leszegett fejjel a virágszobában, a bőgőt
kiveri az ezüst verejték, magam láttam, egy nő
violinkulcsa, valami dúr és moll között szivárványló,
a történet már nincs kéznél, egy vonagló
napkígyó kikészítése vagy ilyesmi. Elbeszélőmódot
találni? miféle elbeszélőmódban lehet
még bízni egyáltalán, melyik elbeszélőmód
védelmezhető még, nem akarunk már elbeszélve
megkapni egy történetet, nem akarjuk, hogy egy történetet
kelljen elbeszélnünk, a tépett érzések,
a tört gesztusok egy ismétlőmechanikában lelnek
menedéket, hipnotikus körbenjárás, az életből
ellesett ismétléselv... tehát poliszemantikusan gerjesztett,
az érzékek, a szív gerjesztése, vagy hogy nevezzem.
Bőszült cickafark, odakint villámlott - - régesrég
gyermek voltam és havazott...
Egy álom közepén a nyelvsütemény, aztán
egy Poe-költemény két sora olvasható, mint egy
iskolatáblán, legalul. De nem őriztem meg ébredésig,
közvetlenül azelőtt a háromkirályok egyike,
a szép szerecsen baktatott egy szánúton, a karján
tartott műanyagtartályokat, úgy rémlett, földig
húzza a súly, a karjai mintha veszélyesen megnyúltak
volna... szőrmesapka diadém helyett... a száj fehér
csontjai... a fej finom csillámló kígyói... szívesen
végezni mindent egy kézzel, a másik kéz tétlenül
nézi, mert az ember mindig szétszórt, nem, mert egy
folyamat folytatására irányul a figyelme, pusztán
maga a pillanat által.
Akkoriban, LERCHHEL, szólok, lefutottunk a meredek kerti úton
a befagyott tóhoz, az ágakon ringatózó kékcinegék
csörömpölő hangokat hallattak. A zebra, kérdezte
LERCH lefelé menet, hogy is volt tulajdonképpen a zebrával,
a rajzolata, a nézése - vagy mi ragadott meg annyira? Ez
nagy élmény volt számomra, meséltem, ott állt
az állat, nem mozdult, mélyen a szemembe nézett. Később
egy kicsit körbefutkosott a karámjában, de az jutott
az eszembe, ez is mintha egy állatálomban történt
volna, egy kicsit körbefutkosott, de valahogy valótlanul, csak
úgy az öntudata peremén, olyannyira, hogy sírnom
kellett. Mintha valami titok akart volna megmutatkozni, egy üzenet,
ami nem ért el hozzám, úgy értem nem sok hiányzott,
de a legutolsó pillanatban mégsem sikerült felfognom...
ez az üzenetet, amelynek megfejtéséhez nyilvánvalóan
minden előfeltétel hiányzott, még sokáig
foglalkoztatott, sokáig nem hagyott nyugodni... a hajam most az égnek
áll, agysejtjeim néha delfinalakot öltenek, képességeim
jelentősen csökkennek, heves és dühödt fájdalomnyilvánításként
mindent beleüvöltök önmagamba, anélkül
hogy egyetlen hangot kiadnék, a szereposztás zűrzavara,
szóval mindent beleüvöltök önmagamba, anélkül
hogy bárki is tudomást szerezne róla, és baktatva
lefelé a hegyről, mindez azonban feltevés csupán,
koloratúra, kádencia, szólok, érzelmi okokból
igyekszem kitartani ennél a papagájbeszédnél,
a korintusbeliekhez írott levélben azt mondja Pál
HA NYELVVEL KÖNYÖRÖGÖK, ÉRTELMEM GYÜMÖLCSTELEN,
és tébolyultnak tartották, etcetera.
Ezek a változások bennem, honnan származtassam
őket, a víz moraja, nádujj az ajkamon, ideges gége...
a kereszteződésben a szakállas asszony... LÉGKISASSZONY...
időről időre egy szakállas asszony, mint alvilági
temetőnéne vezetett haza valahová, mondom, Krisztusként
feküdt az ágy közepén, jobbra és balra síró
gyermekei, fiúk és leányok, az egyik gyerek mint a
dió, mint James révületben, később láttam,
amint a két gyerek a borzasan elvadult, az úttestre kihabzó
sövénynek dőlt, merev bozót, könnyedén
megtartotta a gyerekek súlyát, aztán láttam
amint benyomultak és -nyomakodtak ebbe a tövises cserjésbe,
és jajgatva mintegy elmerültek benne, miközben karjukon
és lábukon kibuggyant a vér... ez egy másik stílus,
mondja JULIAN, terjedelmes bekezdések ugyanis mélakóros
nőként...
Elvégeztem egy elemzést, amikor huszonöt és
negyvenöt voltam, a fájó gyomor és vese hozzátette
a magáét, minden lehetőt megpróbáltam,
hogy az elemzést újrakezdjem... hét hónapig hét
évig nem tizenhét évig igaznak tekintettem egy esélyt
de hamisnak bizonyult...
a temetőnéne női és férfi nemi jegyekkel
rendelkezett, fölémhajolt amikor aludtam, az álom voltaképpen
elszállt, cár (cárnő) volt, gyöngyszem
lehet az életemben, vagy madárfogat, ez itt mindkét
nem világlása?
Nyomottan erőlködve élek és hamisat cselekszem,
szétszórtam magam a környező életekbe és
dolgokba, és megint mégsem, iszkolhatnék. Nagyon elektromossá
váltam, mindenütt feltöltődöm elektromossággal,
a szikrák láthatóan röpködnek az ujjbegyeimből.
A vonatokat is lekésem, az idő szétfolyik az ujjaim
közül, egyáltalán nincs már időm,
úgy rémlik, soha nem volt még ennyire kevés
időm, mint ezekben az években, az az igazság, hogy
egyre kevesebb idő áll rendelkezésemre, túlságosan
elkéstem az időmben.
A telefonfülke zöld bozótban, a hegyek félelmet
keltenek, a látótér egészen kigöngyölve,
az összes szemmel és füllel, homlokszem (szemöld),
vagyis aztán olyan, mint amikor valaki azt mondja, AZT MAGA A TEST
TUDJA A LEGJOBBAN, szeretnék lehetőleg gyorsan továbbélni,
fájdalmak nélkül, neurotikus viszonyban az érzékszerveimmel,
vagy hogy nevezzem, középfülgyulladás több
mint öt hete, szólok, és javulás alig várható,
vagy mégis, az apa véleménye szerint...
a cserkészés, a szép látás, a titkos
biztosíték, a vájkálás a fölöslegben,
tehát falragaszok, üzenet és közlemény,
ez az a szabad vadászterület amelyen mozgok, hogyne, mégsem
vesz észre senki semmit ebből a színrevitelből,
magam láttam, a fa levett ágai az út szélén,
magam éreztem, a metszési felszínek szürkésbarnára
festve, megakadályozzák a sarjadzását... hamar
hamar mielőtt elsírom magam, tűzcsap mint zebra, részeg
fiatalember húz maga után egy üres palackot, emlékszem
erre a lányra erre a zebrafrizurás szépségre,
magam láttam, láttam egy zebrafrizurás nőt,
fekete-fehér vízszintes sávokat festett a hajába,
párját ritkító dekoráció, szólok,
nincsenek tanúk de igaz, úgy értem gyakran álmodtam
ezt, és már megint elmúlt...
(részlet)
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta