A Magyar Szemle Társaság tagjai 1934. október 15-én estebédet adtak elnökük, a hatvanéves Bethlen István tiszteletére. Folyóiratuknak, a Magyar Szemlének rendkívüli, októberi számából készült - pergamenkötésű, merített papírra nyomott - díszes különpéldányát az alelnök, Ravasz László református püspök nyújtotta át az ünnepeltnek. "Köszönettel és tisztelettel hajtjuk meg zászlóinkat Bethlen István előtt [...] Megköszönjük neki, hogy szemével láttunk és látunk, ihletéséből élünk, tanácsai szerint igazodunk, és gazdagoknak érezzük magunkat, hogy közöttünk és velünk van - szólt az emelkedett hangú köszöntő, majd így zárult: kérjük a Mindenhatót, "hogy Bethlen még nagyon sokáig maradjon az, aki most és aki volt." (Magyar Szemle, 1934. november)
     És az utókor? Hatvan év elteltével - ma - hogyan köszöntenénk Bethlen Istvánt? Születésének 120. évfordulóján tudunk-e még egyáltalán újat mondani róla? A kérdés jogos, mert a sokáig csak fasisztának, legjobb esetben is reakciósnak elkönyvelt államférfi személye már a hatvanas, hetvenes évektől reálisabb értékelést kapott, nemrég pedig egy többszáz oldalas, adataiban hiteles, szemléletében kiegyensúlyozott Bethlen-monográfia is napvilágot látott (Romsics Ignác: Bethlen István. Politikai életrajz. Budapest 1991). Szerzője árnyaltan, elfogultság nélkül ábrázolja Bethlent. A 20. századi magyar politika egyik legjelentősebb, s a konzervatív nacionalista magyar politikai gondolkodás egyik utolsó nagy alakjának tartja őt, ugyanakkor leszámol a nevéhez fűződő illúziókkal és legendákkal.
     Megbízható adatok híján a közelmúltig egy fontos kérdéskör mégis megválaszolatlan maradt: Bethlen István életének utolsó, a Szovjetunióban töltött szakasza és halálának időpontja, körülményei. Nemrég feltárt orosz levéltári források alapján (Magyar Nemzet, 1993. május 18.) ma már tudjuk, hogy természetes halált halt, ami "nagyfokú általános érelmeszesedés miatt bekövetkezett szívbénulás nyomán állt be a Butirszkaja nevű moszkvai börtön kórházában, 1946. október 5-én. Hamvait akkor a Donszkoj kolostor melletti temető egyik közös sírjába helyezték el - ennek talajából hoztak haza negyvennyolc év elmúltával egy keveset.
     A jelképes újratemetésre 1994. június 17-én került sor Budapesten, a református egyház szertartása szerint.
     A bemutatásra kerülő dokumentumok Bethlen István volt miniszterelnök és Vásárhelyi János erdélyi református püspök 1940-1941-es levelezését tartalmazzák. Lelőhelyük: a kolozsvári Református Gyűjtőlevéltár, ezen belül is a Püspöki Levéltár iratanyaga. Köszönet illeti Sipos Gábor kolozsvári levéltárost, az intézmény vezetőjét, segítőkészségéért.
     Elöljáróban csupán annyit, hogy a második bécsi döntést követően, 1940 őszén Bethlen több mint húsz év óta először látta viszont Erdélyt, szűkebb pátriáját. Részt vett a magyar csapatok szeptember 15-i ünnepélyes kolozsvári bevonulásán, majd néhány napot régi családi birtokain - Bethlenben, Gernyeszegen és Sámsondon - töltött. 1940-től tehát életének egyik színtere ismét Erdély, a Mezőség lett, ahol született, gazdálkodni tanult és ahol politizálni kezdett. (Romsics: i. m. 281-282. o.)

