Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1995. 3.sz.
 Wehner Tibor 
Búcsú Kollár István fotográfustól*
 
 

December első napjaiban vaskos borítékot kaptam Esztergomból. A csomagban a kilencedik fotóbiennálé kötetnyi kiadványa, a közelmúltban rendezett, október 22-én nyílt Kollár István-kiállítás katalógusa, egy, a művész munkásságát áttekintő tanulmány kézirata, mintegy húsz fotó, és egy kézzel írt, hátlapján esztergomi városképeket ábrázoló képeslap volt. A csomagot Kollár István küldte, s amikor utólag, kissé megriadva megnéztem, hogy a várospropaganda szolgálatába állított képeslap felvételeit ki csinálta - hogy kinek a fotóreprodukcióit küldte el egy esztergomi fotós -, megkönnyebbülten regisztráltam, hogy a kártya alsó sarkában kis betűkkel ez van feltüntetve; Fotó: Kollár István.
     A küldemény tartalmáról utólagos, kényszerű leltárt csinálva - amikor már egészen más megvilágításba kerülnek a dolgok - megállapítható, hogy a fotóbiennálé katalógusa egy nagy múltú, csaknem húsz esztendős folyamat, tevékenység, kulturális-mű- vészeti misszió dokumentumaként érkezett. Egy olyan kiállítássorozat legújabb fejezetéről tudósított, amelynek a hetvenes évek második fele óta Kollár István is - kisebb megszakítással - aktív részese volt; fontos műveket mutatott be a kiállításokon. Most, 1994-ben az LSD című fotogramja került közönség elé a rangos, országos hatókörű kollekcióban.
     Az ősszel, a pályafutásának 25. évfordulóján megrendezett gyűjteményes tárlat katalógusában az erős szálakkal Eszter- gomhoz kötődő fotográfusi munkásság történései, főbb erővonalai körvonalazódtak; számot adva kiállításokról és díjakról, és mindenek előtt képekről: a moszkvai arcokról, a művészportrékról, a városképekről, a festői-lírai, asszociatív indíttatású kompozíciókról. Fontos mozzanatként értékelhető, hogy a kiadványban reprodukált képek közül a viszonylag kevés felvételt alkotó művész hét 1994-es keltezésű fotográfiája kapott helyet. Az önéletrajz-bevezetőben rövid, tömör összegzés olvasható: "1950-ben születtem Esztergomban. A gimnázium után a Labor Műszeripari Műveknél - felszámolásáig dolgoztam a kulturális és oktatási vonalon 1992-ig. [...] 1969 óta foglalkozom fotográfiával, 1971-ben az Esztergomi Városi Fotóklub tagja lettem. [...] Tíz alkalommal rendeztem önálló kiállítást és huszonnégy alkalommal kaptam kiállításokon és pályázatokon díjat."
     A boríték anyagának fontos eleme volt Rafael Balázs Összkép című, a Kollár-kiállítás kapcsán a művész alkotásairól, törekvéseiről írt tanulmány-kézirata, amely az Új Forrásban való közlés szándékával érkezett; az első olvasáskor még nem volt sejthető, hogy immár lezárt életmű értékeléseként, összegzésként lát majd nyomdafestéket. Az eszmefuttatás fontos megállapításait szükségszerűen, fájdalmasan véglegesíti a múlt idő.
     A küldemény szövegei, katalógusai, fotói, a kiállítás, s mondhatjuk már, az alkotóút legfontosabb felvételei mellett pár sor: a képeket várnám vissza, szükség lesz rájuk a párizsi kiállítás katalógusához. A kérés légüres térbe emelkedett a váratlan, a várhatatlan halálhír érkeztével. Az életmű, az esztergomi fotóművész életútja, tevékenysége hirtelen lezárult, éppoly hirtelenül, mint két és fél esztendővel ezelőtt a festő-ikertestvér Kollár Györgyé. Most úgy érezzük, a művészi pályafutás megroppant, a munkásság torzóvá vált. Majd évek múltán, lehántván az aktualitások, a hirtelenségek hámját pontosabban ítélhetünk részről és egészről, félbemaradtságokról és befejezettségekről. De a kérlelhetetlen fikcióval nem tudunk majd akkor sem mit kezdeni; immár számolnunk kell az el nem készülő, az el nem készült Kollár István-felvételekkel. Számolnunk kell az egyre növekvő hiánnyal a város művészeti életében, a hiánnyal a magyar fotóművészet jelenkori történetében.
     Kollár István képei majd emlékképekké szelidülnek, de nem halványulnak el, nem foszlanak szét. A század utolsó harmadának oly ellentmondásos periódusát kísérik az ezredforduló felé sajátos, esztergomi szűrőn át szemlélt-rögzített kompozíciókként. Ezzel a meggyőződéssel, megrendülten búcsúzunk Kollár Istvántól, Esztergom fotográfusától.
 

* Elhangzott 1994. december 19-én Esztergomban, a szentgyörgymezői temetőben, a művész búcsúztatásán.