Szükséges-e rögzíteni e rövid jegyzetekben azt, hogy Gál Sándor szlovákiai magyar költő? Megkülönböztető sajátosság-e az, hogy a költő szlovákiai? Ám rögtön adódik a következő kérdés: és az megkülönböztet-e, hogy a költő magyar? Idézzük gyakran Pilinszkyt, aki tiltakozott: ő nem katolikus költő, hanem költő és katolikus. Alkalmazva esetünkre: Gál Sándor költő és szlovákiai magyar. Tehát egy nem éppen fényes sorsú, kisebbségi helyzetű népcsoport tagja. De más-e kisebbségi magyarnak lenni, mint általában magyarnak, anyaországinak. Nem próbáltam ki, de tudom, hogy más. Hiába mondhatjuk tehát okkal azt, hogy a magyarság egészének nem volt fényes a sorsa az évszázadok során, hiába mondhatjuk azt is, hogy Európában "kisebbség" vagyunk ötszáz éve már, e kisebbségi helyzethez képest jelent további terheket a nemzetiségi lét. S az ilyen sorsú ember - ha művész - vagy úgy néz szembe létével, hogy magánügyének tekinti e vonatkozásokat, vagy úgy, hogy művészi témává, gonddá teszi azokat. Az előbbit etikailag, az utóbbit esztétikailag nehezebb vállalni. Ugyanis ha a művek nem vonatkoznak a kisebbségi léthelyzetre, akkor az értelmiségi ember kitért egy kiáltó feladat elől. Ha pedig felvállalja ezt a feladatot, akkor bravúrosan kénytelen egyensúlyozni, hogy elkerülje az agitatív művészet, a túlpolitizálódás manapság gyakran hangoztatott vádját. Gál Sándor ezen az utóbbi úton jár, mégpedig sikerrel.
     Még egy okát gondolom annak, hogy az alkotó szlovákiai illetőségét hangsú- lyozni szükséges. Valami érthetetlen fátum miatt ugyanis a régió magyar irodalmát a többiénél mostohábban kezeli irodalmi közvéleményünk. A Hét évszázad magyar verseinek legutóbbi, 1979-es kiadásában egyetlen egy ottani költő sem kapott helyet. Nemrég jelent meg a Hét évszázad magyar költői című, hatalmas terjedelmű gyűjtemény. Ebben már helyet kapott néhány szlovákiai magyar költő: két lezárt életmű egy-egy verssel (Győry Dezső, Forbáth Imre), és Tőzsér Árpád hét verssel. De más nem, Gál Sándor sem. Magyarázatot mást nem lehet erre találni, mint a tudat vakfoltját. Hiába a néhány évvel ezelőtti József Attila-díj, hiába tucatnyi versesköny? Még sincs hiába. Nem az alkotónak kell szégyenkeznie, ő teszi a dolgát.
     Igaz, miként néhány éve egyik versének címében megjelölte helyzetét: A létezés peremén él és alkot. Hajlamosak vagyunk arra, hogy élesen megkülönböztessük az életet és a létet, az előbbit inkább csak félig tudatosnak, az utóbbit az igazán tudatosnak tartva. Ennek alapján szokás beszélni az élet- vagy élményköltészetről és a létköltészetről, az utóbbit tartva a huszadik századhoz egyedül méltónak. Én úgy vélem ugyan, hogy minden mű méltó hozzánk, ha hiteles és esztétikailag megformált, de azt is gondolom, hogy az igazi teljesítmény azé a művészé, aki az életet és a létet összefüggő szervességében képes alkotásaiban szemléletessé varázsolni. Módszertanilag valahogy úgy, amiként ezt József Attila tette. Az a szint azóta is abszolút mérték sokak számára.
     Gál Sándor is közéjük tartozik. A versekben szinte semmi rokonság, hacsak nem a szemléletben, a poétikai elvekben. De hát ez a legtöbb és a legfontosabb. József Attila még utolsó költői szavaival is remélt, többek közt azt, hogy "kifinomul a kín". S fohászkodott:"szép jövőnk, nelégy ily sivár!" Az elképzelt jövő szép nem lett, de sivár igen. Pedig ígéretekben nem volt hiány. Az emberiségnek és a mind jobban atomizálódó egyes embernek ez az az egyszerre élet- és léthelyzete, amely a peremre száműzöttséggel fejezhető ki, amely mindegyre a fölöslegesség érzését és annak létfilozófiai tudatosítását gerjeszti és követeli meg.
     A huszadik században továbbra is általános volt a felvilágosodás óta jellemző történelemben, történetiségben gondolkodás. Felfokozottabbá vált a szép fejlődés- elv, ugyanakkor megjelent annak ellentettjeként a rossz állandóságának, a remény- elv értelmetlenségének tétele is. Az időélmény történetfilozófiai és ontológiai vonatkozásaival is meghatározó eleme Gál Sándor lírájának. A gondolkodó fő megéli és átgondolja mindkét elvet, s nem az egyik vagy a másik mellett horgonyoz le, hanem kibékíthetetlen disszonanciájuk vonzásainak és taszításainak körében formálja költői világát. Az Éden és a Golgota között - hirdette egy kötetcím 1984- ben, s azóta is ez a helyzet jellemző. Olyan állapot ez, amelynek dinamikája van, következetesképpen időbelisége is, ugyanakkor mégis a zártság, a kijelölt út határozza meg. Az Éden a kezdet,a Golgota a vég, az előbbi a boldogság, az utóbbi a halál, a feláldozódás szimbóluma, s az emberi történelem a kiűzetéssel kezdődik, de a Golgotával mégsem fejeződik be, mert ahhoz hozzárendelődik a reményelv is a feltámadással, a megváltással. Ezek elvek, mítoszok, legnagyobb szimbólumaink, de tudjuk, hogy valóságos életünk az anyagi védettség kisgyermekkori édenétől saját halálunkig terjed. Ezt tudjuk, minden más sejtés lehet legfeljebb. Egy új vers ezt így fejezi ki:"ott állsz a hívás igézetében /és nincs semmi bizonyosság / csak az örök várakozás töviskoronája" (Kortárs, 1997.1.)
     A disszonanciákkal telített élet- és léthelyzetben az egyén másként vágyakozhat a harmóniára, mint kiegyensúlyozottabb - vagy talán csak naivabb - korszakokban. Ezért nincs számára Éden, ezért nem akar tovább látni a Golgotánál. Azaz akarna, de nincsen rá módja. E bezárt világot többféleképpen fejezte már ki a modern líra. Mint a világszemléletben, úgy a költői szerep felfogásában és a poétikai eszközökben is a "között" állapota jellemzi Gál Sándor líráját. Objektivitás és személyesség metszéspontján áll, egyedül és többszázezredmagával, a jelen időmetszetében és "háromezer év lávalüktetésé"-ben. A hagyományosabb élményköltészettől messzire eltávolodott, mégis minden munkájának élményfedezete van. Az egyes vagy a többes szám első személyű megszólalás, a személytelenség, a szerepvers ugyanazt a világot járja körül: az egésznek mutatkozni nem akaró mégis-egészet. A nagyobb egészből kiszakítottnak mutatkozik gyakorta a versbeszéd, a zaklatottság, a töredékesség hatja át a létezés peremének sorsképletét az "Új Golgota" árnyékában, ahol és amikor a legnagyobb kérdés: "van-é esély / a megmaradásra?"