     Kolozsvári tartózkodásom alatt arról voltál szíves értesíteni, hogy az erdélyrészi ref. egyházkerületnél megürült 2 főgondnoki állás egyikére engem kívántok jelölni.
     Részemről megköszönve a kitüntető bizalmat, kilátásba helyeztem volt, hogy érett megfontolás után írásban leszek bátor választ adni.
     Azóta átgondoltam a dolgokat és úgy érzem, hogy talán mégis rekonszideració tárgyává kellene tennetek a szóban forgó elhatározástokat.
     A főgondnokok közt máris három van, aki főrangú családból származik, én tehát a negyedik lennék, holott a régi uzus szerint mindig két főgondnok köznemesi vagy polgári családból választatott ki.
     Azt hiszem, hogy a mai politikai viszonyok közt a grófi inflációt mindenképpen kerülni kellene.
     Második aggályom arra vonatkozik, hogy a szóban forgó kitüntetés talán inkább illetne olyan embert, aki az utolsó 22 évben Erdélyben tartózkodott, együtt szenvedett veletek és református népünkkel, és mint ilyen az egyház kebelében is súlyos kötelességeket teljesített, erre a kitüntetésre tehát rászolgált és azt várja is talán.
     Nem szeretném tehát, hogy énmiattam bárki is mellőzöttnek érezze magát. A harmadik nehézségem személyes ügyem. Előrelátható, hogy dacára annak, hogy Erdély visszatért részével együtt visszatért régi mezősámsondi otthonom, valamint Bethlen is, mégis, belátható időkig aligha fogok Erdélyben lakni, miután mindkét helyen minden birtokom ki van sajátítva és a megmaradt lakóházak olyan állapotban vannak, hogy súlyos ezrekre menő javítási költségekbe kerülne azoknak lakható állapotba való hozatala, amihez az anyagi erőm sajnos hiányzik; Bpestről pedig nem tudom, hogy nem lesz-e egy kissé terhes az én koromban az egyházkerületi ügyekben való állandó részvétel.
     Ezek azok az okok, amelyek miatt - nem azt mondom, hogy a részetekről megnyilvánuló kitüntető bizalmat visszautasítom, hanem azt, hogy amíg fentiekre megnyugtató választ nem kapok, alig mernék vállalkozni, és a jelölést nem merném a szükséges megnyugvással elfogadni.
     Ezzel befejezem gyónásomat.
     Kérem ne vedd rossz néven -szinteségemet, amellyel a helyzetet feltártam.
     Szíves válaszodat várva végleges elhatározástokra nézve, maradok mély tisztelettel igaz híved és barátod
                       Bethlen István
Inke, 940 X/29                              [Kézzel írott eredeti]

