A bibliakritika a teológia és a történelem segédtudománya. Elfogadott és egyetlen elfogadható célja a Szentírás nyelvének elemzése és kiértékelése, a Biblia helyes értelmezése. Az elmúlt évszázadokban a keresztény egyházak ügyeltek arra, hogy a kereszténység alapokmányát, az Újszövetséget senki se hamisíthassa meg és hiteles szövege közérthető nyelven szóljon a hívőkhöz. A nagy bibliafordítók kora lejárt: Károli Gáspár vizsolyi Bibliájának, vagy a Jakab király-féle angol nyelvű Szentírásnak a szövegén javítani már semmit se lehet, de rontani igen. A huszadik századi köznyelvnek a Biblia patinás nyelvéhez elegyítése olyan, mintha egy százéves tokaji aszúba egy kis Coca Colát löttyintenénk. Művelhetik az átírást a tudományos pontosság, a történelmi hűség, a női egyenjogúság, vagy más korszerű elvek nevében, az eredmény mindig ugyanaz: az új szöveg tömörség, szépség és meggyőző erő dolgában meg se közelíti a régit, de hatása illúzióromboló.
     A legújabb ilyen vállalkozás minden eddiginél meghökkentőbb. Los Angeles városában összeült az amerikai bibliakritika harminc ismert szakértője és megalakították a Jézus Szemináriumot. Az amerikai kutatók abból az elméletből indulnak ki, hogy a Jézus Krisztus életét, működését és kálváriáját összefoglaló négy evangélium csak mintegy fél évszázaddal a Megváltó kereszthalála után készült el és szerintük elméletben feltehető, hogy az Újszövetség szerzői olyan kijelentéseket adtak Jézus szájába, amelyek a valóságban soha nem hangzottak el. Vagy azért, mert több évtizeddel az események után már nem emlékeztek pontosan Krisztus mondásaira, vagy mert esetleg valamilyen korabeli — akár teológiai, akár politikai okból —, szükségesnek vélték, hogy a kereszténység ügyét költött példázatokkal vigyék előbbre. Elképzelhető, hogy ez tényleg így történt, de ezerkilencszáz évvel az Újszövetség megírása után már csak találgatni lehet, bizonyítani nem. Századunkban előkerült több ősi bibliaszöveg, köztük a Khirbet Qumran-i tekercsek és a felsőegyiptomi kopt keresztény leletek. Ilyen szövegeknek a tanulmányozása révén az újszövetségi történet, illetve Jézus egy-egy mondása új fényben tűnhet fel, de változni nem változik, hiszen az új leletek semennyivel se hitelesebbek, mint a négy evangélium elfogadott szövege, és éppoly kevéssé ellenőrizhetőek, mint amazok. Az amerikai Jézus Szeminárium mégis azt tűzte ki céljául, hogy nyelvészeti, régészeti és történettudományos eszközökkel megvizsgálja és kiselejtezi Krisztusnak az Újszövetségből ismert harminchárom példázatát, illetve példabeszédét, összesen mintegy ötszáz mondását. A végcél az Újszövetség szigorúan megszűrt, magyarán: megcenzúrázott kiadása, amelyben a tudósok által hitelesnek elfogadott krisztusi mondásokat majd piros betűvel szedik.
Hogyan döntik el, hogy egy-egy szövegrész hiteles-e, vagy sem? Minden résztvevő kap egy doboz piros, fekete, rózsaszín és szürke golyócskát: ezekkel szavaz, mint valami klubban. A többségnek nem tetsző mondást a szó szoros értelmében kigolyózzák a Bibliából. A piros golyó azt jelenti, hogy a szavazó hitelesnek tartja a vitatott mondást, a fekete: hogy nem tartja hitelesnek, a rózsaszín és a szürke a bizonytalanságot, a kételyt jelzi az egyik, vagy a másik irányban. Krisztus több mondásának ügyében már megszületett a Szeminárium döntése. Vegyünk szemügyre néhány példát.
     A nagyérdemű írástudók huszonhárom golyóval a hét ellenében hitelesnek fogadták el a Tékozló Fiú történetét, az Irgalmas Szamaritánus példázatára pedig huszonöten szavaztak piros golyóval, hárman feketével. A legtöbb híres példázat megmenekült a cenzorok fekete golyójától, bár néhányat elvetettek. Nem fogadták el a Hegyi Beszédnek azt a mondatát, hogy "Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak." A Szeminárium többsége szerint ezt a mondást Máté apostol adta Jézus szájába. Lukács apostolra is rájár a rúd. Az amerikai bölcsek azzal vádolják, hogy ő találta ki a gazdag ember történetét, aki halála után a pokolba kerül, míg ellenben Lázár, a koldus, akit életében soha nem segített, a mennyországba jut. A gazdag ember hiába rimánkodik Ábrahámnak, az nem segít rajta a mennyországból, mondván neki: "Emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted az életben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait: most pedig vigasztaltatik, te pedig gyötrettetel." A példázat ellen tizenegy fekete golyó pottyant az urnába, mellette csak négy piros. A habozók kételyeit hat rózsaszín és öt szürke golyó jelezte.
     De mégis, hogyan jutottak erre a véleményre? Miért nem hiteles szerintük a gazdag ember és Lázár története? A Szeminárium egyik résztvevője, a Los Angeles-i Occidental Kollégium tanárnője, Karen King szerint a többség "banálisnak" találta a példázatot. A közlés rávilágít, mennyire nem tudományos eszközökkel dolgozik a Szeminárium. Elvégre az, hogy egy példázat "banális"-e, vagy sem, szubjektív megítélés kérdése és nem lehet bibliakritikai szakszempont. Az említett példák alapján nem túlzás azt állítani, hogy a Szeminárium tagjainak magatartása példátlan önhitségről tanúskodik. Az igazi tudósok közismert szerénységének itt nyomát se leljük. Annál inkább érezhető a századunk kultúrájára jellemző céltalan önrombolás. Mert kérdem tisztelettel, mennyiben szolgálja a kereszténység érdekeit, ha a Biblia szövegét önkényesen megcsonkítjuk?