|
a konyhán bajt kever egy ácsból lett szakács Hullanak a lébe lábak, lánymellek, kottafejek felszikráznak piszkos gyűjtózsinórok. A földi levesben földideregnek a meztelen holtak, földrengés-cirógatta sírokban döglabdáznak a nyirkos agyak. Én meg itt fönn nyavalygok a hétfőn, méhektől s darazsaktól megutált méz vagyok. Muskátli illatától részeg illemtanár. Vagy csak a világ nyikordul egyet, pörgésébe belefáradt. Vicsorog bennem egy öntudatlan állat: kínjait érzi, harapna. Nyakörvére mások nevét írták rossz tréfaként. Nem érhet meg gyümölcsként, még nyersen leszedik az orvlövészek. Vigyorog a szakács, lassan hatni kezd a méreg. A nyelv kék lesz, a fogsor fekete, a nyak erei vörösek az erőlködéstől, s szép lassan összegubancolódnak. |