     Hálásan megköszönve kedves leveledet, sietek is válaszomat sürgősen megadni. Valóban mélyen meghat az a tiszteletreméltóan alapos meggondolás, amellyel ebben a kérdésben is döntesz. Ez is mutatja, hogy egyházkerületünk osztatlan bizalmából felajánlott főgondnoki tisztséget nem dísznek, hanem áldásos elkötelezésnek tekinted.
     Méltóztass megengedni, hogy leveledet úgy tekintsem, hogy az reánk bízza a döntést, hogy aggodalmaid feltárása mellett is ragaszkodhassunk kérésünkhöz, mert amennyiben ragaszkodnánk, az részedről a beleegyezést lehetővé tenné.
     Tisztelettel jelentem, hogy én minden oldalról tájékozódtam és ismerem is egyházkerületünk felfogását. Legutóbb pl. alkalmam volt beszélni az összes esperesekkel és főgondnokokkal és nyilvánvalólag meggyőződtem arról, hogy az egész egyházkerületben osztatlan örömmel és bizalommal fogadnák és általános nagy megnyugvást jelentene, ha a főgondnoki tisztet elfogadni méltóztatnál.
     A felhozott aggodalmakra röviden válaszolhatok. A régi gyakorlat inkább az volt, hogy az 5 főgondnok közül 4 volt főrangú és időnként 3, de egész nyugodtan állíthatom, hogy a mi református egyházi közvéleményünk mindenkor túl volt azon a felfogáson, hogy a főgondnokok választásánál ez a szempont lett volna a döntő. Több főgondnokot választottak a főrendiek közül, mert közülük többnek lehetett alkalma neveltetésénél és közéleti munkára alkalmasabb anyagi helyzeténél fogva az egyház életében is kiemelkedőbb szerepet játszani és egyébként is egyházi közvéleményünk mindig boldog volt, ha az ősökhöz méltó utódok közül választhatott vezért magának. Így volt ez mindig Erdélyben és így lesz ezután is. Választásunkkal e tekintetben is példát akarunk mutatni és bizonyságot akarunk tenni amellett, hogy Erdély nem felejti el soha érdemes fiait.
     A második aggályra való tekintettel jelenthetem, hogy Erdélyből való eddigi távolléted vagy ezutáni budapesti tartózkodásod sem lehet akadály. Mi ezt számításba is vettük. Erdélytől való elszakítottságod nem akadályozott meg eddig sem abban, hogy amikor legnagyobb reménytelenségben volt Erdély jövője, akkor tégy érte legtöbbet és vesd meg az alapját egyházunk érdekében is annak a kisebbségvédelemnek, melynek magvetését részben most arattuk le. Nagyon sok megoldandó kérdésünk van, melyeknél éppen arra lesz szükségünk, hogy Budapesten legyen védelmezőnk és szószólónk.
     Nem akarunk visszaélni majd helyzetünkkel, de biztosan számítunk majd arra a jelentős segítségre, amelyet Egyházunk ügyeinek előbbvitele által itt Erdélyben az egyetemes nemzeti érdekek szolgálatában tenni fogsz. Megnyugtathatlak afelől, hogy a gyűléseken való részvételtől eltekintve, itt Erdélyben főgondnokságod különös terhet nem fog jelenteni, mert az adminisztratív teendők végzésénél mindig a megválasztási időpont szerint számított rangidős főgondnok szerepel mint világi elnök, és így jön most Teleky Arctur, ha ő gátolva van úgy Bánffy Miklós, azután Bethlen György és így tovább.
     Ismételten szeretnék arra rámutatni, hogy a főgondnok-választásban elsősorban mélyen érzett hálánkat és tiszteletünket óhajtjuk kifejezésre juttatni és ebben a szándékunkban elhatározásunk minden mellékes szemponttól tiszta, viszont azonban azt is mondjuk, hogy Te, Kegyelmes Uram, aki olyan forró szeretettel kapcsolódsz ide Erdélyhez és ennek legnagyobb magyar egyházához, ha valamikor, akkor most tudsz nekünk igaz segítséget nyújtani tanácsaiddal és támogatásoddal, hogy a reánk váró nehéz feladatokat helyesen tudjuk megoldani. Így mindkét szempont alapján kérünk, hogy minden egyéb körülményt mellőzni szíveskedjél és kegyeskedj elfogadni a főgondnoki tisztet.
     Szíves válaszodat mielőbb kérve, miután a közgyűlést november 23-ra kitűztük, maradok igaz tisztelettel kész szolgád :püspök.

     Kolozsvár 1940. nov. 4.

     Leveledet csak ma vettem kézhez Inkén, miután Pestről már egy hete, hogy távol vagyok, titkárom pedig éppen szabadságon lévén, Pestre befutó postámat nem küldte utánam. Szíves elnézésedet kérem ezért, hogy késedelmesen válaszolok.
     Köszönöm, hogy válaszodban minden, utolsó levelemben előadott aggályomra olyan részletesen kitértél.
     Felvilágosításaid teljesen megnyugtattak, és ennek eredményeképp tisztelettel bejelentem, hogy a felajánlott főgondnoki állást köszönettel vállalom, azt magamra nézve nagy kitüntetésnek veszem, és erőmtől telhetőleg igyekezni fogok erdélyi református egyházunknak s e révén Erdélynek általában is hasznára lenni.
     Amidőn ezt szíves tudomásodra hozom, egyúttal bátor vagyok annak közlését kérni, hogy a választás mely napon fog megejtetni, és h. utána nekem mi lesz a teendőm? illetve megválasztatásom megköszönésének mi lenne a formája?
     Amidőn késedelmes válaszomért ismételten szíves elnézésedet kérem, maradtam igaz tisztelettel kész híved és barátod:

