyancsak 1994-ben megjelentetett kismonográfiáját kell említenem, ez utóbbi Lucian Blaga mitikus történelemszemléletét mutatja be. Ennek a két munkájának a tanulságai, illetve a Blaga-kismonográfia szövege épült be az összefoglaló jellegű Amikor a mítosz születik című értekezésbe, amely a szerző akadémiai doktori disszertációjaként került megvitatásra. Ez az értekezés a nevezetes Mioriţa ballada recepciójának és kommentálásának tükrében mutatja be százötven esztendő román eszmetörténetét és nemzeti ideológia-történetét, ahogy a szerző mondja: "a romantikus nacionalizmustól napjainkig", mondhatnám én: "a romantikus nacionalizmus újabb felvirágzá- sáig". 
     A Mioriţa balladának, Miskolczy Ambrus értekezése is ezt bizonyítja, méghozzá imponálóan nagy filológiai apparátussal, a román nemzeti ideológia történetében és a nemzeti identitás kialakítása körül folytatott szellemi küzdelmekben szinte központi szerep jutott. A ballada történetét és elterjedését kutató Adrian Fochi szerint a szövegnek mintegy másfélezer változata ismert, és felfedezése, illetve első lejegyezése óta, amely Alecu Russo, illetve a balladát 1850-ben a Bucovina című folyóiratban közreadó Vasile Alecsandri nevéhez fűződik, a ballada valóban a román nemzeti önismeret és önazonosság egyik legfontosabb forrásává és alakítójává vált. Szövege, ahogy Miskolczy Ambrus igen helyesen megjegyzi, valósággal szakralizálódott, sokkal inkább mint a többször is megváltoztatott, átírt és felcserélt nemzeti himnusz(ok) szövege. 
     A pásztorról, akit puszta irigység miatt megölnek társai, és a báránykáról, aki gazdáját figyelmezteti, valamint az erőszakos halálról született ballada több vonatkozásban is a román eszme- történet középpontjába került, értelmezésének és szüntelen átértelmezésének igen nagy hagyománya van. Méghozzá, amint ez az értekezésből is kitetszik, ez a hagyomány két értelmezési horizonton is elhelyezkedik: egy politikai és egy tudományos horizonton. A politikai értelmezési horizont a lehető legellen- tétesebb pólusok között helyezkedik el: a Mioriţát egyaránt igénybe vette saját eszmerendszerének történelmi legitimizálására a szélsőjobboldal és a szélsőbaloldal, a vasgárdista mozgalom és a Ceauseşcu-féle korszak nacionálbolsevizmusa, illetve mindazok a román politikai irányzatok, amelyek a kettő között helyezked- tek el, érintkezve az egyikkel vagy a másikkal, vagy éppen mindkettővel. Miskolczy Ambrus értekezése igen gazdagon és meggyőzően elemzi a bárányka-ballada politikai és történelem- bölcseleti értelmezéseit, az egyes értelmezési típusokat. A politikai és a történelemfilozófiai értelmezés természetesen összefüggött egymással, minthogy a román politikai kultúrában, hasonlóan más kelet- és dél-kelet-európai politikai kultúrákhoz, a történelembölcseletnek közvetlenül ideológiai szerepe és feladata volt, és ezért mindig az aktuális politikát támasztotta alá! 
     A Mioriţa eredetileg a román nép hagyományos, az értelmezők meghatározása szerint egy egész évezreden át tartó történelmi passzivitásának balladisztikus metaforájaként kapott szerepet, és arra utalt, hogy a román ember, mint a természet közelében élő szubjektum és a román nép, mint a természet világában mélyen beágyazott kollektivitás, mindig beletörődő nyugalommal, passzivitással és védekezni sem kívánó önfeladással fogadta történelmi sorsának változásait: az idegen hódítókat, a rátelepülő birodalmakat, a nemzeti lét drámai megpróbáltatásait. Ez a természeti nyugalom és történelmi passzivitás sokak szerint a nemzeti jellem legfontosabb tulajdonsága, és ez a román nemzeti karakterológia általában vulgarizált formában nagy szerepet kapott mind az 1989 előtti, mind az 1989 utáni román politikai propagandában. 
