"Halljad az alapelvet: minden kormány mindig mindenben hazudik, ha nem hazudhatik a lényegben, hazudik részletkérdésekben. Ezenkívül: vannak helyes és vannak ártalmas hazugságok. Helyesek azok, amiket a kis jövedelműek vesznek be, ötven aranytól tíz-tizenkétezer frankig, a kitűnő hazugságok azokat csalják lépre, akiknek már hintójuk van, ezek kevesebben vannak - undorító hazugságok azok, amiket senki sem hisz el, csak a szemérmetlen minisztériumi csahosok harsogják őket. Ez a legfontosabb államelv, soha ne felejtsd el, és soha ne mondd ki!

Stendhal: Vörös és fehér

Amikor Leuwen bankár a fenti tanácsokat adta minisztériumi pályakezdő fiának máig érvényes igazságokat mondott. A legfontosabb államelv - hazudni körömszakadtáig. Ha egy politikus valamilyen civilizációs erkölcsi világrend nevében fogalmazza meg a maga múltját, jelenét és jövőjét, amelyben a jó, az igazságos előbb-utóbb, végsősoron győzedelmeskedik a rosszon és az igazságtalanon, akkor máris elbukott. Ez a civilizációs erkölcsi univerzum válságba került, nemhogy a politikus, de a mindennapi élet kisembere se tarthatja hozzá magát. A politika, az állam művészete a hazugság-pálya jó megválasztása. Azé a kacskaringós útvonalé, amely a különböző hazugságtípusok, illetve a hazugságok meghatározott mennyisége között húzódik.
     Stendhal hozzáteszi, hogy két dolgot nem lehet képmutatóan, hazugsággal csinálni: csatát nyerni és társaságot szórakoztatni. Természetesen ezzel csak vígasztalta magát. A csatanyerés és a szórakoztatás éppúgy az elhitetés művészetén is alapszik. A modern politikának nagy problémája, hogy a nagyformátumú "fejedelmi hazugok", "Nagy Bűbájosok" helyett immár kisstílű, szürke, lapos, azonnal rajtakapható, lakájhazugok és minden bűbáj nélküli gépies kalapból nyuszit huzogatók kerültek a pódiumra. De már Machiavelli, Saint-Simon, Balzac és Stendhal is ugyanerre panaszkodtak - a modern politika talán sose volt modern.
     De hogyan is lenne lehetséges hazugság nélkül politizálni? A politika lényegéhez tartozik összeegyeztethetetlen érdekek összeegyeztetése, képviselete, szándékok, tervek eltitkolása a "mieink" érdekében, hogy ne tudhassanak róla az "övéik", a jó vagy rosszindulatú manipuláció, amelynek révén egy adott népcsoportot önmaga ellenében, de a maga javára boldogítunk, a kisebbség többséggé tornászása stb. A politikus igazsága érvelésének jó előadása. A rosszul előadott érvelés az igazságok és hamisságok párviadalában nem egy történeti, örök igazság nevében ítéltetik meg, hanem a figyelő vagy közömbös közvélemény tetszése által.
     De akár hisszük, akár nem, hogy a világ erkölcsi rendje, az ésszerűség növekedésének, a személyiség kiteljesedésének eszméje válságba jutott, nekünk, értelmiségi gondolkodóknak ismét Morus, Erasmus, Montaigne vagy éppen Stendhal iróniába csavart, szkepszissel burkolt humanizmusa marad. Nem azért ítéljük meg, írjuk meg, hogy a politikusok a hamisság csapját megnyítják s a bőven ömlő hamis szavak, vagyonok, jövedel- mek, hatalmak mellett tülekedve félrelökik az embert, hanem mert kapaszkodunk egy olyan erkölcsi rendbe és racionalitásba, amely föltehetően már csak bennünk él, amely a becsapott, a balek, a szélre vetett helyzetét idézheti elő.
     A politikusnak nem áll módjában a kisebbek, a megalázottak, a kisemmizettek, a szegények pártjára állnia, hiszen azok nem képviselnek igazi választói hatalmat, nem adnak súlyt a politikus szavának, csak lefelé húznak, s nem emelnek a gazdagság, a hatalom magasabb régióiba. Egy olyan régióban, mint Kelet-közép Európa, és egy olyan országban, mint Magyar- ország, ahol a történelem megint a vagyonok, jövedelmek, hatalmak újraelosztását tűzte napirendre, ahol ebben az évtizedben, akinek jut, az családját, környezetét évtizedekre beágyazhatja, aki pedig kiszorul, annak már aligha lesz fiaiban és unokáiban se; no itt a politikus ugyancsak a rejtés, az óvatos színlelés, vagy a durva hazugság útjain kell, hogy járjon.