     Mélyen átérzett örömmel vettem kedves válaszodat, amely egész egyházkerületünkben osztatlan örömet és megnyugvást szerez.
     Az egyházkerületi közgyűlést betegségem miatt kénytelenek voltunk elhalasztani. Engem a bajok árvize támadott meg váratlanul. Feleségem hetek óta fekszik, nagyobbik leányom koraszüléssel van kórházban s magam is gyengélkedem. Isten kegyelméből azonban most már kezdünk kikerülni a súlyos bajokból. Az egyházkerületi közgyűlés időpontját később fogjuk meghatározni s erre vonatkozó javaslatunkat az egész programtervezettel együtt idejében fogom közölni... A kerületi főgondnok-választásnál a beiktatás rendje a következő:
     1. Elnök felhívja az e célra kiküldött szavazatszedő bizottság elnökét a választás eredményéről való jelentéstételre.
     2. Az elnök kihirdeti az eredményt s azt határozattá emeli a közgyűlés. Megválasztott főgondnokot az eskütételre felhívja.
     3. Főgondnok az esküt főjegyző el-mondása mellett leteszi.
     4. Püspök a közgyűlés nevében üdvözli a főgondnokot.
     5. Főgondnok beszéddel válaszol, melyben munkássága irányelvét fejti ki az általa helyesnek ítélt módon és terjedelemben.
     Jelen levelemmel egyidejűleg intézkedni fogok, hogy az egyházi törvénykv. egy példánya részedre megküldessék, mert abban megtalálható a főgondnoki eskü és általában a főgondnok jog- és hatáskörének szabályozása. Erdélyben az a különbség, hogy a főgondnoki teendőket, mint elnökök a főgondnokok a választás sorrendjében látják el. Ezen kívül mind tagjai az Igazgatótanácsnak és ősi szokás szerint a püspökkel együtt külön elnöki tanácsot alkotnak, amely elnöki tanács jelöli ki a kormányzás legfőbb vezető szempontjait. Erdély különleges jogait az egyetemes Magyar református Egyház zsinata az eddigi törvényekben az úgynevezett K. mellékletben biztosította, és az ez évben tartandó zsinati gyűlés, mely a visszacsatolást a hazatért erdélyi kerületre kimondja, újból elismeri Erdély részére a K. mellékletet, és ennek alapján történik meg a bekebelezés.
     Íme ezekben tudom megadni a kedves leveledben felvetett kérdésekre a választ. A kerületi közgyűlés összehívása előtt alkalmat fogok kérni, hogy minden kérdésről személyesen és részletesen tájékoztassalak. Ez előterjesztés rendjén fogom ismertetni az új helyzet számára adandó munkaprogramot is.
     Mégegyszer hálásan köszönöm szíves állásfoglalásodat, melynek meggyőződésem szerint erdélyi-egyházi életünkben történelmi jelentősége van. A Jó Isten áldását kérve életedre, nemzetünk, egyházunk javára kifejtendő munkásságodra, őszinte tisztelő szeretettel üdvözöl, barátod:
     Kolozsvár 1940. nov. 20.                           Vásárhelyi János.

     Eredeti tervem szerint március hó 10-én, hétfőn szeretnék felutazni Budapestre és úgy gondoltam, hogy akkor majd úgy magam, mint Igazgatótanácsunk nevében alkalmam lesz tisztelettel és szeretettel meghívni a március 29-én kezdődő egyházkerületi közgyűlésre. Időközben már távirati úton is értesültél az időpontról, de most kedves kötelességemnek tartom, hogy kitérjek erre a dologra. Ugyanis egyrészt a közlekedési viszonyok terén eléállott és még esetleg bekövetkezendő nehézségek igen kétségessé teszik, hogy a fent említett napon Budapestre utazhassam. Másrészt az utóbbi időben valami influenzaszerű meghűlés zavart meg egészségemben s nem tudhatom, hogy súlyosbodás esetén nem-e kell mindentől függetlenül is lemondanom a tervezett útról. Erre való tekintettel és, hogy az időből ki ne essem, így, levél formájában hívlak meg őszinte tisztelettel és szeretettel a március 29-i egyházkerületi közgyűlésre.
     Még mindig nem adtam fel a reményt, hogy valamiképpen mégis csak találkozhatunk, s akkor személyesen beszélhetünk meg mindent, de ha erre nem kerül sor, úgy szíves elnézésedet kérve, fenti meghívásomat megismételem, és érkezésedet legnagyobb örömmel és szeretettel várjuk.
     Mellékelten csatolom egyházkerületünk hivatalos lapjának azt a számát, melyben a közgyűlési meghívó mindjárt az első oldalon olvasható.
     Őszinte tisztelettel és szeretettel üdvözöl tisztelő barátod: püspök
          Kolozsvár 1941. márc. 7.

Méltóságos
                  Vásárhelyi János úrnak,
                                   református püspök, 
                                                       Kolozsvár
          Kedves Barátom! 