     Ugyanakkor volt a Mioriţa-értelmezéseknek egy kevésbé békés és szelíd változata is, és ez az ugyancsak hagyományos román sérelemérzetre, történelmi frusztrációkra és idegengyűlöletre utalt. Erről: az idegenekkel, a mássággal szemben érzett intoleranciáról a román gondolkodók keveset beszélnek, a román történelem külső tanulmányozói és értelmezői annál többet, s megfigyeléseiket eléggé jól igazolja a román jogtörténet, a román társadalomtörténet vagy éppen a román mentalitástörténet kutatása. Mint az értekezés írója kimutatja, a Mioriţa aktuálpolitikai és idegengyűlölő értelmezése is igen gyorsan bekövetkezett: midőn A. C. Rosetti a ballada szövegét a francia romantikus történetíró, Michelet számára lefordította, hogy mint a román nép lelkületének és történelmi sorsának leghűbb lenyomatát mutassa be, megváltoztatta a szöveget, és a három pásztor származását és táji illetőségét jelölő fogalmakat megváltoztatva a "magyarországi" helyett "magyart", a "vranceai" helyett "vranceai székelyt" használt. Ezzel, mint- hogy a balladában rögzített történet értelmében e két pásztor gyilkolja meg a bárányka gazdáját, a balladát az örök román- magyar szembenállás és a magyar kíméletlenség jelképévé tette. Rosetti kifejezetten aktuálpolitikai célokat követett, az eredetileg magyarbarát történetírót kívánta befolyásolni, nem is eredmény- telenül, minthogy Michelet valószínűleg ennek következtében adta fel azt a tervét, hogy a magyar szabadságharc legendáját elhelyezze Észak demokratikus legendái című művében a román, a lengyel és az orosz történelem egy-egy jelképes és mitikus eseményének megörökítése mellett. 
     A bárányka-ballada másik értelmezési horizontja is igen tágas: ennek a szaktudományosság és a történelemfilozófia, sőt az ontológia jelölik ki a szélső pólusait. A Mioriţának igen nagy tudományos szakirodalma van, minthogy a folklór- és irodalomtudomány, valamint a szociológia művelői rendre értelmezték vagy átértelmezték a nevezetes balladát, és mint Miskolczy Ambrus hatalmas filológiai apparátussal bemutatja, szinte alig volt a román tudományos életnek olyan nagy egyénisége, aki ilyen értelmezési kísérletbe ne fogott volna. Az értekezés is sorra mutatja be a folklorista Ion Diaconu, az irodalomtörténet-író Sextil Puscariu, a szociológus Henri H. Stahl és még igen sok tudós egyéniség kutatásait és értelmezéseit. Ezek az értelmezések mára egész könyvtárat töltenek meg, és a román nemzeti ideológia valamennyi változatát magukba foglalják. 
     A Mioriţa-értelmezések legfontosabb területe mindenképpen a történetbölcselet, a nemzetkarakterológia és a filozófia körébe tartozik. A román bölcseleti irodalom éppen a ballada értelme- zése nyomán fogalmazta meg azokat a tételeket, amelyek a román történelem értelmét, a román nemzeti identitás és mentalitás karakterét voltak hivatva kinyilvánítani. A huszadik században három olyan jelentős román filozófus is volt, aki a bárányka-balladában kereste a román lelkiség, sőt az egyetemes emberi létélmények ontológiai magyarázatát. Lucian Blagára, Emil Cioránra és Mircea Eliadera gondolok, mindhármuk filozófiai eszméit igen alaposan és invenciózusan mutatja be és elemzi az értekezés, és ehhez még hozzávehetjük az 1990 utáni román szellemi életben igen nagy tekintélynek örvendő Constantin Noica bölcseleti törekvéseinek elemzését. A három román bölcselő egymástól eltérő utakat követett, hiszen Blaga éppen a ballada nyomán dolgozta ki azt a mitikus elméletét: a "mioritikus tér" fogalmát, amellyel a román nemzeti karakter és történelem magyarázatát kívánta megadni, Ciorán a kezdetben elutasította Blaga gondolatait, később elfogadta azokat, Eliade pedig általánosabb antropológiai és ontológiai távlatokban helyezte el a ballada üzenetét, ezzel mintegy az egyetemes mítosztörténetben is elhelyezte a Mioriţát. Miskolczy Ambrus most minderről igen alaposan és részletesen beszél, fejtegetései révén a román eszme- és gondolkodástörténet másfél évszázados menete bontakozik ki az olvasó szeme előtt. 
