Súlytalan álom... - Elengedte a kéz melegét
mégis a rózsaszirom, mégis a zöld falevél.
Távoli pont hunyorog. Kék buborékban a hold
ághegyen ül, bagoly és angyal szárnya alatt.
Vadliba sír odafenn, űzi a tél.  Idelenn
pattog a tűz, s a parázsból repeső ragyogást
elfogadom. Szeretem benne az egyszeri fényt.
Éjszaka van, sokadik képletes éjszaka már.
Várom a hajnali rezgéseket - éppen ezért.

Bábeli hangzavar emlékei zúgnak a föld
érceiben, merülő tornyokon, éveken át
emberek árnya felett. - Érintem kezedet,
válladat, arcodat; és megvagy-e? - kérdezem itt,
hol nincsen bizonyosság, te meg én, egyikünk -