1/a
ki ez a szerző aki ott áll
s néha a versből kihajol
csöndet szív az itatósba
és néha részegen meghajol

ki ez aki kőrislombot
tép hogy a szájába gyűrje
és tavaszt csinál forradalma
akasztófaként kizöldülve

ki ez akit elvonulóban
a vonulók gyakran meglátnak
ahogy ott ül a vers ablakában
és a vonulók némán megállnak

ki ez aki az esőre rászól
és amit mond azt lassan mondja
mert melléig ér akár az érgörcs
kiélezett gondja

ki ez aki a súgók éjszakáján
kivérzett betűk közt mocorog
s mint békalány a kútban
a vers mélyén felzokog

és néha úgy tudja nincs idő
és ha van akkor minek lenne
belefogy végül is belefagy
a dörmögésbe s elkurvult tettbe

minden ugyanaz ami volt
kiég a jövő idő is
kábító ízét őrzi a száj
a száj melegét az illatos kőris

ki ez a szerző aki ott áll
s néha a versből kihajol
szavakat tör a papírba hóba
és néha részegen meghajol

harcos társakra emlékezve
piros söröket képzel
ha meleg szobáról kapirgál
a verset nem tépi széjjel

ki az akinek hajszála
úgy pördül fel homlokára
mint fonnyadt képek széle
az elhagyott ház asztalán

ki ez akivel a képzelet játszik
elvégre az is ember lenne
sorokat húzgál íves papírra
bort iszik ezt-azt tenne-venne

ki ez a szerző aki ott áll
és néha visszapillant a versbe