     Miskolczy Ambrus tanulmányai és az őket összefoglaló értekezés mindenekelőtt eszmetörténeti jellegűek, és ennek a vállalkozásnak a keretében igen alaposan és körültekintően dolgozza fel a román nemzeti identitással és ideológiával összefüggő kérdéseket. A történész kritikai feldolgozást ad, ugyanakkor nem rejti véka alá megbecsülését a román szellemi élet nagy teljesítményei iránt. Számunkra, magyarok számára igazából elgondolkoztató, hogy a román bölcseleti gondolkodás és nemzeti önkifejezés olyan jelentékeny képviselői, mint Blaga, Cioran és Eliade milyen szervesen beépültek az európai gondol- kodás történetébe, miközben a magyar gondolkodás- történet olyan kiválóságai, mint Babits, Németh László, Hamvas Béla és Bibó István szinte kívül maradtak az európai gondolkodás- történeten. Lehet, annak következtében, hogy műveik világnyelveken alig hozzáférhetők, lehet, amiatt, mert ők nem éltek emigrációban, illetve nem kötődtek szorosan valamilyen nagy nyugati kultúrához, mint Cioran és Eliade a franciához és Blaga a némethez. Miskolczy Ambrus eszmetörténeti fejtegetései mindenesetre megfelelő magyarázatot adnak arra, hogy a román bölcselők milyen módon kaptak ilyen kimagasló európai szerepet és általános nyugati recepciót. Az eszmetörténeti vizsgálódások mellett ugyanakkor számos más kérdésre is igen részletesen válaszol: így a román és francia kulturális kapcsolatok 19. és 20. századi alakulásáról ugyanolyan részletes és meggyőző képet rajzol, mint az 1848-as és 48 utáni közép-európai konföderációs tervek kialakulásáról, az ezzel kapcsolatos magyar-román tárgyalásokról. 
     Elemző képet ad a Mioriţa ballada magyar recepciójáról is, részletesen elemezve Moldován Gergely, Iosif Vulcan, Kádár Imre, Komjáthy István, Illyés Gyula, Kiss Jenő és a magyarul és románul egyaránt anyanyelvi szinten beszélő, író, Gelu Pateanu műfordításait. Úgy tetszik azonban, megfeledkezett Erdélyi József 1930-ban keltezett Mioriţa-tolmácsolásáról, amely talán két szempontból is érdekes lehet. Egyrészt a költő személye következtében, hiszen Erdélyi maga is félig román származású volt, eredeti neve Ardelán, és költészetében több nyoma is van a román népballadák és kolindák hatásának. Másrészt Erdélyi tolmácsolása: A bárány nem nevezi meg, azaz nem ülteti át magyarra a három pásztor geográfiai hovatartozását, nála tehát nem szerepel sem a "moldvai", sem a "magyarországi" ("erdélyi"), sem a "vranceai" megjelölés, csupán "három juhász". Mintha a magyar költő a szöveg eme "denacionalizá- lásával" kívánta volna kiemelni a ballada egyetemes jelentését, hangsúlyozni azt, hogy a mitikus történet általában az emberi sorsra vonatkozik. Mindenesetre a Mioriţa magyar recepciója is érdekes kérdés, ezt egyszer egy folkloristának (és komparatista irodalomtörténésznek) kellene feldolgoznia.