     Szíves meghívásodat köszönettel vettem és törekedni fogok, hogy már 28-án Kolozsvárt legyek, hogy együtt előre mindent megbeszélhessünk.

          Vásárhelyi János
           püspök Úrnak, Kolozsvár

     Bp. III. 16. 14 óra 22 perc

     Miután a férfiszövetségben vállalt előadáshoz múlhatatlanul szükséges adatokat a hét második felében kaphatom csak kézhez, és nekem váratlan okból pénteken négy-öt napra el kell utaznom, előadást nem vállalhatom és fölmentésemet kérem. 28-án különben ott leszek. Bethlen.

     Megköszönve távirati közlésedet és az előtt tisztelettel meghajolva, jelentem, hogy a program megállapításában a szükséges változtatást idejében eszközölni tudtuk.
     A március 30-ra tervezett férfiszövetségi újraalakuló gyűlést azért meg fogjuk tartani a Református Teológia dísztermében, ahol a férfiszövetség programját, feladatait ismertetni fogja Dr. Imre Lajos teológiai tanár. A férfiszövetségre vonatkozó tájékoztatás céljából mellékelten megküldöm a kolozsvári férfiszövetségnek 1932-ben általam kidolgozott ügyrendjét, valamint a román hatósági intézkedések miatt utóbbi években szünetelt férfiszövetségi munkának újrakezdéséhez kidolgozott alapszabály-tervezetet, mely a Református Szemle ez évi harmadik számában jelent meg. Végül csatolom a Kiáltó Szó című lapnak egyik példányát, amelyben a férfiszövetség feladatairól Dr. Parády Ferenc, volt dési kórházi igazgató főorvos írt figyelemreméltó cikket. Ha időd lenne reá, kérlek arra Kegyelmes Uram, hogy szíveskedj áttekinteni az írásokat és a férfiszövetség alakuló gyűlésén majd megjelenni.
     A közgyűlés egyébként a megbeszélt program szerint fog majd rendes időben lefolyni.
     A viszontlátás reményében őszinte szeretettel üdvözöl barátod:  püspök
                              Kolozsvár 1941. márc. 19.

