A Magyar Írószövetség, az Új Forrás szerkesztősége, a veszprémi, valamint a Komárom-Esztergom megyei írócsoport nevében búcsúzom Vaderna József költőtől.
     Nehéz elviselni a tudatot, hogy a negyvenesek nemzedékéből reá is sor került, őérte is eljött a halál. Kedves barátját, az esztergomi Kollár István fotoművészt még ő búcsúztatta gyászverssel folyóiratunk márciusi számában, s íme: három hónappal később az ő ravatalánál és sírjánál gyűlünk össze döbbenten, mi, túlélők.
     Vaderna Józsefet a hetvenes évek végén, egészen pontosan 1978-ban, a Vakjátszma cím első verseskötete írószövetségbeli bemutatóján ismertem meg. Szerény, mosolygós, rokonszenves, kékszemű fiatalember volt; szakasztott olyan, mint akkoriban kisebbik testvéröcsém. Érdekes és különös: halálhírének meghallása óta ez a pillanatkép tér vissza folyvást, ha Vaderna Jóska eszembe jut. Márpedig sűrűn eszembe jutott azóta, hiszen nyugtalan és nyughatatlan természetétől mi sem állt távolabb, mint a halál ténye, a visszavonhatatlan végkifejlet. Hiszen még a 44. életévét sem töltötte be. Máris távoznia kellett.
     Ámde Vaderna József költő volt, méghozzá termékeny költő, olyan alkotó, aki főfoglalkozásnak tekintette az irodalmat, elsősorban persze a versírást! Húszéves korában már az Új Forrás munkatársának számított, s azóta is, csaknem két és fél évtizeden át. Voltak persze ebben a kapcsolatban apályosabb időszakok is, ám valószínűleg az egymás művei, egymás szellemi teljesítményei iránti kölcsönös megbecsülés átsegítette mindkét felet a támadt nehézségeken.
     Életében négy verseskötete jelent meg, köztük a válogatott verseinek gyűjteménye is. Tőle tudom - hogyan is fogalmazzak most már, múlt időben: tőle tudtam, tőle hallottam -, hogy újabb öt kötet terve, sőt kéziratanyaga is készen volt már, mielőtt leterítette a betegség.
     Ezek a versek immár csak posztumusz művek lehetnek. De reménykedjünk benne, hogy előbb vagy utóbb meg is jelenik e hátrahagyott költemények legjava: hirdetvén, bizonyítván azt is, hogy az alkotó embernek igenis van utókora.
     Miként az is komoly szakmai meglepetést fog kelteni, ha összegyűjtik Vaderna József művészeti tárgyú cikkeinek, kritikáinak, jegyzeteinek, kiállításmegnyitóinak, művészin- terjúinak sokaságát. Hiszen ő újságíró is volt, méghozzá olyan, aki sokat dolgozott. Nagyon sokat...
     Utoljára pár hónappal ezelőtt februárban beszélgettünk. Lelkes volt. Nem mondta, hogy beteg lenne. Amerikába készült - de -, már nincs tovább...
     Isten veled, Jóska! Említett gyászverseddel búcsúzom tőled, szeretettel.
 

Elhangzott tatabányán, az újtelepi temetőben 1995. június 3-án.