HEIDEGGER ÉS SVEJK
AVAGY
BELÉPÉS A NEMLÉTEZŐBE
7
Heidegger és Hölderlin
a határállomáson. Martin
a zuhanástól csupa kék folt.
Friderich zavarodottan néz,
fél, hogy a postán elcsapják
állásából. Egy kövér katona
a vámos. Cseh. Kirakatja
a zsebüket. Fölkap egy
zsebkést. Ezt nem lehet
bevinni. Belekortyol a
rumosüvegbe. Ő maga
sört hoz. Leülteti a két
remegő térdű férfit.
Disznósajtot vesz elő.
Hagymát vág hozzá. Leönti ecettel.
8
A katona az őrbódé rönkfalának
támasztja puskáját. Uraim,
a sör minősége leginkább attól
függ, miféle vizet használnak
fel a főzéséhez. Itt a víz
kemény, mint az acéllap.
Néha magamnak kell összetörnöm.
Olyankor bezárom a kaput,
és átmegyek a sörfőzdébe.
Olyan hideg szokott lenni?
Nincs se hideg, se meleg.
De a sör mégis jó.
A disznósajt viszont egy itteni
fa forgácsából készül.
Az ecetet föntről kell ellopni.
9
Svejk, aki ecetet lopott az
alvilágnak, és a savanyú
uborkát rágcsáló ördögök,
akik
elégedetten veregetik a
vállát: ez van ezen a képen,
magyarázza a katona.
Manapság kihalás szélén levő faj
az ördög. Mindenhonnan kiszorították
őket a szaporább angyalok.
Itt lent is alig fogtok
látni mást. Az arcukat kormozzák,
de nevetséges az igyekezetük.
Hiába néznek ájtatos kék szemükkel
a maszk mögül, ha igazi ördögöt
találnak, elüldözik a környékről.
10
A lenti világ azóta Pokol,
mióta az unalmas angyalok
irányítják itt az ügyeket.
Ügyek se nagyon vannak,
nem szeretik. Az ördöggel
el lehetett dumálni. Kártyázni
bárkit kiengedett az üstből.
Az angyalok maximumra
állítják a hőmérsékletet,
a levegő csupa szurokpára,
aztán leülnek mozgatható képeik
elé, és nézik a mennyországi
jelentéseket. A bűnhődő
meg szénné ég, az angyalok
néha keresni is elfelejtik.
11
A föld alatt vonulnak az égiek
mind, és látják a földet,
mondta Hölderlin a második
korsó sör után. A katona
nevetett. Martin közömbösen
bámult a sörhabba. Lehet-e
utánozni a végest, kérdezte.
Ti amolyan félseggfejek vagytok,
nem? A katona disznósajtot
szelt. Hölderlin elaludt,
és a gyalulatlan deszkaasztalon
horkolva - tovább beszélt.
Martin ásítva hallgatta,
semmit nem értett. A katona
pipázott, ivott és nevetett.
12
A nevetés csakugyan ellentéte
a sírásnak? Vagy csak
a sírás a nevetésnek?
Aki tud sírni, nevetni is
tud. Tudás-e a sírni tudás?
Nevetés-e a nevetni tudás?
A nevetés meglassítja a
pillanatot, gyorsítja a perceket.
De a napra nincs hatással.
Mi van a sírás és a nevetés
között? Mi a harmadik? Az alvás.
De az alvásban ott az álom,
mint almában a kukac. Az álom
férge rágja belül a nevetést.
És aludni jár a sírásba.
13
Svejk, Heidegger és
Hölderlin ugyanannak
három alakja. Svejk
a nevetés. Hölderlin
a sírás. Heidegger az alvás.
Nem, az alvás inkább Svejk.
De akkor Hölderlin
a nevetés. És mint a malom-
játékban, mindegyik-
üknek három alakja van.
A lét nagyon is létezik
létező nélkül. Heidegger
is van Martin nélkül. És
ha mindkettő mindkettő
nélkül? Az a harmadik.
14
A túlvilág határán hosszúak
a hajnalok. A maival egyszerre
elkezdődik a holnapi is, és
látni még valamit a tegnapiból.
Három nap billeg a látóhatár
szélén. A kis majom, a Gond
leveszi az egyiket, és, mint egy
leves barackba, beleharap.
Nézi a három részeget.
Aztán rázogatni kezdi Martint.
Neked mindenképp menned
kell. Heidegger kilép saját
hiányából. Átmegy a fehéren
foszforeszkáló kapun. Hölderlin
riadtan felül álmában.
15
Ha mégis katona lennék, gondolta
Martin, nyilván épp most
halnék meg. Mustárgázt lélegeznék
be, és ugyanabban a pillanatban
egy katonatársam eltévedt
lövedéke járna át, meg egy
előrenyomuló francia szuronya.
Három halál, ami egy. És egy,
ami semmi. Nem én halok
meg, hanem a halálom. Érzem
az öregkoromat, mint az idő-
változást. A nemlét egy normál H
hang a hegedűn. Addig tart,
amíg a hang meg nem szakad.
A nemlét csak kapu valami másba.
16
Minden kapu Prágába nyílik,
mondta Svejk Hölderlinnek.
És Prágában voltak, a vár
mögötti éhségfalnál. Az ítélet
szerint nekem most itt ki kéne
végeznem téged. De én mind
a kettőtöket hosszú életre
ítéllek. Hölderlin tekintete
egy közeli ház legfelső
emeletére tévedt. Fény villant.
Szétcsapódott egy ablak szárnya.
Szikár férfi hajolt ki a párkányon.
Tőle talán mást lehetett volna
remélni. De a katona sarkon
fordult és elindult a város felé.
17
Hölderlin a Károly-hídon
érte utol Svejket. Svejk
a kőpárkányon ült, az ölében
egy francia buldogot tartott,
és simogatta. A kutya irigyen
szuszogott. Menjen maga, kérte
a gondnok. - Hová? - Hát helyettem
Martin után. - Mért, ő
hová ment? - Át a törvény
kapuján, amit maga őriz.
Ő, a törvény kapuján? Hiszen
nincs benne jóság. Sem gonoszság.
Svejk olyan volt, mintha a sok
kőszobor egyike lenne.
De ki látott már egy szentet ülni?
18
Jó, mondta Svejk, a tisztiszolgája
leszek. De maga meg lássa el
a feladatomat addig a
kapunál. Hölderlin legyintett.
Azt a kaput csak neki nyitották,
és most, hogy bemegy utána,
be is szögezheti maga után.
Akkor legalább a kutyát
fogd meg, mondta Svejk,
és Hölderlin kezébe nyomta.
Az egyikük a folyó jobb partja
felé indult, a másik a bal
part felé. A kutya kiszökött
Hölderlin kezéből, és
a korlátról a vízbe ugrott.
19
Mért ugrik egy kutya a Moldvába?
Mért tart Hölderlin a bal
part felé? És mért Svejk a
jobbra? Vágjuk szét egy ollóval
a Prága-kép függönyét.
Keskeny, hideg víz csordogál
a fekete és a fehér között.
A fény a feketében keletkezik,
és a fehérre zuhog. A víz
a fehérben ered, és alámossa
a feketét. A tarka buldog
prüszkölve áll a sekély vízben.
Hölderlin újra a hivatali
asztalánál ül. Svejk
Heidegger csizmáját fényesíti.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu