Túlvilági képaláírás
                     Kollár István fotóihoz

Tizenkét filmkocka az év.
Fényt kapott. Besötétedett.
Előhívhatatlan a nyár, az ősz.
Nyakam köré tekeredett.

Papírtrombita inog az égen,
s szerpentin csavarog a sírig. Idétlen.
Végtelenített film pereg
egymásra exponálva egészet és felet.

Mintha a bakancsos lányok lábát fényképeznéd
a szilveszteri tavaszban -
nincs hó, sem sírkönnyes eső szemükben,
csak egy vakuvillanás az égre, földre és

a föld kettős sebére, ahol a sírhalom
égi koporsóval megszentelt
kapkodás, koszorú a lábnyom,
s haldoklás az utolsó szemeszter -

mindig egyedül marad az iker,
s vértelenül a vérlázított ország.
A következő szívdobbanás agyonver,
s kékre, zöldre üti önmagát.

Nagylátószögű a Halál.
Vagy egyre keskenyebb.
Távozó hátad nagytotál.
A teleobjektív üres.