A levelezés itt megszakad. Előzetes tervének megfelelően, Bethlen március 28-án reggel érkezhetett Kolozsvárra: "fogadására minden előkészületet megtettünk, akár ha Dés, akár ha Várad felől érkezik" - olvashatjuk az egyházkerület hivatalos lapjában (Református Szemle, Kolozsvár, 1941. március 30.). Aznapi programja így alakult: délelőtt tíz órakor püspöki szék, délben közebéd, tizenhat órakor igazgató tanácsi ülés. Szálláshelyet a Diakonissza Intézetben biztosítottak részére.
     Az ünnepi hangulatú közgyűlésről a hivatalos jegyzőkönyv mellett a korabeli sajtó is beszámolt, ennek részleteivel nem foglalkozunk. A Dr. Bene Ferenc halálával megüresedett főgondnoki tisztségre Bethlent a második, délutáni ülésen választották meg: 104 leadott szavazatból 103 őt támogatta, egy semmisnek bizonyult. Az üdvözlőbeszédek és az eskütétel után az új főgondnok "meghatott, elfogódott hangon" rövid székfoglalót tartott, melyet "viharos éljenzéssel és tapssal" ötször szakítottak félbe. (Magyar Nemzet, 1941. március 30.) A "szentimentalizmus, líra és hevület nélküli" politikus, aki világos okfejtésével, érvei gazdagságával sohasem az érzelmekre, hanem mindig az értelemre hatott (Romsics: i.m. 211. o.), ezúttal rácáfolt önmagára. Az egyébként zárkózott, a "protestáns puritán hallgatagságot" képviselő Bethlen (Magyar Szemle, 1934. március) most megnyílt és Erdélyről, annak elhagyásáról, az azóta eltelt huszonkét esztendőről beszélt. Elmondta, hogy szülőföldjéhez "életénél is jobban" ragaszkodott és az anyaországban is "Erdély szószólója, az árván maradt és üldözésnek kitett erdélyi magyarság érdekeinek védelmezője, jövőjének előkészítője és őrangyala" kívánt lenni. "Huszonkét esztendős munkában szerzett tapasztalatokban bővülve, de a régi hűséggel ajánlom fel szolgálataimat az egyházkerületnek és kérem, hogy azt vegyék igénybe olyan szívvel, amilyen szívvel azt magam részéről felkínálom - szólította fel a közgyűlést. (Az erdélyi református egyházkerület [...] közgyűlési jegyzőkönyve, Minerva, Kolozsvár, 1941.) Beszéde végeztével a hallgatóság felállva, percekig lelkesen ünnepelte őt.
     A közgyűlést követő eseménysorozatból érdemes kiemelnünk a másnapi, március 30-i közebédet, melyen Bethlen István is felszólalt. A kolozsvári Redoutban megtartott rendezvényen a közgyűlés tagjai és vendégei vettek részt, így a volt miniszterelnökön kívül dr. Ravasz László dunamelléki református püspök, báró Bánffy Dániel földművelésügyi államtitkár és Fáy István dr., vallás- és közoktatásügyi államtitkár is jelen lehetett. Az ott elhangzott rövid beszéd azért is érdekes, mert eddigi ismereteink szerint a Kisfaludy Társaság ünnepi közgyűlésén 1941. február 10-én elmondott székfoglaló előadás (Korunk uralkodó eszméi és báró Eötvös József) volt Bethlen utolsó nyilvános szereplése. (Romsics: i.m. 284. o.)
     A március 30-i pohárköszöntő - és még kevésbé előző napi, az egyházkerületi közgyűlésen elmondott beszéde - súlyában nyilván nem mérhető a nagy visszhangot kiváltó február 10-i előadáshoz, aktuális politikai üzenete azonban ennek is volt. Érdemes idézni belőle:
     "A bujdosó, aki 22 év után visszatér, új helyzetet talál itten s amikor részt kíván venni a közös munkában, mindenekelőtt tanulnia kell azoktól, akik itt élték végig az elmúlt időket. Első kötelességemnek tartom megismerni s megérteni az erdélyi szellemet. Az erdélyi szellem mindenekelőtt kölcsönös szeretetet és kölcsönös segítséget jelent. Huszonkét év alatt eltűntek a társadalmi válaszfalak s az egymásrautaltság új közszellemet teremtett. Olyan közszellemet, melyben a munka és nem a vagyon az értékmérő. Őrizze meg az erdélyi szellem ezt a kialakult építő, munkás szellemét most is, amikor a két országrész egybeolvad s ne kívánjon mindenben a kormányzatra támaszkodni. Nincs átkosabb, mint az a mentalitás, mely mindent az államtól vár s azért mindig csak a kormányt kritizálja. Az erdélyi szellemnek külön értéke a felekezeti béke megteremtése s a nemzetiségi türelemnek a vonása. E drága tulajdonokat meg kell őriznünk a jövőben is, de nem szabad elfelednünk azt, hogy a felekezeti béke a keresztyén felekezetek iránti türelem megőrzése mellett, nem áll ellentétben korunk vallástalansága elleni küzdelemmel. A nemzetiségi megértésnek Erdély gyönyörű tanújelét adta, hiszen a visszatérés óta nem hangzott el, legalábbis a nyilvánosság előtt egyetlen hang sem, mely ne a megértést és békét tűzte volna ki programjába, szükség van azonban magyarságunk, iskoláink, egyházaink, egész erdélyi magyar népünk érdekében a jóvátételre is. (Református Szemle, 1941. április 20.)
     A kolozsvári napilapok közül az Ellenzék és a Keleti Újság részletesen ismertette a beszédet, kommentárt azonban nem fűzött hozzá. A közvélemény figyelmét ekkor már egyébként is a jugoszláviai válság fejleményei kötötték le: "Nem enyhült a válság", "Pattanásig feszült a helyzet Jugoszláviában", "Jugoszlávia vakon rohan a háború felé - szalagcímek a korabeli sajtóból. Teleki Pál miniszterelnök 1941. április 3-án öngyilkosságot követett el, az események ezt követően méginkább felgyorsultak...
     Ígéretének megfelelően a főgondnoki tisztséget Bethlen "nem dísznek" fogta fel. A soron következő, 1942. évi közgyűlésen ő is ott volt és "különösen az előkészítő tanácskozásokban tanúsított élénk érdeklődést s nem egy értékes tanácsával járult hozzá a munkához (Református Szemle, 1942. november 30.).