|
Wehner Tibor
Búcsú Kollár István
fotográfustól*
December első napjaiban vaskos borítékot
kaptam Esztergomból. A csomagban a kilencedik fotóbiennálé kötetnyi kiadványa,
a közelmúltban rendezett, október 22-én nyílt Kollár István-kiállítás katalógusa,
egy, a művész munkásságát áttekintő tanulmány kézirata, mintegy húsz fotó,
és egy kézzel írt, hátlapján esztergomi városképeket ábrázoló képeslap
volt. A csomagot Kollár István küldte, s amikor utólag, kissé megriadva
megnéztem, hogy a várospropaganda szolgálatába állított képeslap felvételeit
ki csinálta - hogy kinek a fotóreprodukcióit küldte el egy esztergomi fotós
-, megkönnyebbülten regisztráltam, hogy a kártya alsó sarkában kis betűkkel
ez van feltüntetve; Fotó: Kollár István.
A küldemény
tartalmáról utólagos, kényszerű leltárt csinálva - amikor már egészen más
megvilágításba kerülnek a dolgok - megállapítható, hogy a fotóbiennálé
katalógusa egy nagy múltú, csaknem húsz esztendős folyamat, tevékenység,
kulturális-mű- vészeti misszió dokumentumaként érkezett. Egy olyan kiállítássorozat
legújabb fejezetéről tudósított, amelynek a hetvenes évek második fele
óta Kollár István is - kisebb megszakítással - aktív részese volt; fontos
műveket mutatott be a kiállításokon. Most, 1994-ben az LSD című fotogramja
került közönség elé a rangos, országos hatókörű kollekcióban.
Az ősszel,
a pályafutásának 25. évfordulóján megrendezett gyűjteményes tárlat katalógusában
az erős szálakkal Eszter- gomhoz kötődő fotográfusi munkásság történései,
főbb erővonalai körvonalazódtak; számot adva kiállításokról és díjakról,
és mindenek előtt képekről: a moszkvai arcokról, a művészportrékról, a
városképekről, a festői-lírai, asszociatív indíttatású kompozíciókról.
Fontos mozzanatként értékelhető, hogy a kiadványban reprodukált képek közül
a viszonylag kevés felvételt alkotó művész hét 1994-es keltezésű fotográfiája
kapott helyet. Az önéletrajz-bevezetőben rövid, tömör összegzés olvasható:
"1950-ben születtem Esztergomban. A gimnázium után a Labor Műszeripari
Műveknél - felszámolásáig dolgoztam a kulturális és oktatási vonalon 1992-ig.
[...] 1969 óta foglalkozom fotográfiával, 1971-ben az Esztergomi Városi Fotóklub
tagja lettem. [...] Tíz alkalommal rendeztem önálló kiállítást és huszonnégy
alkalommal kaptam kiállításokon és pályázatokon díjat."
A boríték
anyagának fontos eleme volt Rafael Balázs Összkép című, a Kollár-kiállítás
kapcsán a művész alkotásairól, törekvéseiről írt tanulmány-kézirata, amely
az Új Forrásban való közlés szándékával érkezett; az első olvasáskor
még nem volt sejthető, hogy immár lezárt életmű értékeléseként, összegzésként
lát majd nyomdafestéket. Az eszmefuttatás fontos megállapításait szükségszerűen,
fájdalmasan véglegesíti a múlt idő.
A küldemény
szövegei, katalógusai, fotói, a kiállítás, s mondhatjuk már, az alkotóút
legfontosabb felvételei mellett pár sor: a képeket várnám vissza, szükség
lesz rájuk a párizsi kiállítás katalógusához. A kérés légüres térbe emelkedett
a váratlan, a várhatatlan halálhír érkeztével. Az életmű, az esztergomi
fotóművész életútja, tevékenysége hirtelen lezárult, éppoly hirtelenül,
mint két és fél esztendővel ezelőtt a festő-ikertestvér Kollár Györgyé.
Most úgy érezzük, a művészi pályafutás megroppant, a munkásság torzóvá
vált. Majd évek múltán, lehántván az aktualitások, a hirtelenségek hámját
pontosabban ítélhetünk részről és egészről, félbemaradtságokról és befejezettségekről.
De a kérlelhetetlen fikcióval nem tudunk majd akkor sem mit kezdeni; immár
számolnunk kell az el nem készülő, az el nem készült Kollár István-felvételekkel.
Számolnunk kell az egyre növekvő hiánnyal a város művészeti életében, a
hiánnyal a magyar fotóművészet jelenkori történetében.
Kollár István
képei majd emlékképekké szelidülnek, de nem halványulnak el, nem foszlanak
szét. A század utolsó harmadának oly ellentmondásos periódusát kísérik
az ezredforduló felé sajátos, esztergomi szűrőn át szemlélt-rögzített kompozíciókként.
Ezzel a meggyőződéssel, megrendülten búcsúzunk Kollár Istvántól, Esztergom
fotográfusától.
* Elhangzott 1994. december
19-én Esztergomban, a szentgyörgymezői temetőben, a művész búcsúztatásán. |
|