Jön, jön felém egy kiolthatatlan
gyerekkori nyár izzó ege alól,
dűlőutak parázs homokján
lépkedve mezítláb, derékig-érő
sárga rozstáblák mellett, elalélt
pipacsok, búzavirágok
törleszkednek tenyeréhez,
s röppenni-készülő
két bolyhos-meleg fürjfióka:
lépésenként megrezzen kicsi melle...

S torkomban dobog szívem újra,
érzem bőröm alatt a vágy
ismétlődő áramütéseit,
egymásba-gabalyodott
testünk forró lüktetését a rozsban,
amint szembogara ijesztő
szakadékká tágul, s zuhanok
mélyére eszméletemet veszítve...

Már a messziről-kéklő
erdő mélyére süllyedt
a lenyugovó Nap vörös korongja,
mikor bolondosan ficánkoló
kiscsikókként megiramodva
szaladtunk hazafelé, kéz a kézben,
közös titkunkkal gazdag-boldogan,
szánkban a bűn édes málnaízével...