A megfelelő eszköz
Egy társaságban valaki panaszolta, hogy nálunk
a tömegek nem érdeklődnek eléggé az ideológiai
kérdések iránt. Vajon mi lenne a megfelelő
eszköz érdeklődésük felkeltésére?
- kérdezte.
K. úr tömören így válaszolt: -
Rendszeresebben kellene emelni a kenyér- és a húsárakat.
Vágyálom
- Legszívesebben - mondta K. úr - kibékíthetetlen
ellenfele volnék egy jól működő demokráciának.
Javaslat kezdő drámaíróknak
K. úr nem szerette a parabola-műfajt, vagyis azt, amikor
a szerző a nemzeti történelem valamely eseményét
úgy írja meg, hogy azt mindenki a mára értse.
- Kellene írni egy drámát - mondta egy ízben
-, amelynek főszereplői Rákosi Mátyás,
Rajk László és Lukács György volnának,
de valójában arról szólna, hogy Zápolyának
kutyakötelessége lett volna Mohácsnál II. Lajos
segítségére sietnie.
Példázat az időjárásjelentésről
- Nem csak hinni, kételkedni is szoktak bigottan - mondta K.
úr. - Az ilyen embereknek azt tanácsolom, kétszer
is gondolják meg, miben nem hisznek, nehogy utóbb csalódás
érje őket. Szomszédom például nem hitte
el az időjárási előjelzéseket. Ha reggel
azt olvasta az újságban, hogy borús idő lesz,
bátran otthon hagyta az esőkabátját. Emiatt
néha bőrig ázott. Tanulság: amiben nem hiszünk,
ahhoz nem szabad alkalmazkodni.
(1981)
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta
http://lettre.c3.hu