Vajon miért hiszik azt, hogy van valami előrehúzó
történet, amikor ez az iránytalanság oly elég,
hogy nemes egyszerűséggel visszafordulok, s kasza-
bolni kezdek életköbmétereim legén, a gépen, az
énrám nagyobb távra, bár csak részlegesen
kiosztott lányra egynéhány karaktert, éppen így
nyelve vissza párányi lelkem jelenlétét; tehát
a billentyűzet domborzatára kérezkedik, változatos
tevehát, sokpúp formájában közelít, vagdosom,
emi el sem távolodott soha: ugyanar-
ra a süppedős útra ültet, magától mindig egyforma
pontokon elütő vonalon futtatja
szemeim vágását és ujjaim, amíg aztán nincs
mozgás tovább: előttem egy beállt, zöldszínű tó van.