     Mára a magyar gazdaság és társadalom abban választhat, hogy vajon a vagyonoknak, piacoknak, hatóköröknek az átadása gyorsan megy végbe a társadalom egyharmadának javára, kétharmadának vesztére, vagy lassan megy végbe, öt százalék előnyére s a többiek hátrányára. Sőt, igazán nem is választhat, helyette, másutt választanak. A politikusai magyarázhatják, hogy ők azon kétharmadot képviselik, melynek esélye alig van a szerzésre, a birtokra, valójában politikailag az egyharmad potenciális nyertes közötti háborúság az érdekes. Ma abban a marakodásban élünk, amely a szerző egyharmad gazdasági és politikai képviselői között folyik. Nucingen báró és Gobseck korunk hősei. Ezt mindenképpen jó eltagadni, miként eltagad- tatott a múlt század harmincas éveiben Franciaországban, vagy éppen a kiegyezés Magyarországán.
     S ha nem vezet minket irigység, kenyérféltés, vagy éppen moralizáló gőg, akkor ezt a politikus eltagadást, színjátékot nem szabad, nem lehet egyértelműen elítélni. A színjátékot annak kell venni, ami, színjátéknak. Figyelmeztethetjük a szereplőket, hogy színpadon vannak, ahol mégsem illik... Megemlíthetjük, hogy a politikusnak legalább úgy kell tennie, mintha... Nem nagyon tehetünk mást, mint a nyilvánvaló hazugságnak, a nyilvánvaló lopásnak a méreteit próbáljuk visszafogni, s oly kereteket sugallni, amelyek között nem válik a mindennapos működés általános normájává az aljas hazugság, az otromba hamisság, az öncélú följelentés. Igen, Napoleon is lopott, hazudozott, de legalább győzött.
     Valójában az értelmiségi nem több, mint illemtan-tanár. "Az asztal fölött nem beszélünk úgy tolvajokról, mint barátainkról." "Gengsztereket nem engedünk közvetlenül a pénztár közelébe, várakozzanak a hátsó ajtónál." "Hazugságainknak ki kell tartaniuk kimondásuk pillanata után is." "Pénzügyminiszterként nem adunk tanácsokat az adócsalásra."  "Az ember befektet hosszabb távon, de nem kezd minisztersége első hónapjában kormányüléseket és kormányállásokat eladni." Miként Erasmus vagy Morus mondották intően: "nem helyes dolog, ha egy fejedelem túlságosan élvezi az erőszakot".
     Természetesen a politikusok tovább hazudoznak, veszik, amit el lehet venni, dicsekszenek az ügyességükkel. Miért is hatnánk rájuk? Most vagy soha a tét. De nem megpróbálni hatni, lehetetlen, Ugyanúgy, ahogy Jézus kiűzte a kufárokat a templomból. Tudjuk, hogy se előtte, se utána nem ment oda. Valószínűleg már másnap a lélek és a test kufáraival volt teli a templom. Talán mások voltak, mint az előző napon, talán másként is üzleteltek - az üzlet maradt. Mégis újra meg kell próbálni.
     Az idős Leuwen azon töpreng fennhangon feleségével, hogy vajon mit fog csinálni fiuk, amikor első ízben rájön, hogy főnöke, ez a közigazgatási zseni, a miniszter lop. Értesüléseit megjátsza a tőzsdén, s mohón csap le minden frank nyereségre. Régebben ezt úgy olvastam: hogyan fogom elviselni, ha kiderül általam becsült, tisztelt, népükért élő emberekről, hogy lopnak, hogy becsapnak? Mára, megöregedve, aggódva, az öreg Leuwen helyzetében kérdezem: mit fogok mondani a fiamnak, ha kiderül, hogy ő is, meg ő is, de még ő is... mind-mind, szájukon a néppel megjátszák a leértékelés hírét a tőzsdén?
     A nem-hazug, a nem-tolvaj, a nem-csaló egy korábbi civilizáció ittmaradt szomorú emléke. Maradt magányban, maradt egyedül. Miként Gyimesközéplokon áll a ház, egy szemmel a völgyben, a fenyők végtelen zuhataga alatt. Ez maradt, barátaim, egyedül.